DR. CSEHÁK JUDIT

Teljes szövegű keresés

DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Képviselő Asszony! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a képviselő asszony interpellációját, mert ezzel egy fontos kérdésre hívja fel a figyelmünket, és nekem is lehetőséget ad arra, hogy a tisztelt Ház és a nagyobb nyilvánosság előtt szóljak néhány mondatot erről az ügyről.
Valóban az a helyzet - mint ahogy elhangzott -, hogy 1999 óta nem vizsgálták felül a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatását, és nagyon kevés érvényes jogszabály határozta meg, hogy is kellene ezt megtenni. Ezzel együtt mi lefolytattuk a tárgyalást - ön erről szólt -, s ezzel el tudtuk érni azt, hogy míg korábban összesen 4 ezer terméket támogatott a társadalombiztosítás, most ezer új terméket fogadtunk be, és mintegy 2 ezret választékbővítés címén, ami szintén rendkívül fontos volt. Ezzel majdnem a duplájára, 7500-ra nőtt a társadalombiztosítás által támogatott termékek köre, a költségvetés biztosítja erre a fedezetet, hiszen mintegy 32 milliárd forinttal emelkedett az erre a célra fordítható keret.
Képviselő asszony azt kérdezte, ha lefolytattuk és decemberben befejeztük a tárgyalásokat, miért nem jelent még meg a jogszabály. Azért, tisztelt képviselő asszony, mert természetesen egy rendkívül bonyolult, mellékletekben gazdag előterjesztésről, dokumentumról van szó, az államigazgatási egyeztetést el kellett végezni, és nincs határideje a rendelet megjelenésének. Kétségtelen, hogy mi április 1-jét tűztük ki célul, magam azonban úgy találtam, hogy az országos fogyatékosügyi szervezetekkel is egyeztetnünk kell. Fontosabbnak tartom, hogy ez megtörténjék, mint hogy egy belső határidőre, április 1-jére kiadjuk a jogszabályt. Tájékoztatok mindenkit, hogy lefolytatjuk a megbeszéléseket, és április 15-én mindenki megismerheti az új jogszabályt. Ez a kis késedelem talán megéri, hogy szélesebb körben legyenek informáltak az érintettek, és nagyobb egyetértést is ki tudjunk alakítani.
Azt is szeretném elmondani, hogy ezzel egy időben, áprilisban újra meghirdetjük a tárgyalásokat, hiszen felül kell vizsgálni a kimaradt termékeket is. A tárgyalások leginkább olyan, valóban új technikai lehetőségek, illetve ilyen termékek támogatására irányulnak, mint például a látássérült, vak személyek által is használható mérleg, vérnyomásmérő, vércukormérő készülék, amit eddig nélkülözniük kellett, és amit ők méltánytalannak tartottak és nagyon sérelmeztek.
Mindezekkel együtt azt gondolom, nem tört meg az a bizalom, amit a fogyatékos személyek kinyilvánítottak a kormány és a szakemberek felé, és szolgálni tudjuk a jobb ellátásukat, valamint azt a célt, hogy valamennyiüket társadalmunk integrált, betagolt, befogadott hasznos tagjaként köszönthessük, és a fogyatékkal élők is aktívan, tevékenyen élhessék személyes és társadalmi életüket.
Köszönöm a figyelmét, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem