DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ugye, megengedi nekem, hogy néhány megjegyzésére - dísztribün, múlt s a többi - ne reagáljak, mert ezt méltatlannak tartom. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Inkább azt ajánlanám, hogy szíveskedjék a hatályos rendelkezéseket alaposan tanulmányozni, mert akkor pontosan tudná azt, hogy a gyógyfürdő-szolgáltatásokhoz a társadalombiztosítás támogatást nyújt, mégpedig úgynevezett árhoz nyújtott támogatást, és ez ugyanolyan, mint amilyen a gyógyszer és a gyógyászati segédeszköz esetében érvényes. Itt le kell folytatni egy ártárgyalást. Az ártárgyalással kapcsolatos felhívást az egészségbiztosítás közzétette az Egészségbiztosítási Közlönyben. Ezek el is fognak indulni. Az sajnálatos, hogy ilyen ártárgyalás az önök kormányzása idején egyáltalán nem folyt, ettől nekünk még be kell tartani a szabályokat.
Egyrészt tehát valóban az a helyzet - s most már nem első alkalommal erősítjük meg -, hogy igen, a gyógyfürdő-szolgáltatások támogatása kiemelt egészségpolitikai célkitűzés, és ennek megfelelően ténylegesen több pénz áll rendelkezésre, tehát igenis, összesen van 5,44 milliárd forint erre a célra. Ez a mintegy a közfinanszírozás alapjául szolgáló összeg egészíti ki a betegek javára a társadalombiztosítás révén az árat. Azt szeretnénk elérni, hogy a biztosítottnak kizárólag csak 15 százaléknak megfelelő térítési díjat kelljen fizetni a gyógyfürdő-szolgáltatások igénybevételéért.
Igen, sokféle konfliktust kell kezelnünk a szolgáltatókkal. Az a csúszás, ami valószínűleg bekövetkezik, azt a célt szolgálja, hogy kedvezőbb helyzetbe hozzuk a biztosítottakat, a betegeket. Úgyhogy kérem a türelmét; a pénzt nem másra fogjuk elkölteni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem