DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Rosszul tetszik tudni, hogy most az ORFK-n a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságot politikai rendőrségnek nevezik - nem így nevezik. Ha netán valamikor így nevezték, esetleg az önök kormányzása alatt, arról nem nekem kell számot adnom. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)
Azt is rosszul tetszik tudni, képviselő úr, amit az ügyészség fellépésével kapcsolatban a konkrét ügyben elmondott, ugyanis a fővárosi főügyész erről az esetről, amit ön az előbb idézett, megkérdezte az országos rendőr-főkapitány véleményét, aki ezt a napokban meg is fogja írásban válaszolni a fővárosi főügyész úrnak. Ám a fővárosi főügyész úr sem látott okot arra, hogy az ügyben akár fegyelmi eljárást kezdeményezzen.
(15.40)
Ami pedig a kitüntetést illeti: valóban, én kitüntettem Papp Csaba rendőr alezredes urat tizenkét éves tevékenységéért, ugyanis a vizsgálati főosztály gazdasági bűnözés elleni osztályának az élén tizenkét éve áll. Felkészült, jó szakember, jó szakemberként végzi a dolgát most is, jó szakemberként végezte a dolgát az elmúlt tizenkét évben is.
Képviselő úr, szeretnék visszakérdezni, bár tudom, hogy a parlamenti műfajban ez nem szokás a kormányzati patkóból. Vajon mérlegelik-e önök annak a felelősségét, hogy egy olyan szakembert, aki a szakmában köztiszteletnek örvend, megalapozatlan politikai vádakkal és gyanúval illetnek, és ezeknek a szakembereknek, úgy, ahogy az elmúlt tizenkét évben, a jövőben is végezniük kell a dolgukat? Sokkal érdekesebb lenne talán, ha azokról a konkrét esetekről kérdeznének, amelyek miatt most a politikai rendőrség vádját önök megfogalmazzák. Hozzáteszem: alaptalanul. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem