DR. BŐHM ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. BŐHM ANDRÁS
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat valóban politikai egyeztetést követően, négypárti megegyezés eredményeként született. És mert ez speciális, nemcsak azért az üdvözlendő okból, hogy egyetértettek a pártok, hanem éppen a politikai megegyezés ténye miatt csak kérdő mondatokat helyes megfogalmazni, és jelezni azt, hogy a módosító indítványok előterjesztésekor nyilván további politikai egyeztetésekre is sor kell hogy kerüljön.
Azt gondolom, a két törvényi rendelkezés mindenképpen felveti azt a kérdést is, legalábbis a sorok között, hogy napirendre kerüljön ismét foglalkozni a pártok finanszírozásának kérdésével. Nyilvánvalóan támogatandó cél, hogy a különböző parlamenti pártok saját értékrendjüket népszerűsítsék, ennek érdekében kulturális, oktatási tevékenységet fejtsenek ki. Ugyanakkor a négy párt egyetértése és ennek alapján a parlament várható pozitív döntése azt jelzi, hogy tudomásul kell venni: demokratikus országban a demokratikus pártok parlamenti működése egy olyan alap, olyan oszlop, amiben részt kell vennie a központi költségvetésnek, az eddigiekhez képest emelkedő mértékben. Ez nyilván nem e törvényjavaslat kapcsán kerül eldöntésre, ezért jeleztem csak azt, hogy mindenképpen felveti ezt a kérdést. Mindenképpen arról szól a válasz, hogy igen, meg kell fontolni, hogy további költségvetési támogatást kapjanak a pártok, éppen azért, hogy a szürketámogatás lehetőségét minél inkább kiszorítsuk a hazai közéletből és politikai életből. Ennek keretében - tekintve, hogy ez icipici lépés, végül is nem jelentős összegről van szó, amit a pártok megkaphatnak, amennyiben az Országgyűlés így dönt - ennek a jelzés értékére szeretném felhívni a figyelmet.
A kormány képviselőjének észrevételét osztom a törvényjavaslat kétharmados jellegét illetően. Tehát szintén a kérdő mondatok közé sorolva, de a magam részéről azzal egyetértek, hogy az alapítvány költségvetési ellátottságát mindenképpen a párttörvény részeként kell kezelni, és ily módon kétharmados szabállyá tenni. Ezt indokolja egyébként nemcsak az alkotmánybírósági jogértelmezés, hanem a politikai konszenzusos jelleg. Tehát kétharmados törvényben jelenjék meg az, hogy a parlamenti pártok konszenzussal léptek egy újszerű útra, mert - még egyszer mondom - nem nagy jelentőségű, csak az áttörés irányában tett lépés miatt fontos ez.
Felvetem ugyancsak kérdő mondatként, természetesen amennyiben a politikai tárgyalások ugyanezen a mezsgyén maradnak, mert nem vagyok meggyőződve arról - hangsúlyozottan a magam nevében mondom, és ezúton tájékoztatom a Szabad Demokraták Szövetségét is erről a véleményemről -, hogy a nyílt alapítvány ebben az esetben célszerű. Tehát amennyiben a kifejezetten átlátható, törvényes működést tűzzük ki célul és ennek a költségvetési ellátásnak a jelzés értékét, akkor nem biztos, hogy itt is szerepet kell adni a csatlakozás lehetőségének bármilyen körben. Amennyiben mégis, akkor osztom a kormány képviselőjének azt az észrevételét, hogy ez akkor feltétlenül az adományozók, hozzájárulók nyilvánosságra kerülő adatait követeli meg. De még egyszer mondom, el tudom képzelni és indokoltnak is tartom a zárt alapítványok működését. Amennyiben a költségvetési forrás nem elegendő, természetesen az alapító pártoknak módjuk lesz arra, hogy növeljék az alapítvány működőképességét. Igazából ezeknek a megfontolását kérem és politikai tárgyalásokra javaslom.
A kormánynak azzal az észrevételével is egyetértek, hogy nem elégséges az Állami Számvevőszék ellenőrzése alá vonni az egyébként majd működésbe lépő alapítványokat, hanem a közigazgatásnak, magyarul az APEH-nek az ellenőrzése - éppen a tevékenység miatt - megfontolandó, tehát ezzel a magam részéről úgyszintén egyetértek.
A politikai megegyezés alapján megszülető végleges törvényjavaslatokat a szabad demokrata képviselőcsoport támogatni fogja.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem