SZALAI ANNAMÁRIA

Teljes szövegű keresés

SZALAI ANNAMÁRIA
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Varga László MSZP-s képviselő múlt heti napirend előtti felszólalásában hosszan beszélt az elmúlt évek zalai fejlesztéseiről, amelyeket presztízsberuházásoknak, magamutogatásnak, elhibázott fejlesztési politikának nevezett. A zalaiak nevében ezúton szeretném visszautasítani a képviselő úr vádjait, és remélem, hogy mielőbb véget ér az a rágalomhadjárat, amit már hónapok óta folytat Varga úr Zala megye, a zalai emberek ellen.
Nem világos számunkra, miért nevezi képviselőtársam presztízsberuházásnak a sok-sok milliárdos fejlesztéseket. Varga úr szerint nem volt szükség elkerülő utakra, nem volt szükség szennyvíztisztítókra, csatornákra, gázvezetékekre, hulladékdepóniára, termálfürdőkre. Sajnáljuk, hogy az az ember, aki korábban a megyei közgyűlés elnökeként állítása szerint a zalaiak érdekét szolgálta, aki ugyan egyéni jelöltként sorra kudarcot vallott, de az MSZP listáján mégis parlamenti képviselő lett, most folyamatosan Zala megye kárára szavaz a parlamentben. A zalaiak joggal érezhetik úgy, hogy visszaél azzal az igaz, nem neki, hanem pártjának szóló bizalommal, amely révén képviselőnek tudhatja magát.
Vajon miért fordulnak a zalai szocialisták mindig megyéjük ellen, legyen szó költségvetésről, kórháztámogatásról, címzett támogatásokról vagy az önkormányzatoknak szánt forrásokról? Vajon miért lassult le a zalaegerszegi 76-os elkerülő út építése, amióta az MSZP kormányra került? Csak nem amiatt, hogy fideszes vezetése van a városnak? Miért késleltetik a 7-es út építését? Csak nem azért büntetik a zalaiakat, mert polgári többség van a megyei közgyűlésben?
Hallhattuk azt is, hogy a zalaegerszegi stadion nem befejezhető, hacsak valami csoda nem történik. Nos, Zalaegerszeg nem csodára vár, csupán arra a 400 millió forintra, amit Jánosi miniszter úr a választások után megígért, miként azt is, hogy a stadion felújítása 2002 végére befejeződik - a stadion építése fél évre leállt. A baloldali kormánytól eddig csak ígéreteket kaptunk mi, szurkolók és egy miniszteri biztost az MSZP városi elnöke személyében.
Nem értjük azt sem, miért került célkeresztbe a zalai termálprogram - kevés hely van a világon, ahol hasonló kincs rejtőzne a föld mélyén; bűn lenne nem kiaknázni a benne lévő lehetőségeket, bűn leállítani az idegenforgalom fejlesztését.
Érdekes, Varga úr a Kehidakustányban és Zalaegerszegen megvalósuló termálberuházásokat korábban támogatta, ezt levélben, szórólapokon írásba adta, fejlesztésüket választási ígéreteiben hangsúlyozta. Kár, hogy az ígéretekből - ahogy a kormány ígéreteiből sem - ez idáig nem valósult meg semmi. Kár, hogy Varga képviselő úr fájlalja, ha Zala gazdagodik az előző kormány idején megvalósult vagy elkezdett milliárdos beruházásokkal, holott odahaza az ezer sebből vérző zalai falvak patrónusaként propagálja önmagát.
Döbbenetes, hogy Varga László nem felelős kormányzásról, szolgálatról beszél, hanem arról, hogy a szocialisták - és most idézem - a hatalom birtokosaként ne engedjenek hasonló - szerinte - öncélú beruházásokat megvalósulni. Csodálom, hogy a köztársaság eszméjét mostanában oly büszkén vállaló miniszterelnök nem feddte meg ezért az egypártrendszer áporodott levegőjét idéző kifejezésért.
Döbbenetes, hogy az MSZP-frakció támogatja Varga úr ámokfutását, Zala-ellenes kirohanásait. Kétszer szólalt meg Varga László frakcióvezető-helyettesként: először a zalaegerszegi elkerülő út ellen érvelt - felszólalása következtében a szerződést felülvizsgálván 400 millió forintos kárt okozott Zalaegerszegnek; múlt heti kirohanását követően a Gazdasági Minisztérium vizsgálatot indított a zalaegerszegi akvapark ellen. Véletlen lenne az egybeesés?
Remélem, hogy a többi kormánypárti zalai képviselő büszke Zalára, büszke az elért eredményekre, amelyeket elsősorban a zalai emberek munkaszeretetének köszönhetünk. A zalaiak fejlett, sikeres megyében kívánnak élni, sajnos ehhez kormányzati támogatást mostanság nem kapnak.
Kérem a zalai és a többi szocialista országgyűlési képviselőt, hogy segítsék Varga László képviselőtársukat abban, hogy dolgozza fel végre választási kudarcait, hogy lássa meg a dolgok nemes oldalát, és hogy vegye észre az elmúlt évek szép eredményeit. Máskülönben a zalaiak azt fogják hinni, hogy a szocialisták a sikerek durva lerombolásából származó törmelékkel kívánnak árkot temetni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem