VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita javasolt szerkezete a következő:
Az első szakaszban az alapprogram céljait, valamint az ezekhez kapcsolódó támogatásokat módosító javaslatok vitájára kerül sor, az ajánlás 1-17. pontjai szerint. Ugyanebben a vitaszakaszban szerepelnek még az ajánlás 59., 60., 61. és 62. pontjai is, amelyek a támogatást igénylő pályázatok szabályait érintő kapcsolódó módosító javaslatokat tartalmazzák, továbbá a 72. pont, amely a hatályba léptető rendelkezés módosítását kezdeményezi.
A második szakaszban pedig a tanács összetételére, jogállására és tevékenységére vonatkozó módosító javaslatok szerepelnek, az ajánlás 18-73. pontjai alapján, a tárgyalt javaslatok kivételével.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem