KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A népesség általános egészségi állapotát befolyásoló tényezőként szokás emlegetni a demográfiai tényezőt, a gazdasági növekedést, a munkaerő-piaci helyzetet, az iskolázottsági szintet, a keresetek, a jövedelmek színvonalát. Ezen mutatók szoros kölcsönhatásban befolyásolják a népesség életmódját, egészség-magatartását, fogyasztási szokásait és természetesen az egészségügyi kiadásokat is.
Felszólalásomban olyan témával szeretnék foglalkozni, mely véleményem szerint egy szociáldemokrata pártnak a gazdaság működtetése és működési feltételeinek megteremtése mellett a politikáját meg kell hogy határozza. Ez a szociálpolitika, pontosabban az, hogy tud-e a kormányon lévő két párt olyan szociálpolitikát csinálni, ahol a különböző okokból más élethelyzetbe került emberekről az állam valamilyen módon gondoskodik.
A szociálliberális kormány a kormányprogram végrehajtása kapcsán megfogalmazza, és ezt is teszi, olyan politikát folytat, ahol senki sem marad ellátás nélkül. Senkinek nem kell félnie attól - ahogy Papp képviselőtársam mondta -, hogy azért lesz szegény, mert valamikor megbetegedett, s attól sem kell félnie, hogy azért lesz beteg, mert éppen most szegény sorban él. A mi szolidaritás alapú társadalombiztosításunk egyforma esélyt ad minden embernek az ellátásra.
Ez volt a vezérgondolata a 2003. évi szociális költségvetés megfogalmazásának is. Ha megnézzük csak a legfőbb számokat az Orbán-kormány utolsó évi költségvetésében és a Medgyessy-kormány ez évi pozícióit, látható, hogy a gondoskodó állam mit tesz a társadalomért. Az önkormányzati normatívákat vettem elő. Nem szeretnék nagyon sok számmal untatni senkit, de azt hiszem, hogy nagyon beszédesek ezek a számok. A pénzbeli ellátásoknál a 2002. évi költségvetésben közel 110 milliárd forintos költségvetési támogatást állított be az Orbán-kormány, és ezzel szemben a Medgyessy-kormány közel 130 milliárd forintot. Tehát közel 20 milliárd forintos növekmény van a pénzbeli ellátásoknál.
A szolgáltatások tekintetében szeretnék néhány számot megemlíteni. A szolgáltatások egészében 16,2 milliárdos növekmény van az előző évihez képest az alapellátásban, a bölcsődei szolgáltatásokban, a nappali intézmények finanszírozásában, a gyermekvédelmi intézmények finanszírozásában, a felnőttvédelmi bentlakásos intézmények finanszírozásában. Ezek összesen több mint 35 milliárd forint többletet mutatnak a 2002. évi költségvetéshez képest.
Ezeknél a dolgoknál, amelyeket itt fölsoroltam, tehát az önkormányzati feladatkörbe tartozó szociális és gyermekvédelmi feladatokra fordítható előirányzatnál 18 százalékos növekmény van, ami 35 milliárd forintot jelentett. Ezen belül a szolgáltatások támogatásánál még nagyobb mérvű a fejlődés; ahogy említettem, több mint 22 százalékos növekmény volt.
A szociális szolgáltatásokat érintő fejezeti előirányzatoknál két nagyon fontos dolgot szeretnék megemlíteni. Amíg a szociális szak- és alapellátásnál a 2002. évben 118 milliárd forintos beállítás volt, a mi költségvetésünkben 134 százalékos növekmény volt erre az egy tételre.
A falugondnoki hálózat kialakítására 160 százalékos növekedés volt beállítva a költségvetésben, és ezt végre is fogjuk hajtani. Ugyanígy a hajléktalanellátást kell említenem. Év közben kétszer is módosítottuk pozitív irányban a hajléktalanellátás finanszírozását.
Azt hiszem, nem kell külön idecitálni a teljes szociális törvénycsomagot, amelyet a múlt év végén fogadtunk el, de prioritásként azért néhány dolgot szeretnék megemlíteni. A szociális törvénycsomag, mint ismeretes, négy törvényt is módosított. A legjelentősebb, 160 százalékos emelkedés - ahogy említettem - a falugondnoki ellátás fejlesztésénél jelentkezett, illetve új ellátási formaként bevezetésre kerül a tanyagondnoki rendszer kialakítása. Lényeges költségnövekedést tartalmazott a szociális szak- és alapellátásban a 134 százalékos növekmény; itt főként az alap- és a nappali ellátás fejlesztésének támogatása jelent meg; ezen túlmenően a gondozási központok, a házi gondozás fejlesztése, a speciális ellátások kialakítása, a jelzőrendszeres gondozás bevezetése, a fogyatékos személyek és szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek nappali ellátásának fejlesztése és a gondozási módszerek korszerűsítése.
Úgy gondolom, hogy ezen prioritások és támogatási növekmények nem a szociális katasztrófa irányába hatnak, mint ahogy ezt fölvázolta Csáky András képviselőtársam. Tehát arról van szó, akár a pénzbeli ellátásokat veszem figyelembe, akár a szolgáltatások bővülését és növekvő finanszírozását, meg kell állapítani, hogy az embereket szolgálja, többek között azért, hogy ne legyenek betegek, de ha mégis azok lesznek, akkor a mindenkire egyformán érvényes és teljes ellátást megkaphassa minden magyar állampolgár.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem