KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön most azt a kérdést ismertette, amit a házelnök asszony mint interpellációt már visszautasított, és én azt gondolom, hogy ennek megvolt az oka. Az volt az oka, hogy olyan állításokat tesz és olyan módon, amelyek itt ebben a Házban nem helyénvalók; többek között azon okból sem, hogy a miniszterelnök úrhoz olyan kérdést tesz fel, ami nem tartozik a hatáskörébe.
Azért hangsúlyozom ezt, mert elmúltak azok az idők - erre sajnos a Fidesz-kormányzás idején volt példa -, amikor a kormánypolitikusok a közszolgálati televíziót saját médiacsatornaként tekintették, így aztán be is avatkoztak ebbe a közszolgálati médiába. Kellett is ezért természetesen felelősséget vállalniuk, és a felelősségvállalás értékelése a választásokon, 2002 májusában meg is történt.
Emlékeztetem önt arra, hogy 2002 májusa óta kormányzati tisztségviselők, így miniszterelnök sem, miniszterek sem avatkoznak bele (Lenártek András: Lendvai Ildikó!) a közszolgálati televízió működésébe, így nincs módjuk arra, hogy azért, az ott történtekért, szakmai kérdésekért felelősséget viseljenek.
Ugyanakkor felhívom az ön figyelmét, hogy az önök kormányzása idején, amire feltehetően asszociált a kérdése, 30 milliárd forintos veszteséget halmozott fel a televízió, és pártpolitikust ültettek az élére ezen 30 milliárd elosztásáról döntéseket hozni. Úgy emlékszem vissza, hogy ön akkor nem féltette a közszolgálatiságot ettől a helyzettől, így ezért úgy gondolom, hogy nincsen meg az a morális alap, ami alapján ön most kérdéseket tesz fel, ráadásul rossz helyre. Ezeket a kérdéseket ugyanis a Televízió szakmai vezetésének és egy induló műsor producerének kellene feltennie, majd évek múlva, amikor majd tényleg lehet látni, hogy az az adott műsor milyen nézettséget fog produkálni, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nézhető lesz, vagy gyakorlatilag elfogynak a nézői, mint ahogy A Hétnek elfogytak a nézői az önök idején. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Hahaha!)
Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem