VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Igen, most talán jó lesz. Tisztelt Miniszter Úr! Elég elszomorító, hogy a hatályos törvényeket nem kívánják betartani, és a törvény módosítására nem kerül sor. Azt gondolom, hogy ez nem helyénvaló, a kormányzatnak kellene ebben példát mutatnia, hiszen ehhez tudnak igazodni az emberek is és a piac szereplői is.
Ami az államháztartási hiány mértékét illeti, még egyszer hangsúlyozom, az idei év első félévi hiánya nominálisan meghaladja a tavalyi esztendő teljes hiánymértékét, azaz sikerült elérni azt, amire senki nem gondolt, hogy az idei esztendőben a hiány mértékét nem tudják csökkenteni a tavalyi esztendőhöz képest. Most gondolja végig, tavaly novemberben, amikor kiderült, hogy valótlan számokat közöltek egész esztendőben, ha idén ez megint előfordul, akkor annak vajon milyen hatása lesz a pénzpiacokra, milyen hatása lesz Magyarország megítélésére, és milyen hatása lesz arra a működő tőkére, amit várunk 2004-ben és 2005-ben is!
Tisztelt Miniszter Úr! Megértem az optimizmusát, csak ez az optimizmus, úgy gondolom, nem a tényeken alapul, inkább már-már vakmerőségnek tűnik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem