DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 1950 óta, amikor is az ENSZ közgyűlése december 10-ét az emberi jogok napjává nyilvánította, világszerte nemcsak megemlékezünk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásáról, hanem fejet hajtunk azok előtt, akik életüket áldozták az emberi jogok érvényesüléséért.
Gondolunk azokra, akiknek még nem adatott meg a szabadság, az igazság és a béke, s persze számot vetünk azzal, melyek a dokumentum azon célkitűzései, amelyek megvalósulásáért naponta küzdenünk kell. Mert igaz, hogy az európai népek nagy családjában biztonságban és szabadságban élünk, és a jog biztosítja, hogy senkit sem lehet rabszolgaságban, szolgaságban tartani, kínvallatásnak, embertelen büntetésnek alávetni, alkotmányunk és törvények biztosítják az alapvető jogokat, de csak mi magunk vagyunk a garancia arra, hogy ez visszafordíthatatlan legyen.
Mert hány évtized kellett ahhoz, hogy hazánkban is kimondassék: az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot, és minden mást megelőző legnagyobb érték? Mennyi küzdelem vár még ránk, hogy elmondhassuk, amit a 2. cikk tartalmaz, amely szerint: mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül gyakorolhatja a jogait?
Mit kell tennünk, hogy oktatási rendszerünk alkalmassá váljék az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, hogy elősegítse a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoport közötti megértést, türelmet és barátságot? Ha egy 2006-os európai uniós felmérés során a megkérdezett magyar válaszadók véleményét nézzük, miszerint hátrány cigánynak születni, fogyatékkal élőnek lenni, milyen eséllyel lehet idősebb korban munkát találni, nőként elhelyezkedni, vezetővé válni és a férfiakkal azonos bérezésben részesülni, nos, akkor sem büszkék, sem elégedettek nem lehetünk.
Hazánkban az alkotmányban és a törvényekben rögzített garanciák érvényesítésére, az emberi jogok védelmére szerteágazó intézményhálózat jött létre. Beleértem természetesen azokat a társadalmi és civil szervezeteket is, amelyek meghatározott csoportok érdekében lépnek fel, s amelyek együttműködése nélkül nem születhetett volna meg a “Roma évtized” program, az új fogyatékosügyi program, a foglalkoztatási rehabilitáció új rendszere, amelyek mind az esélyek kiegyenlítését szolgálják.
Tisztelt Országgyűlés! Hazánkban a 2005 óta működő Egyenlő Bánásmód Hatóság mára a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontos intézményévé vált. Eljárásai alátámasztják, hogy sem a cigány kisebbséghez tartozók, sem a fogyatékossággal élők, sem a nők egyenlő méltóságú személyként kezelése nem valósult még meg, különösen a foglalkoztatás és a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés terén.
Számos törvényt alkottunk és intézkedést tettünk, hogy a jogérvényesítés lehetőségei kiszélesedjenek, az ezekkel való élni tudás képessége azonban még gyenge. Az emberi jogok kérdése azonban nem egyszerűen jogi kérdés, mivel e jogok érvényesülése a legközvetlenebbül összefügg az emberi méltóság tiszteletben tartásával vagy éppen annak semmibevételével vagy sérelmével.
A jogi eszközökön túl a társadalmi hátrányok kiegyenlítését célzó intézkedések szükségesek, a tudatformálástól az előnyben részesítésig egyaránt. A 2007. évet az Európai Parlament az “Egyenlő esélyek mindenki számára” európai évvé nyilvánította, amelynek középpontjában hazánkban is a jogok megismertetése és a társadalmi előítéletek csökkentése áll.
A társadalmi megújulás operatív program keretében számos lehetőség adódik majd a hátrányos helyzetű csoportok, települések helyzetének széles összefogáson alapuló javítására. A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség biztosítása ugyanakkor nem csak emberi jogi kérdés, versenyképességi feltétel is. Csak a jogaikat ismerő, öntudatos polgárok közössége képes felismerni a változások szükségességét és előnyeit, csak így képesek élni a lehetőségekkel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), és elérni, hogy e változások sohase járjanak az emberi méltóság sérelmével, hogy ne engedjenek teret a hatalmaskodásnak, sőt...
