TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A közoktatásról szóló törvény a Nemzeti alaptantervet a magyar közoktatás tartalmi-tantervi szabályozása legfontosabb elemévé tette. A NAT meghatározza a közoktatás országosan érvényes általános célját, a közvetítendő műveltség fő területeit. A Nemzeti alaptanterv háromévenkénti felülvizsgálatát is törvény írja elő. A Nemzeti alaptantervet és annak változtatásait a kormány december elején rendelettel adta ki, de erre - ellentétben a Fidesz-kormányzás időszakával - csak az Országos Köznevelési Tanács egyetértésével kerülhetett sor.
Ugyanis a kormányváltás után közvetlenül a közoktatási törvény módosításával helyreállítottuk az Országos Köznevelési Tanács egyetértési jogosítványait, amelyeket Pokorni Zoltán minisztersége kezdetén megvont a jobboldali parlamenti többség ettől a testülettől. E szakmai testület húsz tagját országos pedagógus szakmai szervezetek, pedagógusképző főiskolák, egyetemek, a Magyar Tudományos Akadémia és a munkaadói szervezetek delegálják, s mindössze három tagját az oktatási miniszter. Ezt a tekintélyes szakmai testületet nevezte az oktatási és tudományos bizottság ülésén Pokorni Zoltán egy innen-onnan-amonnan delegált, bár kétségtelenül a törvény által jogokkal felruházott bizottságnak.
Pokorni Zoltán álláspontjával ellentétben az Országos Köznevelési Tanács eddigi tevékenységét és jövőbeli szerepét mi, oktatási ügyekkel foglalkozó kormánypárti képviselők alapvetően másként ítéljük meg. A közoktatási rendszer kiszámíthatóságát, stabilitását a legszélesebb szakmai és társadalmi közvélemény joggal követeli régóta. Ezt a szakmai stabilitást éppen az Országos Köznevelési Tanács képes garantálni a törvényben számára biztosított jogait gyakorolva. Csak így vonható ki ez a nagyon fontos terület a napi politikai csatározások köréből.
Ellenzéki képviselők az oktatási törvény módosításával a NAT bevezetésének elhalasztását kezdeményezték arra hivatkozva, hogy nincsenek meg a NAT bevezetéséhez szükséges feltételek. Ugyan túl nagy jelentőséget ennek a kezdeményezésnek nem tulajdonítok, hiszen a kormányváltás óta nem vagy alig volt olyan kormánypárti intézkedés, amelyet ne nevezett volna kártékonynak az ellenzék, és amelynek azonnali visszavonását ne követelte volna.
Kérdezem államtitkár úrtól, hogy milyen változtatások kerültek a Nemzeti alaptantervbe, milyen eredménnyel értek véget a tárgyalások (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Zaj az ellenzéki oldalon.), bevezethető lesz-e az új NAT a következő tanévben az első évfolyamon. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem