DR. TABAJDI CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. TABAJDI CSABA
DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Négy hónapja járják az országot a négy parlamenti párt képviselői - Hörcsik Richárd, Szent-Iványi István, Herényi Károly és jómagam -, közel negyven képviselő vett részt eddig ebben az uniós országos körútban, több ezer emberrel találkoztunk, közvetlen párbeszédet tudtunk folytatni. Az emberek most kezdenek rádöbbenni arra, hogy az Európai Unió itt van a kertek alatt, 417 nap van még hátra az uniós csatlakozásig.
Az országos körút nagyon sok tapasztalattal és tanulsággal járt. A legfontosabb tanulsága és tapasztalata az, hogy egy új politikai kultúra iskolájaként alakulhat ki. Mi a siker titka? Az emberek együtt látják békében a négy párt logóját, s ezen már nagyon csodálkoznak. Azon is nagyon csodálkoznak, hogy nem úgy viselkedünk, mint a tisztelt Házban, a parlamentben, hanem a normalitás nyelvén, nem legyőzni akarjuk egymást, hanem a lakosságot kívánjuk meggyőzni. Ettől aztán a teremnek olyan hangulata támad egy perc alatt, hiszen az emberek áhítozzák a békességet, s fel is állnak és elmondják, miért nem tudnak önök a parlamentben ilyen normális emberi hangon viselkedni. Holott a véleményeket senki nem rejti véka alá, csak a késeket hagyjuk a ruhatárban, pártjaink véleményét nem.
Van még egy elem, amely az emberek számára rendkívül fontos, az, hogy az élesen szembenálló politikai közéletben azt tapasztalják, hogy a négy párt ugyan eltérő helyre helyezi a hangsúlyt, mégis egy irányba húz, mind a négy párt azt mondja, hogy igen az Európai Unióra. Ez nagyon erőteljes hatást vált ki a társadalomban, még akkor is, ha van, akitől hurráoptimista igent hallanak, van, akiből nyögvenyelősen jön ki az igen, de mégiscsak az igen jön ki belőle, van, aki határozottan, egyértelműen igent mond, aztán van, aki igent mond, de utána elkezdi hosszan sorolni az aggályait, mire felteszik az emberek azt a normális kérdést, hogy miért mond az illető igent, ha nem tud mást mondani, csak aggályokat.
Azt hiszem, politikailag egyik magatartás sem okoz gondot, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem illúzió van a magyar társadalomban, inkább kétely és szorongás. Az előző kormányzati ciklusban nagyon gyakran hangzott el - nagyon helyesen -, hogy erősíteni kell a magyar társadalom öntudatát, önbecsülését és csökkenteni a kishitűségét. Ezért tartom társadalmilag kétélűnek azt a magatartást, amely az európai uniós csatlakozásnál elsősorban a gondokra, a bajokra, a negatívumokra összpontosít, és nem mutat be egy árnyalt, hiteles képet. Az emberek nem agitációra várnak. Az emberek párbeszédre, hiteles tájékoztatásra várnak, tudják, hogy az Európai Unióban sincs kolbászból a kerítés.
Van néhány olyan dolog, tisztelt Ház, amelyekben meg kellene egyeznünk. Az egyik ilyen a hatás kérdése. Mekkora hatással, mekkora változással jár az európai uniós csatlakozás, milyen mélységű lesz a változás? Az emberek attól félnek, hogy lesz egy újabb rendszerváltozás, egy újabb sokkterápia, és ezt ők nem akarják. El kell mondani az embereknek, hogy a mindennapokban nem nagyon veszünk észre majd érdemi változást. Ugyanakkor van egy feladata az egész politikai elitnek. Ma még nincsenek igazi, megfelelő hatástanulmányok arra vonatkozóan, hogy a csatlakozás konkrétan egy-egy gazdasági ágazatra, rétegre, csoportra valójában milyen hatással is lesz. Ez nagyrészt döntően a kormány feladata, ugyanakkor társadalmi feladat is, a terméktanácsok feladata, és lesz sok tennivaló. Egyszer azt lehet hallani, hogy a szőlészet-borászat nagy nyertese lesz a csatlakozásnak, majd azt, hogy az asztali borok elárasztják a magyar piacot, közben az EU sem használja ki a maga kvótáit. Nekünk, a politikai elitnek tisztáznunk kell, hogy mi lesz a csatlakozás valós hatása.
A másik: a nemzeti érdekérvényesítés. Teljesen egyetértek azzal, amit az MDF felvetett, a nemzeti minimummal. De a nemzeti minimum csak a párbeszédre vonatkozhat, mert nekünk a nemzeti maximumot kell megcélozni. A következő időszak legfontosabb feladata az, hogy alakítsuk ki az egymás közötti párbeszéd olyan minimumát, amellyel az Unióban a nemzeti érdek maximumát fogjuk tudni érvényesíteni. Ez a következő időszak, a következő hónapok, évek fontos feladata.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(9.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem