DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselőtársaim, néhány felszólalásra szeretnék reagálni, ami a dolgozói üzletrész vagy részvényszerzés lehetőségét érintette az egészségügyben. Képviselőtársaimnak javaslom, hogy a '97. évi CXLIV. törvény vonatkozó szakaszait talán közösen ajánljuk az önkormányzatok és az egészségügyi dolgozók figyelmébe, hiszen a törzstőke fölötti részesedés ügyében a tulajdonosoknak van szuverén lehetőségük arra, hogy ezt az alkalmat megteremtsék az egészségügyi dolgozóknak.
Ami pedig az egészségügyi ellátásban való egyenlőtlenség megszüntetését illeti: én azt gondolom, hogy ebben természetesen lehet közöttünk, sőt kell is, hogy konszenzus legyen. Akkor azonban el kell ismerni, hogy ha a közforrásainkból, tehát a járulékokból és a közadókból magunkat Münchhausen módra nem tudjuk kirántani, akkor azokat a befektetéseket és azt a tőkét is be kell fogadnunk, amelyik ebben egy lehetőséget ad. Szeretném elmondani képviselőtársaimnak, azt mondja: fölteszem a kérdést, korszakos jelentőségű-e a törvény. Lehet, bár semmi olyat nem ír elő, amit az egészségügyben ne lehetne ma is megtenni. Most a törvényjavaslat a közhasznú társasági formát részesíti előnyben, miközben az alvállalkozások útján lehetővé teszi a tőkebevonást. A nonprofit társaságok azonban sajnos önmagukban nem tudják megakadályozni a tőkekivonást, és az a nonprofit paraván, amit önök húztak a korábbi törvényben (Az elnök csenget.), végképp nem akadályozta volna meg. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
Köszönöm szépen; még van időnk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem