MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ön azt mondta, hogy van valami zavarba ejtő a kérdésemben. Én nem csodálom, hogy ön zavarba jött, csak azt nem tudom, miért ilyen ideges, és miért kiabál. (Derültség az ellenzék padsoraiban.) Nyugodtan is lehet az ilyen kérdésekről beszélni.
Ami pedig a versenyeztetést illeti, úgy látszik, nem értette meg a fő különbséget az elmúlt négy év (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) és aközött, amire most készülnek. Nevezetesen: abban van a különbség, hogy olyan cégeket, amelyek amúgy is mindenütt megnyerik a munkákat, külföldi multinacionális cégeket bíznak meg tendereztetés nélkül, vagy pedig előnybe hozzák a magyar vállalkozókat. Ez nagy különbség, és azt hiszem, ez a lényeg.
A kérdésemre nem válaszolt. Nem nyugodhattunk meg abban, hogy azokat a cégeket, amelyek úgyis minden munkát elnyerhetnek, nem kívánják tendereztetés nélkül megbízni további munkákkal úgy, hogy tovább folytassák azt az autópályát, amelyiknek sokszorosába került az építése, mint amit a magyar vállalkozók az elmúlt négy évben építettek. (Zaj a kormánypártok padsoraiban.)
Tehát nem fogadom el a válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem