DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: “A közjó emlegetése túlságosan idealisztikusnak vagy utópisztikusnak tűnhet azok számára, akiket jobban vonzanak a realisztikus és problematikus célok. Mindazonáltal a haladás eszméje nemcsak technikai és technológiai feltételeket, hanem bizonyos értékeket is magában foglal, a közjó gondolata túllép a nemzet határain, és univerzális nézőpontot kell hogy kapjon.”
Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az Európai Szociális Charta elemzésének bevezető mottója a fenti idézet. Miért illik a mostani vitához? Mert a változás, a reform folyamatosan megfogalmazott igény, és hajlamosak vagyunk a meglévő értékek értékelés nélküli figyelmen kívül hagyására. Az elmúlt bő másfél évtizedben a magyar egészségügyben szinte folyamatosan jelen van a változtatási szándék. Minden kormány stratégiájában szerepel, főleg a ciklus első felében, az egészségügy reformja. Nincs ebben semmi kivetnivaló, ha arra gondolunk, az egészségügy és a szociális ellátás az a közjó, amely az életszínvonalat és az életminőséget meghatározó tényező, és ezen keresztül megelégedettség vagy elégedetlenség hordozója.
Hazánkban a rendszerváltoztatás óta egyetlen kormány sem tudott kidolgozott egészségügyi reformtervekkel büszkélkedni, hiszen az igazi reformok meghirdetésének a választások idején van helye, a kormányzati ciklus már a megvalósítás ideje. Nehezíti a helyzetet az is, hogy nincsenek külföldi adaptálható példáink, a hazai szakmai elképzelések sikere legalább annyira bizonytalan, mint az előttünk járó országoké.
Tisztelt Ház! A nemzet egészségi állapota változatlanul nagyon rossz, akár a születéskor várható élettartamot, akár a morbiditási, mortalitási adatokat nézzük. A lakosság egészségi állapotát leíró mutatókat azonban sokkal mélyebb és lassabban ható folyamatok határozzák meg, mint hogy abból megfelelő szakmai alapossággal egy kormányzati ciklusra nézve az eredmény szempontjából komoly ok-okozati következtetéseket lehetne levonni. Ezért a kormányzati ciklusok eredményességének elemzését nem lehet az egészségi állapot oldaláról kezelni, hanem a politika szándékait, tevékenységének irányait és technikáját célszerű elemezni.
A lakosság még mindig tragikusan rossz egészségi állapotáért alapvetően még ma is a múlt öröksége a bűnös. Ismeretesek a főbb okok: az egészségnek mint értéknek és az egészségügyi ellátás értékének devalválódása, a fokozott környezeti hatások, az életmódkultúra hiánya, illetve leértékelődése, a negatív társadalmi minták tömege, az öngondoskodási képesség hiánya, a család elsődleges gondoskodási szerepének a szétverése, az önkizsákmányoló életmód. A lakosság egészségi állapotát alapvetően ezek az okok határozták, határozzák meg, és csak kisebb részben az egészségügyi ellátás aktuális színvonala.
Az ellátórendszer tekintetében az örökség az alábbiakban foglalható össze. Gazdaságilag nem megalapozott, igen széles körű és szabályozatlan hozzáférés, aminek következtében az egészségügyi szolgáltatás a lakosság szemében leértékelődött; az érdekeltséget, a költségérzékenységet és költségtudatosságot nélkülöző finanszírozási rendszer; strukturális válság; kórházközpontú ellátórendszer kevés szakdolgozóval. Eredményét tekintve jónak mondható, de szabályozatlan és ellenőrizetlen minőség; morális válság. A rendszert a paraszolvencia tartja életben, de ez kiszolgáltatottá teszi a szereplőket.
Első megközelítésben talán nem érthető, hogy miért kell a múlt egészségügyi problémával kezdeni a ma elemzését. Az ok egyszerű: több mint 13 évvel a rendszerváltoztatás után az egészségügy az egyetlen olyan terület, ahol a legkevésbé sikerült felszámolni a múlt örökségét, ezért az egymást követő kormányzati ciklusok egészségügyi területen végzett tevékenységét célszerű azon a szemüvegen keresztül vizsgálni, mit tett az egészségügy átalakításáért, azaz az egészségügyi rendszerváltoztatásért.
Tisztelt Ház! A rendszerváltoztatást követő első kormányzati ciklusban az egészségügy területén alapvető változások történtek, és azt is el lehet mondani, hogy ezen változások széles körű szakmai és politikai támogatást élveztek. Átalakult az egészségügy szervezeti és irányítási rendje. Az állam felelősségét az egészségügyben erre a célra létrehozott szervezet, az ÁNTSZ jeleníti meg. Az eddigi, a tanácsrendszerhez kötött, háromszintű ellátórendszer osztott tulajdonviszonyú, a háziorvosi rendszerre alapozó, kétszintű ellátórendszer irányába kezdett átalakulni. Alapvető változás történt a finanszírozásban. Kialakult az önálló egészségbiztosítás, és átalakult az elosztási rendszer. A működési költségek elosztásában az addigi bázisfinanszírozást teljeskörűen felváltotta a normatív teljesítményfinanszírozás, megalakultak a köztestületi kamarák, megszületett a patikák magánosítását lehetővé tevő törvényi szabályozás. A szervezeti átalakulások után, a ciklus legvégén készült el a népegészségügyi program, amely megvalósításának megkezdésére már nem volt idő.
Az 1994-ben hatalomra került szocialista kormányzat megtörte a reform ívét, sőt alapvető visszalépést hozott. A szocialista gondolkodás a gazdasági stabilizációban a gazdaságélénkítés helyett a restrikciót tartotta fő eszközének, és ez elérte az egészségügyet is. A Bokros-csomag az egészségügyben érdemi megtakarítást nem hozó, de széles rétegeket érintő ellátásszűkítést - mint a fogászat -, illetve néhány lényegtelen és betarthatatlan látszatintézkedést - például a mentőszállítás kiegészítő díjazása - hozott. A restriktív politika miatt az egészségügyi források érdemi csökkenése volt jellemző a ciklusra. A reálértékvesztés nagyobb volt, mint a gazdaság általános szűkülése.
A Horn-kormány alatt a reálérték-csökkenés mellett az egészségügyi kiadások nemzeti összterméken belüli részaránya is fokozatosan csökkent, akár az összegészségügyi kiadást nézzük, akár a közkiadásokat. A forráskivonás tényét egyébként az MSZP is elismerte, 1998. március 4-én a Miniszterelnöki Hivatal és a Népjóléti Minisztérium “Talpon maradás és változás” címmel fórumot rendezett, ahol dr. Kökény Mihály miniszter az alábbiakat sorolta fel (Olvassa.): Tény, hogy 1994-98 között az egészségbiztosítás összes kiadása a '94. évi 8,35 százalékról '98-ra 6,18 százalékra, azaz háromnegyedére zsugorodott. Gyógyításra és gyógyszerre reálértékben 20 százalékkal kevesebbet fordítottunk '98-ban, mint '94-ben tettük.
(9.30)
Az egészségügy gerincét alkotó gyógyító-megelőző ellátások kiadásában is jelentős, 1995-98 között évente 5-9 százalékos az értékvesztés-csökkenés.
A ciklus legnagyobb hatású intézkedése az úgynevezett ágylábtörvény néven elhíresült kapacitásszabályozási törvény volt, az egészségügyi ellátás szerkezeti problémáit egyetlen adminisztratív eszközzel, a kórházi ágyak számának korlátozásával kívánta megoldani. Miután a szerkezetváltásban nem kezelték sem a forrásallokációs kérdéseket, sem a humán erőforrás problémáit, a törvény végrehajtása kizárólag feszültségeket okozott, érdemi eredményt nem. Jól jelzi a végrehajtás lehetetlenségét, hogy az általános ágyszámcsökkentésből a legrosszabb ágykihasználtságú szakma, a gyermekgyógyászat, ágyszámnövekedéssel került ki.
A minimumfeltételek jogszabályi meghatározása - a funkcionális szemlélet hiánya és a szakmai koncepció gyengesége miatt - szintén ellentétes hatást ért el. A túlzott kapacitásokat és biztonságot előíró megvalósíthatatlan és ezért számonkérhetetlen minimumfeltételek megakadályozták a kórházi struktúra racionalizálását, a hatékonyság javítását.
A ciklus komoly felelőssége a népegészségügyi program leállítása, illetve az, hogy alternatív program sem indult, tehát nem történt semmilyen szervezett intézkedés a lakosság egészségi állapotának javítására. A ciklus nagy vitát kiváltó történése volt még az új egészségügyi törvény megalkotása. A törvény előnyei között kell elismerni az európai uniós harmonizáció felé tett lépéseket, valamint a betegjogok felértékelését.
Összességében: a szocialista kormányzat az egészségügy átalakításának folyamatát megtörte, és a problémákat azokkal a nem piackonform eszközökkel - központi szabályozás, szakszervezetekkel kötött béralku, adminisztratív eszközök - kívánta megoldani, amelyek a Kádár-rendszerben a problémákat okozták.
Az 1998-ban megalakult koalíciós polgári kormány ismét az egészségügy alapvető problémáinak hosszú távú megoldására koncentrált. Alapvető feladatának tekintette a nemzetfogyás megállítását, ennek mindkét eszközét - a születések számának emelését és a halálozások számának csökkentését - kiemelt feladatként kezelte. A halálozási viszonyok javítása, a lakosság egészségének kedvezőbb állapota érdekében az alábbi főbb lépések történtek: népegészségügyi kormánybiztosság felállítása, a lakosság életmódjának tudományos igényű felmérése, a nem dohányzók védelméről szóló törvény elfogadása, a dohányreklám szigorítása, valamint legnagyobb jelentőségű, hogy elkészült az “Egészséges nemzetért” népegészségügyi program.
Az egészségügy irányításában is alapvető változások történtek. Szétvált az egészségügyi és szociális irányítás, az egészségügyet önálló minisztérium irányította. A kormány, nem sokkal a megalakulása után - parlamenti felhatalmazással - megszüntette a tb-alapok pazarló önkormányzati irányítását, majd a 2000. év végén az egységes ágazati irányítás érvényesíthetősége, a szakmapolitikai és a finanszírozási eszközök összehangolása érdekében a szakminisztériumhoz helyezte az Egészségbiztosítási Alap felügyeletét.
A járulékbeszedés az APEH-hoz került. Megtörtént a gyógyszer-támogatási rendszer részleges továbbfejlesztése. A gyógyszergyártókkal egy középtávú megállapodás történt, majd egy hároméves megállapodás, amely szerint az elkövetkező időkben csak az infláció mértékének kétharmadáig lehetett volna emelni a gyógyszerek árát. Megalakult az Egészségügyi Tudományos Tanácson belül a gyógyszer-alkalmazási bizottság, mely az európai uniós transzparenciadirektíva szellemében az egyes gyógyszerekre bontva vizsgálta a hatékonyságot, és javaslatot tett a támogatások mértékére. A gyógyászati segédeszközök között kétszázzal több új termék került támogatásra, és a burjánzó visszaéléseknek is sikerült gátat szabni. '99-2000-ben 13,8 millió euró, azaz 3,5 milliárd forint értékben támogatta a Phare a közegészségügyi laboratóriumok fejlesztését, a kábítószer elleni harcot, a járványügyi felügyeletet és a tisztiorvosi szolgálatot.
Végül, de nem utolsósorban említést kell tenni a kémiai biztonságról elfogadott javaslatról, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló nemzetstratégiai törvényről, mely szintén érintette az egészségügy területét.
A kormányzati ciklus alatt megállt az egészségügyi kiadások csökkenése. Reálértéken számolva nagyon szerény - el kell ismerni - emelkedést sikerült elérni az időszak végére. Tehát az 1990-es kormányzati ciklusban megkezdett, az MSZP által kisiklatott reform folytatásaként a polgári kormány alapvető és hosszú távon ható változásokat indított el az ellátórendszerben. A praxisprivatizációval és az intézményi törvény megalkotásával megteremtette azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek megalapozták a tulajdoni szerkezet átalakulását, a tulajdonosi érdekeltségen alapuló, kiszámítható egzisztenciát, az egészségügy hosszú távú finanszírozhatóságát.
Elkészült az egészségügy középtávú konszolidációs programja, amely egy nemzeti egészségügyi fejlesztési tervbe illeszkedően megalapozta az egészségügy hiányainak felszámolását, a szerkezetváltást és a területi egyenlőtlenségek felszámolását. Elkészültek azok a koncepciók, amelyek az egészségügy finanszírozását új alapokra helyezik. A köz- és magánforrások integrálásával az egészségügyben - a szociális biztonság megerősítése mellett - lehetőséget teremtett a racionális, a teljesítmény alapú bevételszerkezethez illeszkedő gazdálkodásra, a tőkeköltségek elismertetésére és a magánforrásoknak a közösségi ellátásba csatornázására. Megkezdődött a minőségszabályozás átalakítása, az új minőségtanúsítási rendszer kiépítése.
Tisztelt Ház! Az épp egy esztendeje hatalomra került politikai erők, ideológiai hagyatékukra támaszkodva “a múltat végképp eltöröljük” elv gyakorlati megvalósításába kezdtek. Első lépésben egy országgyűlési határozati javaslattal lényegében leállították a népegészségügyi program folyamatait. Ez még akkor is így van, ha bő fél esztendő elteltével egy új elképzelés öltött végleges formát a parlamentben, hiszen a korábban elindult emlőszűrések kiterjesztése megállt, a szakmailag előkészített nőgyógyászati szűrések még mindig nem kezdődtek el, a kolorektális programról pedig már szó sem esik. Nyilvánvaló, politikai okokból menesztették az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az ÁNTSZ és az OGYI vezetőjét.
Az előbb említett gyógyszerbizottságot, az ETT-GYAB-ot feloszlatták, és páratlan módon az előző egészségügyi kormányzat által aláírt hároméves megállapodást egyoldalúan felmondták. Ezzel egyrészt nemzetközi megítélésünket rontották, hiszen a Frankfurte Allgemeine Zeitung múlt év szeptember 7-ei számában egyenesen Magyarország jogállamiságát kérdőjelezték meg. Másrészt teljesen áttekinthetetlenné vált a támogatási rendszer. Nem véletlen, hogy hetente olvashatjuk a sajtóban a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos botrányokat, arról nem is beszélve, hogy a gyógyszerek ára is az inflációt jóval meghaladó mértékben emelkedett.
Szintén egyéni képviselői indítványra módosították a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvényt. Az elfogadott módosítással - szűk érdekcsoportoknak engedve - az állam úgy mondott le a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos, törvényben biztosított jogosítványairól, hogy csupán közvetett beavatkozási lehetősége maradt a kamara állami felügyelete keretében, amely azonban nem terjedt ki egyedi elbírálású ügyekre. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a gyógyszerfronton kialakult feszültség, az ismétlődő botrányok vajon mennyiben hozhatók összefüggésbe a kamarai törvény módosításával.
Következő lépésként felfüggesztésre került az úgynevezett intézményi törvény. A szocialista-szabad demokrata kormány - többszöri késlekedés után - idén március közepén nyújtotta be a parlamentnek az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvénytervezetet. Az új koncepció a korábbival szemben szabad teret nyit az úgynevezett szakmai befektetőknek, azaz a gyógyszer-, illetve műszergyártók és forgalmazók számára, valamint a nonprofit elvet feladva, bármilyen jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság működését engedélyezné az egészségügy területén.
A tőkeemeléses tulajdonlási lehetőség és a vagyoni biztosíték intézményének bevezetése gyakorlatilag kizárja a magyar, különösen ágazati befektetők megjelenését a piacon. A célokat illetően árulkodó az OEP főigazgató-helyettesének a Magyar Orvos idei második számában megjelent véleménye: “Lesz egy olyan, nem túl nagy számú befektetői kör, amely megpróbál egészségügyi intézményeket megszerezni. Bizonyára lesz közöttük olyan is, amelyiknek nem célja, hogy a birtokába jutott épületekben egészségügyi közszolgáltatást nyújtson.”
A tegnapi sajtóközleményekben 36-38 kiszemelt intézményről olvashattunk. Erre mondják, hogy no comment. Ha ehhez hozzávesszük, hogy kormányzati tisztségviselők a törvény tárgyalásával egy időben már külföldi befektetőkkel tárgyalnak, mintegy kiajánlva a magyar egészségügyi közvagyont, érthetővé válik, hogy bár folyamatosan a konszenzuskeresést kommunikálja a kormányzat, a bizottsági tárgyalások során az ellenzék egyetlen lényeges módosító javaslatát sem fogadták el.
(9.40)
Külön fejezetet igényel az irányított betegellátási modell kérdésköre. Az 1999-ben lényegében teljes körű konszenzussal megindított program célja az egészségügyi szolgáltatás költséghatékonyabbá és áttekinthetőbbé tétele volt. Működésének bő egy éve alatt már észlelhetőek voltak bizonyos hiányosságok, melyeknek kiküszöbölésére a múlt évi költségvetés tárgyalása során a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatot nyújtott be. Ezt, mint ahogy általában megszokhattuk, a tárca nem fogadta el. Az elmúlt hetekben olvashattunk a sajtóban egy 400 millió forintos visszavonásról, mely arra a hiányosságra utal, melyet megszüntetni kívántunk. A közeli jövőben újabb események várhatók ezen a területen.
Vagy nézzük a kormányzatnak a kapacitáspályázatok elbírálása során végzett munkáját. A hatályos rendelet szerint múlt év december 1-jén ki kellett volna hirdetni, mely tevékenységeket fogadják be kapacitáson felül. Ez nem történt meg. Januárban az érintettek értesítést kaptak a további finanszírozásról, majd márciusban közölték velük, hogy a továbbiakban tevékenységükre nincs szükség. De említeni lehet az 50 százalékos bérfejlesztés háziorvosok esetén történt megvalósítását, melynek hátterében a megfelelő hatástanulmány hiánya áll, és emiatt állt elő az a helyzet, hogy számos szolgálat csupán átmenetileg részesült bérnövekedésben. Teljesen kiszámíthatatlanná vált a járóbeteg-finanszírozás, hiszen igen rövid idő alatt két alkalommal is módosították a szabálykönyvet, a harmadik módosítás most van előkészületben, és emiatt tervezhetetlenné válik a szolgáltatók működése. Mindezek ellenére prognosztizálható a kassza hiánya, mint ahogy a gyógyszerkassza is jelentősen túl fogja lépni a költségvetésben meghatározott kereteket. Információink szerint a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásának módosítására is készül a kormányzat, mely szerint a béremelést a hbcs-be építenék be. Megfelelő hatástanulmányok, vizsgálatok nélkül azonban ezen a területen is ugyanaz a helyzet állhat elő, mint az alapellátásban.
Mindezek alapján elmondható, hogy az egészségügyi kormányzat rövid idő alatt jelentős károkat idézett elő a magyar egészségügyben. Teljesen bizonytalanná tették az ellátást, és mindeközben politikájukkal a rendszerváltoztatás óta nem tapasztalt félelem lett úrrá az ágazatban. Odáig jutottunk, hogy intézményvezetők, egyetemi tanárok pironkodva utasították vissza a felkérést egy sajtótájékoztatón történő részvételre, mert féltek, ha az igazat mondják, vagy személyük, vagy intézményük megtorlásra számíthat, valótlanságot pedig nem akarnak mondani.
Jelzés értékű a Kórházszövetség április 22-i állásfoglalása, melyből engedjék meg, hogy idézzek: “Az utóbbi időben több kórház vezetőjének felmentéséről érkeznek hírek. Hasonló döntéseket készítenek elő önkormányzati testületek, és növekszik a tervezett változtatásokról szóló információ és háttér-információ. Sajnálatos módon mindezek indítékai gyaníthatóan pártpolitikai jellegűek. A Magyar Kórházszövetség határozottan elítéli (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a minden szakmai alapot nélkülöző változtatási szándékot.” - még egy mondat, elnézést.
Összegezve tehát elmondhatjuk: nem tétlenkedett az elmúlt egy esztendő alatt a szocialista-szabad demokrata kormányzat az egészségügy területén sem. Rombolt és a klientúráját hozta helyzetbe. Magyarország többet érdemel.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
