PODOLÁK GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

PODOLÁK GYÖRGY
PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság március 12-én tárgyalta a földgázellátásról szóló T/2380. számon előterjesztett törvényjavaslatot. A gáztörvény jelentősége Fónagy János ellenzéki képviselő megfogalmazása szerint: “bizonyosan ez a választási ciklus legfontosabb gazdasági törvénye”; ezt a megállapítást a gazdasági bizottság nem vitatta, hanem megerősítette, és ennek a szellemében is készült föl a gazdasági bizottság és országgyűlési képviselőink ennek a témának a megtárgyalására.
Egyetértés volt a bizottságban abban, hogy az új, gázszolgáltatásról szóló törvényre szükség van, hiszen közel két éve lépett életbe a villamos energiáról szóló törvény, és e két törvény az energetikában ki kell hogy egészítse egymást, és lehetőleg minél rövidebb távon.
Egyetértés volt, hogy szükséges az EU-hoz való illeszkedés, elkerülhetetlen a jogharmonizáció, hogy a magyar gazdaság versenyképessége reális alapokon szerveződjön újra. Egyetértés volt a gázszállítás, -elosztás monopóliumának a megszüntetésében, a szabályozásában, amelyek ösztönzőleg hatnak a piacra, esélyt ad az új energetikai beruházásokra, az ellátás biztonságának megerősítésére, a versenyképesség javítására. Ugyanakkor vita alakult ki néhány kérdésben, ezek között az egyik ilyen kérdés volt, hogy a törvény időbeniségéről szólt ez a vita, hogy aktuális-e ennek a törvénynek a tárgyalása, avagy sem.
Mint emlékezetes, Magyarország 2000. október 5-én vállalt kötelezettséget, hogy az új gáztörvény 2001. december 31-ével elkészül, és a piac liberalizációja elindulhat 2002-től. Az előző kormánynak biztos megvolt a megfelelő oka, hogy miért nem terjesztette elő ezt a törvényt, bár előkészítés alatt állt, de nem került az Országgyűlés elé, és elég sokat késünk emiatt is, bár még az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezt a törvényt elfogadjuk.
Aktuális-e ennek a törvénynek a tárgyalása, amikor a jövő évben az EU-gázdirektíva véglegesítésre kerül? Ebben vitatkoztunk a bizottságban.
Az volt a kormánypárti képviselők és a kormány véleménye, hogy ha csak egy fél évvel is előbb elkészül a gázszolgáltatásról szóló törvény, az már egy nagy lehetőséget ad a magyar gazdaságnak, hogy kellőképpen be tudjon idomulni abba a versenybe, amely vélhetően a következő évtől kezdődik el.
Tekintve, hogy ez a törvény már ismeri azokat a módosításokat, amelyeket a gázdirektíva fog jelenteni az EU-államok részére, ezek tulajdonképpen már szinkronizálásra kerültek, talán egyetlenegy olyan lényeges kérdés van, amely még nincs benne ebben a törvényben, az pedig az, hogy a további liberalizáció, amely minden fogyasztó részére megadja a lehetőséget, tehát 70 százalék fölötti szabad piacot biztosít a különböző fogyasztók számára. Úgy gondolom, hogy ez az egy-két kisebb módosítás a következő időszakban, amikor beléptünk az európai piacra, amikor aktuális, itt, a parlamentben könnyűszerrel, egy-két törvénymódosítással helyrehozható. Nem lenne célszerű, hogy emiatt hátrányt szenvedjen a magyar gazdaság több vállalata és fogyasztói, hogy ez a törvény nem időben működik, és nem megfelelő tapasztalatokkal rendelkezünk.
Kritika érte, és ebben vitatkoztunk ellenzéki képviselőtársaimmal, ami egy teljesen természetes dolog, hogy kerettörvény a gázszolgáltatásról szóló törvény. Ugyanúgy kerettörvény, mint a villamosenergia-szolgáltatásról szóló törvény. Természetesen ellenzéki képviselőtársaink ezt kifogásolták, azt szerették volna, ha teljes egészében az összes miniszteri rendelet, az összes kormányrendelet be van csatolva a törvénybe, de erre sem a múltban, sem a jövőben nincs lehetőség. Egy remény van, hogy ezek a végrehajtási utasítások, amelyek számukban kevesebbek és irányítottabbak, mint a villamosenergia-törvénynél, rövidebb idő alatt fognak elkészülni, nem kell egy-másfél év, hogy ezek végrehajtásra kerüljenek, sőt reményeim szerint a vitában jó néhány (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kerettörvény módosítására is sor kerül.
Tisztelettel jelentem, elnök úr, hogy a gazdasági bizottság 15 igen szavazattal, 13 nem ellenében az előterjesztést támogatta. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem