HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az erdő tragédiája, ha kidől a tölgy. A magyar kereszténydemokrácia nagy öregje, az Országgyűlés korelnöke, Varga László, Laci bátyánk eltávozott közülünk.
A harmincas években kapcsolódott be az akkor aktivizálódó keresztény reformnemzedék munkájába, amely célként a társadalom peremére szorult rétegek szociális és kulturális felemelését jelölte meg. A paraszt-népfőiskolák és munkásakadémiák szelleme radikális volt, de a társadalmi rendet és az emberi méltóságot tisztelték. Ez a szellem sok fiatalban, így Varga Lászlóban is felébresztette a keresztény társadalmi felelősséget, hatással volt személyiségére és törekvéseire. Az itt átélt igazságokat később is gyakran emlegette. Egyik mondása volt: az ember értékét nem a pozíciója, még csak nem is a végzettsége adja, hanem az, ami belül van. Ekkor lett politikai tevékenységének alapvető célja a szociális igazságosság szolgálata.
A mozgalomból kinőtt, Barankovics vezette Demokrata Néppártnak Varga László először szervezője, majd később képviselője lett. Így jellemezte a kort, amelyben küzdeniük kellett: ebben az időben az igazság elnémult, a hazugság harsogott, az egyéniségek nem érvényesültek és a jellemek eltörpültek. Ekkor már 1947-48-at írunk. A Demokrata Néppárt képviselői bátran küzdöttek, talán ekkor alakult ki Laci bátyánk küzdőképessége és realitásérzéke is. Ahol lehetőséget látott a sikerre, ott küzdött, ahol viszont nem volt erre lehetőség, ott könnyedén továbbment. Kompromisszumkészsége erkölcsi tartással párosult. Gyakran mondta: aki a politikában nem tud kompromisszumot kötni, az ne politizáljon; aki viszont az elveit feladva köt kompromisszumot, annak nincs helye a politikában.
1948 végén emigrálnia kellett. Második hazájában megtalálta a helyét, egzisztenciát teremtett, de egy percig sem felejtette el, hogy magyar és közéleti ember. Kapcsolatot létesített a más pártbeli magyar emigráns politikusokkal, szervezett, írt és beszélt. Kiváló tolla volt; több drámáját mutatták be itthon és Amerikában. Remek szónok volt, életét pódiumon töltötte, és bár tragikus, mégis szimbolikus, hogy ott is halt meg.
Az emigráció nemcsak hazaszeretetét nem tudta megtörni, de optimizmusát, sőt humorérzékét sem. Már 80 éves volt, amikor hazatért, fiatalos lendülettel vetette magát a munkába, dolgozott, járta a vidéket és időt szánt az emberekre. Egy elgépiesedő világban, egy atomizálódó társadalomban hazahozta azt, amit magával vitt: a keresztény reformnemzedék dinamikus, humanista, eszmék iránt lelkesedő világát.
Életének ebből az utolsó 13 évéből sok mindent ki lehetne emelni, csak egy gondolatot idézek, amely érzékelteti, hogy politikai küzdelmeiben is mindig az igazságot kereste. Így szól az idézet: “Miközben az egész demokratikus világ összefog a terrorizmus megállítására, én szeretnék egy másik veszélyről szólni, a szellemi terrorizmusról. Arról a szellemi terrorizmusról, amelyik a sajtóban, rádióban, televízióban, a közéletben folyik. Arról a szellemi terrorizmusról, amely hadat visel az igazság elhangzása ellen, és megtévesztéseket, valótlanságokat, hazugságokat terjeszt.”
Egy történettel tartozom még neki. Az utóbbi hetekben egy fiatal sofőrrel utazott gyakran vidékre. Hetven év volt közöttük a korkülönbség. Mégis tudtak beszélgetni, vicceket mesélni, felidézve a múltat, egyszóval megértették egymást. És ez neki volt köszönhető. Minden alkalommal beküldte egy virágboltba, hogy vegyen két csokor virágot: egyet az ő feleségének és egyet a fiú menyasszonyának.
Befejezésül korelnöki beszédéből egy mondatot szeretnék idézni. “Igen tisztelt Országgyűlés! Ebben a fenséges épületben, amelybe '47 óta úgy jövök be, mint egy templomba, felszólalásainkban kizárólag az ország sorsával foglalkozzunk, tartsuk tiszteletben mások jogait, emberi méltóságát és becsületét.”
Köszönöm szépen. (Taps.)
