DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallhattuk a vita során, és olvashattuk az általános indoklásban is, hogy a földgázellátásról szóló törvényjavaslatot elsősorban az uniós követelmények határozták meg. Nagyon sok mindent hallhattunk, hogy az Unióban milyen változások mennek végbe, mik várhatók rövid távon, bár az utóbbi információk szerint pont ezen a téren bizonyos visszafogásra is sor került, azonban úgy gondolom, hogy mégsem kérdőjelezhető meg, hogy az Európai Unió hosszú távú terve az egységes európai energiapiac kialakítása. Erről nagyon sok mindent hallhattunk, de azt hiszem, nagyon jó lett volna, ha a törvényhez kapcsolódóan ezeket a legfontosabb dolgokat mellékelték volna az előterjesztők, mert sok minden tisztázására sor kerülhetett volna, és láthattuk volna abból azokat a társadalmi igényeket is, amelyek az Európai Unióban természetesek, az Unió sajátosságaiból fakadnak, hogy igenis elismerik, hogy szükség van a piac korlátozására, igenis elismerik, hogy szükség van szociális biztonságra, hisz az Unió sajátja, mert ebből indult ki.
Ezen bizonyos egységes európai energiapiac kialakításának a lépcsői a következők: a nemzeti piacok fokozatos megnyitása a verseny számára, majd a nemzeti piacok egységesítése. Az érintett piaci szereplők, látva a versenypiac elkerülhetetlenségét, nagyon sok esetben igyekeztek előremenekülni, így a nemzeti piacok megnyitása az Európai Unió legtöbb tagországában már megtörtént. Ezen felbuzdulva született meg az a törekvés, hogy felgyorsítsák a gázpiac nyitását, és a kitűzött határidő, 2005 előtt már létrehozzák az egységes európai gázpiacot, melynek a legfontosabb feladatai a következőkben foglalhatók össze, mert hiszen valamit valaminek az érdekében csinálnak. Gondolom, ezt tudjuk, de nem árt, ha még egyszer sorba szedjük.
(19.00)
Meg kell oldani ésszerű technikai és pénzügyi feltételek mellett a nagy távolságú energiaszállításokat, a biztos tranzitálást. A versenypiac jellegéből adódóan lényeges kérdés, hogyan vehetők rá a befektetők új hálózati és termelői kapacitások létesítésére, versenypiaci körülmények között.
Az ellátás minősége és biztonsága a legmeghatározóbb, ez alapvetőbb, annak ellenére, hogy piacgazdaságban vagyunk, vagy nem piacgazdaságban, ugyanakkor közismert, hogy a versenypiacnyitás sajnos az ellátás minőségi paramétereinek a romlásával és az ellátási biztonság csökkenésével járt. Ugyanis a piaci szereplők saját gazdálkodási optimuma, ha szabad ezt a kifejezést alkalmaznom, ezt eredményezi. Ennek a kivédését - ezt az Unió is elismeri - csak adminisztratív szigorításokkal lehet biztosítani.
És vannak a szociális szempontok, hiszen a versenypiacon csak az a fogyasztó lehet hosszú távon vásárlóképes, amelyik gazdasági értelemben kellően erős, márpedig az Európai Unióban is vannak szegények, a hazai fogyasztóknak pedig jelentős tömegei nem tartoznak ebbe a gazdaságilag erős fogyasztói körbe. Ugyanakkor azt írja az Unió az alapszabályban, hogy ilyen feltételek között is biztosítani kell az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést, illetve magukat az alapvető szolgáltatásokat.
Ezzel kapcsolatban vetődött fel az úgynevezett alapszolgáltatók és a különleges szolgáltatások kérdése is, a szociális biztonság szempontjából ugyanis alapvetően fontos jelentősége van az EU-joganyagban ezeknek a szolgáltatásoknak. Hiszen ha visszanézünk a történelemben, már az Európai Unió alapítóinak fő célkitűzése: a piaci verseny akadályainak az elhárítása, az egységes európai piac, az úgynevezett Közös Piac létrehozása volt, de az alapítók felismerték, hogy ennek a törekvésnek természetes korlátokat szab a lakosság teherviselő képessége. Ezért bizonyos feltételek mellett már az alapító okirat lehetővé teszi a versenyszempontok háttérbe szorítását, azaz az állam beavatkozását.
A másfél évvel ezelőtti, Laekenben tartott kormányfői tanácskozást megelőzően készültek a témával kapcsolatos dokumentumok, amelyeknek legfontosabb kitételei az alábbiak voltak: szorgalmazták a szociális és területi szolidaritást Európában, az általános gazdasági érdekű szolgáltatások alkalmazásának a fontosságára híva fel a figyelmet. Javasolták, hogy egyensúlyt kell teremteni a versenyszabályok alkalmazása és ezen általános érdekű szolgáltatások támogatása között; azt is javasolva, hogy meg kell teremteni egy keretdirektívát, amely az alapító okirat 16. §-án alapul, és a szabályozást tulajdonképpen ez ölelné fel.
Az Laekenben tartott tanácskozáson az EU-bizottság hivatalos dokumentumban tett javaslatot erre. A dokumentum többek között kifejti a közszolgáltatási szektorba történő beavatkozás fontosságát és szükségességét úgynevezett piaci hibák esetén. Fel is sorolja, hogy mik lehetnek ezek a piaci hibák, miket tekint ilyen szempontból alapvető hibáknak: ha a hiba kihat a társadalmi értékek alakulására vagy az egész társadalomra; vagy ha a hiba kihat a társadalom alanyi vagy csoportérdekei alapján valamelyik meghatározott igényre; vagy ha a társadalom legszegényebbjeinek is biztosítani akarja ezeket a szolgáltatásokat. Az alapító okirat azt is megfogalmazta, hogy ezeket a beavatkozásokat állami segélynek tekintik, tehát nagyon óvatosan kellene bánni ezzel a terminus technicusszal, hogy segély, mert ebbe mi minden fér bele. A dokumentum foglalkozik különben a szolgáltatók kiválasztásával, a minőségi paraméterek kérdésével, ellenőrzésével és az értékelésekkel egyaránt.
Végül: definíciókat fogalmaz meg, pontosan az egyértelműség érdekében. Megfogalmazza, hogy mit tart általános érdekű szolgáltatásnak: amit a hatóságok ennek nyilvánítanak, de a tárgya csak közszolgáltatási kötelezettség lehet. Általános gazdasági érdekű szolgáltatás az olyan piaci szolgáltatás, amelyet az általános érdekre való tekintettel közszolgáltatásnak minősítenek, itt vannak a szabadságfokok. Alapszolgáltatás: bizonyos alapvető szolgáltatási kötelezettség, amely mindenki számára biztosít hozzáférést és egy bizonyos minőséget. A szolgáltatás minimumát jelenti az is, hogy bizonyos feltételek megléte esetén megfizethető árakat kell biztosítani - meg is fogalmazza, mit ért megfizethető áron. A megfizethető ár olyan árat jelent, amelyet egy tagállam országos szinten határoz meg a helyi viszonyok figyelembevételével. Magába foglalhat olyan általános tarifákat, amelyek helytől függetlenek, vagy tarifaopciókat az alacsonyabb jövedelmű felhasználók igényeinek a biztosítása érdekében. A megfizethetőség az egyéni fogyasztók kiadásainak a teljesíthetőségével kapcsolatos.
Tisztelt Képviselőtársaim! Joggal vetődik fel a kérdés, hogy hazai viszonyaink között mennyiben indokolt ezzel a kérdéssel foglalkozni, hiszen a nemzeti jövedelem és a reálbérek is évről évre növekedtek az elmúlt évben. Én azt hiszem, ha megvizsgáljuk a társadalom helyzetét, érzését mindezek mellett, akkor azonban olyan feltételrendszer bontakozik ki, amire érdemes odafigyelni. Hiszen a családok jelentős részénél a rezsiköltség máris nagyon magas, másrészt a lakosság nagy része úgy érzi, hogy a megélhetési viszonyai nehezebbek.
Ez utóbbit támasztja alá a Statisztikai Hivatal életmódvizsgálatából készült összeállítás is, arra kérdésre ugyanis, hogyan tud megélni, a lakosság 10 százaléka azt válaszolta: nagy nehézséggel; 30 százaléka azt válaszolta, hogy nehezen; 50 százaléka azt, hogy kisebb nehézséggel; míg csak 10 százaléka azt, hogy könnyen. Ha összeadjuk a “nagy nehézséggel” és “nehezen” válaszokat, kiderül, hogy az egyedülállók 52 százaléka, a legalább három gyermeket nevelő családok 50 százaléka, a gyermeket egyedül nevelő szülők 57 százaléka és a szülőből, valamint felnőtt gyermekből álló családok 50 százaléka kerül ebbe a tartományba. Ez is aláhúzza azt a véleményt, hogy az alapvető energiaszolgáltatások támogatása nálunk is szükséges és alapvető.
A célszerű megoldás keresésére az EU nézőpontjából (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) több kérdést is fel kell vetni. Erről majd, ha az elnök úr megengedi, kétperces időkeretben fogok néhány gondolatot elmondani. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
