DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA
DR. ŐRY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az általános vita keretében három fő meglátás, vélemény köré szeretném csoportosítani a mondandómat. Az első úgy hangzik, hogy a törvényjavaslat túlterjeszkedik az európai uniós jogharmonizáció megcélzott keretein; a második úgy, hogy magában a törvényjavaslatban és az itt megjelenő szabályozásokban, szabályozási kísérletekben tetten érhető a pótcselekvés és a Medgyessy-kormány immár nyolc hónapja olyannyira jellemző rombolási szándéka; végül a harmadik megjegyzés egy olyan kérdéskörhöz kapcsolódik, amelynek szabályozása indokolt, amelynek felvetését üdvözöljük, ám az itt található és eddig elért eredmények részben következetlenek, részben elégtelenek. Kezdjük az elején!
Talán még emlékszünk rá, a munka törvénykönyve előző módosításánál az előző kormány kapott - ahogy mondani szokás - hideget-meleget, mondván, igaz ugyan, hogy többéves egyeztetést követően, de végül is az európai uniós jogharmonizáció megcélzott igényén túlterjeszkedett a törvényjavaslat. Ezt lehetett vitatni akkor is, bár kétségkívül volt ilyen eleme. Nos, az előttünk lévő törvényjavaslatban számos olyan elem van, amely nem érinti az európai uniós jogharmonizációt, akár a távmunkáról, akár a szakszervezeti tisztségviselők jogosítványainak bizonyos további kiterjesztéséről, a munkaszerződés írásba foglalásával kapcsolatos szabályozásról, a munkaviszonyra vonatkozó szerződéstípusokra vonatkozó szabályozásról, a határozott idejű munkavégzésről van szó; tehát vannak olyan elemek, amelyek mindenképpen túlterjeszkednek a törvényen. Meg kell jegyeznem ugyanakkor, hogy némi empátiával figyeljük a minisztérium ez irányú törekvését, hisz előfordulhat az, hogy ha alkalom adódik a munka törvénykönyvét módosítani, akkor a tárca igyekszik megragadni ezt a lehetőséget, és ha vannak érett, kiérlelt gondolatok, akkor tulajdonképpen miért is ne lehetne ezeket beépíteni egy ilyen javaslatba. De a történeti hűség kedvéért ezt fontosnak tartottam elmondani, hátha majd egy következő kormány idején elkerüljük azt a csapdát, hogy olyasmit olvassunk egymás szemére, amit tulajdonképpen nem érdemes.
Miért mondom azt, hogy a pótcselekvés és a rombolás szándéka egyaránt megjelenik a törvényjavaslatban? Én bizonyos értelemben pótcselekvésnek tekintem azt, ha úgy teszünk, mintha egyes témaköröket, egyes problémákat szabályoznánk, de lényegében a korábbi szabályozást meg nem változtató, azt meg nem haladó, a korábbi szabályozásban is benne foglalt megfogalmazásokat viszünk bele a törvénybe. Az például, hogy a szakszervezeti tisztségviselőket kirendelés, távollét esetén csak a közvetlen felettes szerv egyetértésével lehet beosztani, a munka törvénykönyve jelenlegi 28. §-ából pontosan ugyanígy következik, ezt az égvilágon semmi értelme itt most szabályozni. Ám ha önök akarják, ha ez megnyugtatja önöket vagy az önökhöz baráti szálakkal fűződő szakszervezeteknek ez annyira fontos, ám legyen, kárt nem okoz, nincs különösebb kifogásunk ellene, csak éppen értelmetlen, mert felesleges olyasmit szabályozni, ami egyébként benne van a törvényben.
Ugyanez a helyzet a munkaszerződés írásbeliségére vonatkozó szabállyal, hogy erről a munkáltatónak kell gondoskodni. Le lehet ilyet írni, de eddig is kötelező volt az írásbeliség, és ki a fene gondoskodott volna róla, ha nem a munkáltató, hisz ő teszi az ajánlatot a munkavállalónak. Nyilvánvalóan olyan dolgot szabályoz a törvény, amely értelemszerűen eddig is benne volt. De megint csak azt tudom mondani, ha valakinek az a mániája, hogy ezt így kell kimondani, ám tegyük. Ismét az a helyzet, hogy ártani nem árt, használni sem használ a korábbihoz képest többet; úgy tűnik, mintha tettünk volna valamit. Végső soron túl sok nem történt, mondhatnám azt is, hogy az ilyen típusú szabályozások a lázas semmittevés tipikus eseteinek nevezhetők.
Tetten érhető viszont a romboló szándék abban a most már, azt kell mondanom, hogy következetes lépéssorozatban, amely az üzemi tanácsok jogosítványainak a gyengítésében nyilvánul meg. Nem érdemes ebbe hosszan belemenni, sokszor volt már szó erről itt a Házban is; aki foglalkozik munkajogi szabályozási kérdésekkel, annak a számára nyilvánvaló, hogy a képviseleti és a participációs jogok két nagy csoportját jelentik a munkavállalók és a munkaadók közötti viszonyrendszerben. Mindkettő fontos, és bizonyos értelemben úgy tűnik, hogy ezt a tárca is így gondolja, hisz az előttünk lévő és a mai napon tárgyalandó másik törvényjavaslat épp az európai üzemi tanácsra vonatkozó szabályozást kívánja bevezetni a magyar munkajogban - egyébként nagyon helyesen. Ebből úgy tűnik, mintha az üzemi tanács és intézménye valamilyen fontos intézmény lenne, mintha a participáció, a munkavállalók részvétele a vállalatok vezetésében, irányításában fontos jogosítvány lenne, és kétségkívül nemzetközi szerződések, egyezmények szólnak erről hasonló értelemben, hasonlóan fontosnak tartva.
Önök már az előző módosításnál is korlátozták az üzemi tanácsok jogosítványait, megszüntetve azt a lehetőséget, hogy ahol nincs szakszervezet, ott kollektív szerződést kössenek. Most továbbmennek ezen az úton, ha jól érzékelem a szándékot: most már nem egyszerűen a kollektív szerződés jogát tagadják meg a munkavállalóktól, ha éppen nincs szakszervezet az adott munkahelyen, hanem a konzultáció jogát is bizonyos jogutódlással összefüggő kérdésekben, ami teljességgel értelmetlen és indokolatlan. Nyilvánvalóan az a politikai értelemben talán korrupciósnak nevezhető indok van mögötte, hogy önök úgy érzik, tartoznak a szakszervezeteknek a választási kampányban nyújtott támogatásukért, és miután ők valamilyen okból haragszanak az üzemi tanácsra - meggyőződésem, végig nem gondolt és téves indokok alapján -, ha ők azt kérik, hogy az üzemi tanácsot fűrészeljük el, lehetetlenítsük el, akkor önök ezt szép lassan és következetesen megteszik.
El kellene dönteni, hogy szeretjük-e az üzemi tanácsot, hasznos vagy jó intézménynek tartjuk, és akkor támogatjuk, akkor nem kell irtani, nem kell szűkíteni a lehetőségeit, nem kell jogszabályt beterjeszteni európai uniós üzemi tanácsi szabályozásokról; vagy meg kell szüntetni ezt az intézményt, amit én - zárójelben jegyzem meg - nem javasolnék, de logikusan ez következne, és nem az, hogy folyamatosan gyengítjük, ellehetetlenítjük magát az intézményt.
(10.40)
A harmadik kérdéscsoport, amiről szeretnék szólni, talán megér egy picit több és komolyabb gondolkodást, akár azt is mondhatnám, hogy együttgondolkodást.
Csak helyeselni tudom a hangütésnek azt a módját, amely miniszter úr expozéjában elhangzott, hangsúlyozva azt, hogy amit atipikusnak, nem tipikusnak, nem szabályszerűnek vagy nem szokásosnak nevezhetnénk - bizonyos értelemben még keresnünk kell a megfelelő magyar kifejezést is a nemzetközi irodalomban atipikusnak nevezett foglalkoztatási formákra -, ott olyan problémáról van szó, amely a munka világában, a munkajogi szabályozásban, nyugodtan mondhatjuk, a XXI. század egyik nagy kihívása most, nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban is. És itt bizony nem támaszkodhatunk semmiféle előképre, semmiféle mintára. Ugyanolyan probléma előtt, ugyanolyan nyitottan és ugyanolyan küszködve találjuk a fejlettebb piacgazdaságokat, a nyugat-európai országokat is.
Miről van szó? Sokszor beszéltünk már arról, hogy radikálisan átalakult a gazdaság szerkezete, ráadásul a nemzetközi gazdasági környezet is átalakult. Globalizációnak szokás nevezni ezt a folyamatot, amikor egyszerre nagyon közel és nagyon távol kerültek más kultúrák, más szokások, más szabályok, és ezek azonnal és közvetlenül méretődnek meg piaci helyzetekben itt, Magyarországon is. Ez a körülmény mind a munkáltatók, mind a munkavállalók részéről teljesen új igényeket jelenít meg.
Ráadásul a gazdaság szerkezete is olyan mértékben módosult, hogy míg korábban nagyobb termelőegységek jellemezték a gazdaság szerkezetét - nagyüzemek, gépsorok, üzemek -, maga a munkajogi szabályozás is ezeken a hagyományokon épült fel és dolgozta ki a maga elveit és kategóriáit, ma pedig ott tartunk, hogy Magyarországon a munkavállalók 96 százaléka 1-10 fő közötti foglalkoztatói körben van, még akkor is, ha tudjuk, hogy ebből 460 ezer az önfoglalkoztató. Tehát kevés számú a nagyvállalat, amely relatíve kevés embert foglalkoztat, hiszen modern, automatizált technológiákkal dolgoznak, és sok pici, mini vállalkozás, vállalat, termelőegység van. Bizony, az ő problémáikra a jelenlegi munkajogi szabályozás egyre kevésbé tud választ adni.
Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók - hangsúlyozom - sok tekintetben érdekeltek abban, hogy ne a munkaviszonyt válasszák tipikus foglalkoztatási, munkavégzési formájukul. Nem valami gonoszság vezeti a munkáltatót, amikor vállalkozói szerződést, megbízási szerződést ajánl, és nem valamifajta harácsolási kedv buzog a munkavállalókban, amikor ők maguk arra ösztönzik a munkáltatót, hogy talán inkább mégis egyéni vállalkozóként végeznék a munkát, kevésbé munkáltatóként. Egyszerűen olcsóbb, hatékonyabb és adott esetben rugalmasabb, viszont kétségkívül - és csak egyetérteni tudok miniszter úrral - a munkavállaló, a munkát végző számára semmiféle védelmet nem jelent ez a forma. Az összes hátrányt magára vállalja, garanciákat, védelmet pedig nem kap. Itt nyilvánvalóan új foglalkoztatási formákat, új viszonyokat, új szabályokat kell alkotni.
Üdvözölni tudjuk azt, amit kommunikációban már hallottunk a tárca részéről, hogy szeretnének az önfoglalkoztatás kategóriájában új szabályokat alkotni. Ez jó irány. Nyilván érdemes tovább gondolkodni ezen. Viszont azt kell mondanom, hogy az, ami most itt, a törvényben található, egyáltalán nem elégíti ki ezeket az igényeket, akár a távmunkáról beszélünk, akár a részmunkaidőről, akár az úgynevezett színlelt szerződéseket érintő ellentmondásokról. Ezek a szabályok lényegében megmaradnak abban a szemléletben, hogy valaki majd vagy szerződésnek, vagy munkaviszonynak minősíti az adott munkavégzés körülményeit, és ennek megfelelően pönalizálja, ha úgy ítéli meg, hogy nem azt a formát választották.
Itt nem pönalizálni kell, hanem végiggondolni, összegyűjteni azt a tapasztalatot és ismeretet, ami a tudományban, a jogtudományban, a vállalati menedzsmentekben, az üzleti életben megtalálható. Le kell ülni, és dolgozni kell, hogy találjunk új szabályokat.
Beszélhetnék most még számos ellentmondásáról, következetlenségéről a törvénynek, amely kisebb vagy nagyobb munkavállalói csoportoknak súlyos károkat okoz. Azért nem gondolom azt, hogy ezt ide kéne hozni, az általános vita keretei közé, hiszen meggyőződésem, hogy inkább szerkesztési pontatlanságról, slendriánságról van szó, olyan kérdésekről, amelyek nyilván módosító indítványokkal elrendezhetők; akár a munkáltatói utasítás bizonyos körében lévő ellentmondások a 15. § kapcsán, vagy akár a 17. §-ban, ahol bizonyos szállítási vállalatoknál okozhatnak problémát némely kifejezések kimaradása, de mondom, ezek szerkesztési problémák. Ezeket meg lehet oldani, fogunk módosító indítványokat gyártani erre is.
Végezetül annyit szeretnék mondani, hogy a törvénnyel kapcsolatos álláspontunkat végül is a módosító indítványunk sorsa fogja eldönteni. Nem zárkózunk el attól, hogy ezt a törvényt támogassuk, de szükség van arra, hogy a módosító indítványainkat is elfogadja vagy respektálja a tárca, illetve a parlament többsége.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps.)
