LENÁRTEK ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

LENÁRTEK ANDRÁS
LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Medgyessy-kormány megalakulásától kezdve kommunikációs küzdelmet folytat önmagával abban, hogy hány kilométer autópályát szeretne megépíteni és mikorra. Ebből a koncepciótlanságból egy dolog látszik egyértelműnek, mégpedig az, hogy mind a választási ígéreteknek, mind a kormányprogramnak csak egy erősen csökkentett változata fog majd megvalósulni.
A kormányfő országértékelő beszédében kétszer is megismételte, hogy az M30-as autópálya 2004-re megépül Miskolcig. A hír hallatán csak azok a szocialista képviselők tapsoltak, akik nem tudták, hogy a kivitelezővel tavaly márciusban megkötött szerződés szerint már ez év november 30-ával el kellett volna készülnie a pályának. Miért késik Miskolc egy évet? Pedig a polgári kormány idején az építés tavaly tavasszal megindult, és úgy tűnt, semmi nem állhat annak útjában, hogy ebben az évben már autópályán közlekedhessünk. Augusztusban azonban a földmunkák leálltak, tulajdoni rendezetlenség miatt. Ez merőben szokatlan hír volt, hiszen addig egy 80 kilométeres szakaszon ilyen földvásárlási probléma fel sem merült.
Kérdezem, mit tett a tárca a probléma megszüntetése érdekében. Miért írta miniszter úr tavaly november 31-én a témához kapcsolódva, hogy a jelenlegi helyzet szerint a nehézségek megoldódtak, így a területszerzések folytatásának akadálya nincs? Akkor mi az oka a kilenc hónapos késedelemnek? Hol tart a további szakasz előkészítése? Biztosítanak-e forrást ahhoz, hogy az M30-as miskolci déli elkerülő szakasza ebben az évben elinduljon?
Államtitkár úr, ezeket a hibákat, késlekedéseket helyre lehet hozni, például azzal, hogy ön a válaszában korrekt magyarázatot, konkrét időpontokat ad, és elkötelezettségéről biztosítja a térségben élőket az M30-as továbbépítésére vonatkozóan.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem