DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT
DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy irodalmi mű értékét általában nem a címe adja meg. Ennek értelmében én magam reménykedem abban, hogy a mai parlamenti vitanap értékét nem az álcímnek nevezett áldilemma fogja megadni, hanem ennek ellenére beszélni tudunk a valóságos problémákról. Remélem, hogy a vitát nem az fogja jellemezni, hogy még azok a képviselőtársaink se vesznek részt a parlamenti vitában, akik ezt a parlamenti vitanapot kezdeményezték. Remélem, hogy akik az egészségügyről akarnak beszélni, azok legalább figyelnek arra, amit majd egymásnak mondunk, hiszen eddig sajnos számos, egészségügyről szóló parlamenti előterjesztést nem a tárgyilagos figyelem, nem a tárgyilagos érvelés, nem a tartalmi vita jellemezte, hanem a politikai kinyilatkoztatások, a hangulatkeltés, a szándékos félelemkeltés, a valótlan állítások tömege terelte el a figyelmet, és töltötte be a közbeszédet.
Ezért tehát bármennyire is hihetetlen, a kormány tagjaként hálás vagyok, hogy kezdeményezték ezt a parlamenti vitanapot, mert ha önöknek nem is - hiszen az érdektelenség jellemző -, a parlamenti munkára, ránk figyelő közvéleménynek lehetőségünk lesz elég komoly időtartamban, elég komoly terjedelemben újra elmondani, mit is szeretnénk tenni az egészségügyben. Valóban beszélhetünk az egészségügy problémáiról, kitérhetünk az elvégzendő feladatokra, tovább elemezhetjük az egészségügyi közszolgáltatásokról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényt, tisztázhatjuk a törvénnyel és más, már benyújtott törvényeinkkel kapcsolatos valódi vagy vélt aggodalmakat, és válaszolhatunk azokra a hazug, minden alapot nélkülöző állításokra, vádakra, amelyek ezekkel a törvényekkel, illetve a kormány egészségpolitikájával kapcsolatban eddig elhangzottak.
Egyben remélem, hogy talán ennek eredményeként hamarabb el fogunk jutni ahhoz a fázishoz, amiről Pulay Gyula - aki az előző kormány közigazgatási államtitkáraként egy hasonló törvény előkészítésében és előterjesztésében is részt vett - azt írja az egészségügy magánosításáról szóló könyvének az összefoglalójában, hogy immár nem elméletieskedő vitákra van szükség, hanem arra, hogy az önkormányzatok, a minisztériumok, a szakmai szervezetek, az egészségügyi intézmények és mindenekelőtt az egészségügyben dolgozók megkeressék azokat az új lehetőségeket, amelyek kihasználása révén javítható az egészségügyi ellátás színvonala, amelyek új befektetőket vonzanak az egészségügybe, és javítják az egészségügyi intézményekben dolgozók munkakörülményeit, növelik a jövedelmüket. Én ehhez hozzáteszem, hogy ha ezt a beteg is pozitív változásként éli meg lehetőleg rövid időn belül, akkor valójában elérhetjük ezzel a törvénnyel, ezzel a parlamenti vitával az eredeti célunkat. Ha ehhez a mai nap picit is hozzájárul, akkor hasznosnak kell értékelnünk ezt a kezdeményezést.
Hadd térjek ki mindenekelőtt a címre! Megítélésem szerint ez egy hazug szembeállítás, ez egy áldilemma: a beteg érdeke vagy a profit. Miért is? Hadd kérdezzem meg: nem vehetünk a betegeknek gyógyszert azért, mert a gyógyszert profitérdekelt gyógyszergyárak és gyógyszerforgalmazók gyártják és tartják a piacon? Nem vehetünk orvosi eszközt, mert nyilvánvaló az eszközgyártók, eszközforgalmazók profitja? Nem köthetünk mosodával szerződést a kórházaink számára, mert a mosoda tulajdonosának profitérdekeltsége van, a befektetése hasznát akarja? Folytathatnám: nem veszünk ebédet? Nem veszünk krumplit, ágyneműt, azért, mert a szolgáltatók, a beszállítók mind-mind - ahogy a kérdésfeltevés hangzik - bűnösen profitérdekeltek? Kell erről az áldilemmáról, szabad erről az áldilemmáról, politikai hangulatot keltve, a rendszerváltás után 12 évvel komolyan vitát folytatni? Komolyan teszik fel a saját álkérdésüket? Komolyan fogalmazzák meg a maguk áldilemmáját? Vagy ez is egy fogás csupán?
(8.50)
Hadd kérdezzem meg akkor a vitanap kezdeményezőit: megszüntetett a Fidesz-MDF-kormány egyetlen olyan szerződést is, amit a korábbi kormány profitérdekelt magánvállalkozóval kötött? Bezárta a művesekezeléseket? Megszüntette a CT-MRI-vizsgálatokat? Felszámolta a korábban megkötött szerződéseket? Ismereteim szerint egyetlenegy esetben nem került erre sor.
Még csak nem is szabályozta ezeknek a szerződéseknek a megkötését, még csak nem is korlátozta a profitszerzés lehetőségét, hanem felhasználta a lobbicsoportokat arra, hogy a saját egyéni vagy politikai érdekeit is érvényesíteni tudja.
Megkérdezem: a piaci biztosítók térnyerése kinek a kormányprogramjában szerepelt? Nem a Fidesz padsoraiban ültek és ülnek jelenleg is azok a képviselők, akik profitérdekelt piaci biztosítók számára kívánták átadni a közszolgáltatások vásárlásának a felelősségét? Nem vitatkozom azzal, hogy ez most jó vagy rossz, csak aki ilyen javaslatot tesz, az ne beszéljen a betegek érdekét védve a bűnös profitról, mert akkor két arca van, két lelke van: egy kormánypártiként és egy ellenzékiként.
Kérdezem én, nem kötött-e megszámlálhatatlan, egyébként helyes szerződést az egészségbiztosító főigazgatójaként az a mai szakszervezeti vezető, aki a piaci befolyás térnyerésével, a profitérdekeltség ügyvivőiként való szereplésünkkel vádol ma bennünket. Kötött, helyesen kötött, és nem számolt fel egyetlen ilyen szerződést sem. Az, hogy minden szerződés jó volt-e, ez egy másik beszélgetés tárgya volna, nem akarom elvinni ebbe az irányba a vitát, ezért erre most nem térnék ki.
De nézzük konkrétan: mit mondott Mikola István, Surján László, Bartha képviselő úr az előző törvény parlamenti vitájában? Olvasom a jegyzőkönyvet; azt mondja Mikola István, hogy “az egészségügyi intézmények átalakulásának útján megteremti ez a törvény az ésszerű és ellenőrzött tőkebevonás lehetőségét a magyar egészségügyben.” Majd azt mondja tovább: “A törvényjavaslat azonban garanciákkal bástyázza körül az átalakítási folyamatot, részletesen felsorolja mindazokat a témaköröket, amelyeket a szerződésekben szabályozni kell, érzékennyé válik az egészségügy a gazdasági eredményességre, a gyarapítás eszközeinek minél jobb kihasználtságára, ezért nevezhetjük ezt a törvényt a lehetőségek és a kitörés törvényének.”
Egyetértek, semmi elmarasztalandó, elmarasztalható nincs ebben a célkitűzésben. Ebben a célkitűzésben - teljesen egyetértünk - mi magunk is így gondolkodunk erről. Miért változott meg - kérdezhetem - volt miniszter úr véleménye, álláspontja?
Azt mondja, hogy egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi, megszokott rend hívei, a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői. Velük szemben az önkormányzati szövetségek, a betegek érdekképviseleti szervei, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége, számos más szakmai szervezet, köztük a Nemzeti Egészségügyi Tanács az új rend, vagyis a törvényjavaslat mellett szavazott.
Kérdezem én: most miért gond az, ha a mi törvényjavaslatunkat ugyanezek a szakmai szervezetek ugyanilyen egyetértéssel támogatják? Miért nem kerül a nyilvánosság előtt erről szó? Vagy kérdezi Surján László szenvedélyesen a parlamenti vitában, hogy mit is tehet a jogalkotó, mit tehet a jogot tervező kormány, és mit tehet a parlament. Az egyik megoldás, ami kézenfekvő: megtiltani, mármint a magánbefektetést, a profitot. Átkozott a magántőke - mondhatja -, a gazdaság számos területén nagyszerűen működik, de ide bizony soha, semmilyen körülmények között be nem jöhet. Ehelyett - mondja Surján képviselő úr - helyes dolog, hogyha inkább mederbe terelem, szabályozom, és megpróbálom az egyéni érdeket és a közjót összhangba hozni.
Ha ez helyes akkor, amikor a Fidesz képviseli ezt az álláspontot, ha ez egy jó törekvés, mitől lesz ez egy bűnös, ártó szándék akkor, amikor a szocialista-szabad demokrata kormány hasonló alapelvek alapján, hasonló módon törekszik az egészségügy rendbetételére?
Bartha képviselő úr azt mondja - remélem, jól idézem őt -, hogy természetesnek tartjuk, hogy a gyógyító munka hatékonyabbá tételét jelentő nagy értékű műszerek üzemeltetése nyereséget eredményezhet. Egyetértek. Miért tartja természetesnek, ha ezt a Fidesz javasolja, és miért tartja természetellenesnek, ha erre mi teszünk javaslatot?
Azzal szeretném tehát összefoglalni a véleményemet a címadásról, hogy nincs erkölcsi alapja, nincs szakmai alapja sem a politikai vitanap kezdeményezőinek ennek az áldilemmának, ennek az álkérdésnek a felvetésére. Nézzük tehát akkor, hogy miről is kellene beszélnünk!
Hadd kérdezzem meg: mindazok, akik ellenzik ezt a jogszabályt, vajon úgy vélik-e, hogy nem kell változtatni, nem kell kiegyenlíteni azokat a szociális, azokat a területi, azokat a regionális különbségeket, amelyek jelenleg Magyarországon az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét korlátozzák? Kérdezem én: vajon a magyar állampolgár alkotmányos joga a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátáshoz ma Szabolcsban nem sérül? Kérdezem én, hogy vajon ma nincs-e külön a gazdagok részére és a szegények részére egészségügyi szolgáltatás. Nincs különbség a betegek tehetőssége, vagyoni helyzete, fizetőképessége szerint a szolgáltatások igénybevételénél? Akkor mivel riogatjuk az embereket? Miért gond az, ha ez a kormány a szociális, a területi, az egészségügyi intézményi különbségek kiegyenlítése során a hátrányhelyzeteket akarja csökkenteni, az alkotmányos jog érvényesülését szeretné garantálni?
Kérdezem én: vajon a közterhek növelésével kell ezt a feladatot megoldanunk, ha alulfinanszírozott - mert alulfinanszírozott - az egészségügy? Úgy gondolják, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy adóemeléssel, járulékemeléssel vagy a betegek által fizetendő térítési díjjal kell többletforráshoz jutnunk?
Németországban arról szólna az egészségügyi reform - és nálunk is arról szól -, hogy minden, a munkabért terhelő többletteher munkahelyek megszűnésével járhat. Mi pedig a munkahelyeket bővíteni szeretnénk, nemcsak az egészségügyben, hanem másutt is, ezért nem járható út számunkra sem az adóemelés, sem a járulékemelés, és a kormányprogramunk nem a beteg terheinek a növekedéséről szól.
A kormányprogramunkban egyértelműen azt mondjuk ki, hogy meg kell őrizni a szolgáltatásvásárlásnál - de el fogom még egyszer mondani -, a szolgáltatások nyújtásánál is a közfinanszírozás dominanciáját, csökkenteni kell az esélykülönbségeket, csökkenteni kell a regionális különbségeket, és a betegek számára érezhető javulást kell a szolgáltatások színvonalában biztosítanunk.
Kérdezem én, hogy mi történjék, tisztelt képviselőtársaim. Ha ezt nem tesszük, nem tehetjük, akkor persze megvárhatjuk, amíg szép lassan, 15-20 év alatt összegyűlik a mai járulék- és adószintből az a többlet, amiből azon a 150 milliárdon túl, amit egyébként az egészségügy kasszájába, az egészségpénztár kasszájába tavaly is, az idén is és a következő években is be fogunk tenni, az a többlet is, amit a fejlesztésekre fordíthatunk, az a többlet is, ami a lepusztult intézmények, az elhasználódott műszerek pótlására, cseréjére szükséges. Szoktam mondani, hogy persze én a családi háztartásban elfogadom, ha közgazdász férjem azt mondja, hogy nem veszünk részletre semmit, nem lízingelünk, hiszen a kamat többletteher, a lízingdíj többletteher, ha kölcsönzünk, az hosszú távon biztosan nem olcsóbb.
Én magam, Csehák Judit, a háziasszony le tudok mondani bármilyen vásárlásról, mert ha öt év múlva lesz meg, akkor is nagyon örülök. De betegként nem lenne mindegy, ha számomra azt mondaná a tárca vezetője, hogy maradjak még 15 évig életben, mert akkor majd lesz lehetőség arra, hogy közpénzből jó színvonalú szolgáltatást vegyünk a gyógyulásához. Akik ma betegek, tisztelt képviselőtársaim, azok két dolgot várnak el a kormánytól, hogy a közpénzeket jobban hasznosítsa a köztulajdonban lévő intézményekben is.
(9.00)
Erről szól ez a törvény, erről szólt az előző törvény is, hogy alakuljanak át gazdaságilag hatékonyabb, felelősségteljesebben gazdálkodó intézménnyé azok a kórházaink is, amelyek megmaradnak 100 százalékos állami és 100 százalékos önkormányzati tulajdonban. Legyen hatékonyabb a közpénzek felhasználása! Ez a kormányprogramunk sarkalatos eleme, ezért szavaztak ránk a választók, és ezt várják el tőlünk most is. Azt is elvárják, hogy ne csak rendbe tegyük és szabályozzuk az egészségügyet, hanem hogy fejlesszük a betegellátás színvonalát. Ezért tehát nem gondoljuk, hogy szabályozott körülmények között le kellene mondanunk a magánbefektetőkről, le kellene mondanunk a magánforrásokról.
Kérdés, és itt valóban lehet köztünk véleménykülönbség, hogy hol van szükség, hol van nagyobb lehetőség a magánforrások bevonására, az egészségügynek azon az oldalán-e, ahol a szolgáltatásokat vásároljuk, tehát a biztosításban. A Fidesz-MDF-kormány programja ezen az oldalon engedte volna meg a privatizációt. Mi azt mondjuk, hogy ennek nagyobb veszélye van, erről lehet majd beszélni, meg lehet nézni, ha a szabályozásban lesznek komoly tapasztalataink, azonban az a törekvésünk, az a célkitűzésünk, hogy ne változtassunk az egészségbiztosítás átfogó nemzeti szolidaritási rendszerén, hogy őrizzük meg azt az egészségbiztosítási rendszert, amely díjtalan egészségügyi ellátások igénybevételére ad lehetőséget a polgároknak, függetlenül attól, hogy kitől vásároljuk részére a szolgáltatásokat.
Szeretném azt mondani, hogy az előző kormányok idején is, helyesen, nem mondtak le arról, hogy közpénzből, az OEP kasszájából, az állami költségvetésből magánszolgáltatótól is vegyenek szolgáltatást. Mint említettem, profitorientált szolgáltató az a magánbefektető, aki a művesekezelések feltételét teremtette meg. Profitorientált magánszolgáltató természetesen a nagy értékű eszközök, diagnosztikai készülékek tulajdonosa, de - és ne kövezzenek meg érte! - kérdezem én, hogy vajon nonprofit vállalkozás-e a magánorvos, a magángyógyszertár, a házi ápolás. Mindenki, aki ezen a területen vállalkozóként dolgozik, az nem a közpénzből megszerzett, bármilyen szerény jövedelméből él meg? Ne hazudjunk saját magunknak, és nézzünk szembe pontosan a tényekkel! Közpénzből veszünk, helyesen, vállalkozó háziorvostól, vállalkozó gyógyszerésztől, vállalkozó házi ápolótól szolgáltatást, és az a célunk, hogy ezek a díjtételek, ezek a közpénzek ne alulfinanszírozást valósítsanak meg, a jobb színvonalú ellátást fizessük meg jobban, és ezt a profitot, amiből megélnek, biztosítsuk a szolgálatban dolgozóknak!
Miről vitatkozunk akkor hát? Meg fogjuk szüntetni ezeket a szerződéseket? A Fidesz javaslata vagy kérdése arra vonatkoznék, hogy nem lehetnek vállalkozások a magyar egészségügyben? A 12 éves folyamatot abba akarjuk hagyni? Akkor hogyan magyarázzák meg, hogy az OEP kasszájából magánszférában vásárolt szolgáltatások '98 és 2002 között 30 százalékkal nőttek? Akkor hogyan gondolkodtak erről a kérdésről? 30 százalékkal nőttek, jó, hogy így volt, és mi is azt gondoljuk, hogy ezt a folyamatot folytatnunk kell. Annyi a különbség köztünk, tisztelt képviselőtársaink, hogy még jobban kívánjuk, még szorosabban kívánjuk szabályozni ezeknek a szolgáltatásoknak a vásárlását és az igénybevételét.
Nézzük meg, hogy megvannak-e a változtatás alapfeltételei! Úgy gondolom, hogy a betegek részéről mindenféleképpen. Képviselőtársaim bizonyára olvasnak újságot, elolvashatták a mai Népszabadság vezérglosszáját, olvashattak olvasói levelet tegnap, és vannak betegek, akik úgy gondolják, hogy a jelenlegi helyzet nem maradhat változatlan, hogy elfogadhatatlanok a viszonyok számos egészségügyi intézményben, és igenis azt várják a kormánytól, hogy minden törvényes lehetőséget használjon ki, minden törvényes ösztönzési lehetőséget használjon fel azért, hogy az ellátások színvonala érzékelhetően javulhasson. Mi ezt ígértük a választóknak, és a törvény is arról szól, arra kíván lehetőséget teremteni, hogy ezt teljesíthessük.
Úgy gondolom, az egészségügy szereplői is felkészültek arra, hogy történjen változtatás. Nem gondolom, hogy általános közvélekedés az, amit bizonyos érdek-képviseleti szervek a nyilvánosság előtt megjelenítenek. Nem gondolom, hogy az az altatóorvos, aki kényszervállalkozóként vállal munkát az intézményében, nem gondolom, hogy az a kezdő orvos, aki kényszervállalkozóként teljesít ügyeleti szolgálatot, ne abban lenne érdekelt, hogy jó fizetés mellett, átlátható viszonyok mellett szabályozottan teljesíthesse ezt a munkáját. Nem gondolom, hogy azok, akik egyébként figyelmesen elolvassák a törvényt, látnak érdemi különbséget a Mikola István által megszervezhető kht. és a miáltalunk megszervezhető kht. között. Mert azt kell kérdeznem, hogy ha Mikola István törvényének hatálybalépése után kht.-t szerveztek, akkor a közszolgálati jogviszonyból nem munkakönyves jogviszony lett volna-e. Abban a kht.-ban is ugyanúgy, mint a miénkben! Ha ott garanciákat kellett a szerződésben adni, hogy ne változzék a munkakör, hogy ne legyen a fizetés alacsonyabb, akkor miért nem elegendő az a garancia, ami még erősebben a mi törvényünkben is benne van?
Én tehát abban reménykedem, hogy az egészségügyben dolgozók ezeket az aggodalmakat nem osztják, és abban reménykedem, hogy ezeket a feltevéseket meg fogjuk tudni cáfolni. Úgy gondolom, érdekeltek vagyunk valamennyien abban, hogy a forrásokat, a többletforrást hatékonyan tudjuk felhasználni, és érdekeltek vagyunk abban, hogy a fejlesztés más feltételek mellett 15-20 éves időszakát egy tízéves programra le tudjuk rövidíteni, hiszen ez a feltétele annak, hogy Magyarországon az emberek tovább élhessenek, hogy azok az életkilátások, amelyek ma kedvezőtlenek, a következő években is számottevően javulhassanak. Van-e, aki nem érdekelt a változásban? Vannak. Sokan vannak, lehetnek, hiszen azoknak, akik a jelenlegi félfeudális, egyenlőtlenségeken alapuló, részben szabályozatlan, sok szempontból ellenőrizetlen rendszerben jó pozícióhoz jutottak, ne tagadjuk, nekik ez a változás nem érdekük. Féltik azok is, akik már megszerzett vagy örökölt pozícióikat érzik rendben levőnek. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy aggodalma lehet azoknak is, akik nem értik, nem tudják még átlátni ezt a törvényt. Azoknak segítenünk kell, azoknak ezen a vitanapon is el kell magyaráznunk, hogy miről szól ez a dolog, és milyen garanciák csökkenthetik az aggodalmaikat. Magam azt fájlalom a leginkább, hogy nem erről a kérdésről, nem a szerződések tartalmáról, a munkavállalókat érintő garanciákról folyik a polémia a munkavállalói érdekképviseletekkel, mert abban közös érdekünk van, hogy semmilyen sérelem ne érje a munkavállalókat semmilyen átalakulás, semmilyen változás esetén. S természetesen nem érdekeltek azok sem a változásban, akik úgy gondolják, hogy akkor veszíthetik el a szocialisták a hitelüket leginkább, ha ezen a területen minden úgy marad, ahogy most van. Ne legyen kétségünk: ha minden úgy marad, ahogy van, akkor két év múlva el lehet rólunk mondani, hogy nem teljesítettük az ígéretünket, hogy elgyávultunk, hogy nem léptünk semmit, hogy elpazaroltuk a közpénzt, és nem váltottuk valóra azok bizalmát, azoknak a bizalmi tőkéjét vesztettük el, akik tulajdonképpen tőlünk érdemi változást és érdemi javulást reméltek.
(9.10)
Nem kívánok hosszasan kitérni azokra az abszurd, megalapozatlan állításokra, amelyeket fel tudnék sorolni, mert az elmúlt 2-3 hét sajtóanyagát tulajdonképpen kimazsoláztam. Fel tudnám sorolni, hogy a kiárusítástól az alkotmányos jogsértésig, a 150-200 ezer dolgozó munkahelyelvesztéséig, addig az állításig, hogy ha ez a törvény hatályba lép, nem marad magyarul beszélő orvos az országban, az egészségügy kettészakadásáig, a szociális katasztrófáig mi mindennel vádoltak meg és gyanúsítottak meg bennünket. Azt kell feltételeznem - mert ismerem azokat, akik ezt nyilatkozták -, hogy maguk sem gondolhatják komolyan; egyrészt azért, mert megelőző életükben mást mondtak, másrészt azért, mert számosan közülük most soroltak át olyan ellenzéki politikai pártok tagjaivá vagy tisztségviselőivé, ahol elemi érdekük, hogy ezeket a hazug állításokat a személyes tekintélyükkel valamilyen módon még alátámasszák.
Én tehát ezekkel a demagóg állításokkal szemben - mert nekem is van 12 pontom, nem csak másnak - szeretném leszögezni, hogy ez a törvény a betegekről szól, a jobb betegellátásról és nem a privatizációról. Javulni és nem romlani fog a betegellátás színvonala, ha ezt és más hasonló lépéseket kellő bátorsággal és kellő határozottsággal és többletforrás birtokában meglépjük. Nem kell fizetni az ellátásokért a betegnek. Minden állítással ellentétben nem kell fizetni, mint ahogy most sem kell fizetni a magán-betegszállító szolgálat szállításáért, mert a betegnek nem kell tudnia, hogy melyik szolgáltatásnak ki a tulajdonosa, hiszen a részére vesszük meg a díjmentes szolgáltatásokat.
Nem vonul ki az állam az egészségügy finanszírozásából, kormányprogramban rögzítettük a közfinanszírozás dominanciáját, hogy meg lehessen bennünk bízni, nem véletlenül, nem szándék nélkül emeltük az egészségügy finanszírozási forrásait tavaly is és az idén is 150 milliárddal. Nem ezt a kötelezettségünket kívánjuk csökkenteni, hanem a fejlesztés idejét akarjuk minden eszközzel lerövidíteni. Nem a tulajdonosváltás a célja ennek a törvénynek, hanem a hatékonyabb gazdálkodási formák bevezetése. A tulajdonos, az állam és az önkormányzat ellátási kötelezettsége nem változik, hiszen nem nyúlunk hozzá az önkormányzati törvényhez, nem nyúlunk hozzá az egészségügyi törvényhez, nem nyúlunk hozzá az egészségbiztosítási törvényhez. Nem változik az állam kötelezettsége.
Nem kötelező az átalakulás. Miről beszélünk? Miért keltünk félelmeket, amikor az állami tulajdonos esetén minden egészségügyi intézmény átalakulásához - nem a vagyoni arányváltozáshoz, az átalakuláshoz - is indokolt kormány-előterjesztésre van szükség? A parlament most fogadta el április 7-én az üvegzsebtörvényt, ahol az államháztartási törvényt módosítottuk ennek megfelelően. Mitől tartunk a tulajdonosváltásnál, amikor a Fidesz-MDF-kormány hozott egy olyan jogszabályt, hogy a címzett támogatások esetében nem is lehet kisebbségi önkormányzati vagyoni társaságot létrehozni tíz évig?
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök a saját törvényeiket nem ismerik! Arról van szó, hogy valamennyi megyei kórház, 6 fővárosi kórház, valamennyi megyei jogú város kórháza és körülbelül 30 másik városi kórház ezek közé tartozik. Nem lehet kimazsolázni, éppen mi akadályozzuk meg, az állam ugyanannyit fizet a magánszolgáltatónak, mint a köztulajdonban levő szolgáltatónak. Nem zárjuk ki a vagyonszerzésből az egészségügyieket, de a dolgozói részvényről ajánlom, hogy olvassák el a közhasznú társaságokról és a gazdasági társaságokról szóló törvényt, hiszen ott csak a törzstőke feletti tőkeemeléssel lehet vagyont juttatni. Ezért tehát mi azt mondjuk, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem akadályozzuk meg, de az önkormányzatokra bízzuk, hogy ilyet tesznek-e. Nem vagyunk az ágazatban dolgozók ellenségei, nem árusítjuk ki a vagyont, és nem sérül az emberek alkotmányos jogosítványa és érdeke.
Köszönöm figyelmüket, és remélem, lesz alkalmam még a zárószóban is és a vita során is kifejteni a véleményemet. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)
