MOLNÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. ÁSZ-elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság március 19-én megtárgyalta a jelentést és a számvevőszéki bizottság önálló indítványát, és egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak találta.
Az Állami Számvevőszék ez évi jelentésének igazán az ad nagy jelentőséget, hogy jelenleg a Ház előtt van - ha úgy tetszik, végszavazáson vagy a részletes vita befejezését követő végszavazáson - a közpénzek felhasználásáról szóló törvény, amely igen jelentős kérdésekben rávilágított a korábbi, még meglévő, de úgy hiszem, hogy itt a vitában is elhangzottak kapcsán a Számvevőszékről szóló 1989. évi törvény módosítására.
A költségvetési és pénzügyi bizottság szempontjából az átlátható államháztartás és az elszámolható közpénzfelhasználás, valamint a zárszámadás, illetve a költségvetés tervezése a leglényesebb esemény, illetve folyamatát tekintve természetszerűleg a fejezetek ellenőrzése, illetve az állami vagyon kérdéskörével való foglalkozás. Azért emeltem ki ezt a területet is, mint például a vagyoni kérdést, mert fontosnak tartom - már az előttem hozzászólók is megemlítették -, fontosnak tartjuk, hogy azok a javaslatok, amelyeket a Számvevőszék az évek folyamán - de maradjunk csak az elmúlt fél évben, néhány hónapban - a zárszámadás vitája kapcsán is letett az asztalra, hasznosuljanak. Javasoljuk, hogy ezeket a kormány fogadja meg. Nyilvánvalóan a Számvevőszék akkor tud tisztességes véleményt kialakítani egy törvénytervezetről - nevezetesen, legyen ez a közmédiára vonatkozó, a zárszámadás vagy akár a költségvetés benyújtásával kapcsolatos álláspontjának kialakításával kapcsolatos -, ha törvényes határidőn belül a kormány a benyújtásnak eleget tesz.
Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat arra, hogy a zárszámadás vitájában elhangzottak a mai napig nem teljesültek, de részben igen, hiszen az anyagban szerepel, hogy a zárt rendszerű mérleg, számvitelrendszer kialakítására a kormány már előkészületeket tett. Ami itt elhangzott például az egészségügyi bizottság hozzászólásában - és most lefordítom a költségvetés nyelvére -, hogy a fejezeti vagyon és egyáltalán az önkormányzati és az állami, tehát a közvagyon nyilvántartása, értéken való nyilvántartása, ennek a szabályozottsága még mindig nem megfelelő; és a harmadik fő kérdés volt - és azt hiszem, ezt még mondanunk kell, bár ez elhangzott a számvevőszéki elnök úr szájából is javaslatként -, hogy fontos a technikai, tárgyi eszközök fejlesztése, amire én gondolok, az konkrétan a számítógéprendszer és ennek a hálózati bővítése.
Mint az Országgyűlés legfőbb ellenőrző szerve, azt gondolom, ahogyan a másik törvény kapcsán is szóvá tettük, illetve ebben egyetértettünk, az ellenőrzéseknek elsősorban a megelőzést kell szolgálniuk, a feltárt véleményeket viszont vegyük figyelembe. Az a kérdésköre, hogy mint legfőbb ellenőrző szerv, egyfajta irányítója legyen a fejezetek belső ellenőrzésének, az önkormányzati ellenőrzési rendszernek, hangolja össze a szabályozottságot, azt gondolom, hogy ez mindenféleképpen fontos.
Szükségesnek tartjuk az országgyűlési határozattervezet kapcsán megemlíteni - a költségvetési bizottság ebben egyhangúlag foglalt állást -, hogy az a mondat, amely az állásfoglalás első mondatát jelenti, egy megjegyzéssel bővüljön, nevezetesen a “magas szinten” minősítés szerepeljen, amely szó szerint így hangzik: “Az Országgyűlés megállapítja, hogy az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségeinek magas szinten tett eleget.”
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem