BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most, hogy az üzemi tanácsok vitája a következő napirendi pont tárgyalásáig remélhetőleg lezárul, engedjék meg, hogy a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban mondjak el néhány észrevételt.
A hozzászólásom elsősorban a nők, az anyaság és a részmunkaidő mint új foglalkoztatási forma bevezetéséhez kapcsolódik. A bizottsági vélemény ismertetése során is elmondtam, hogy a benyújtott törvényjavaslatnak azzal a részével, amely a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kiterjeszti az anyaságra, a legteljesebb és a legtökéletesebb mértékben egyetértünk. Az itt ülő képviselők közül jó néhányan emlékezhetnek arra, hogy amikor az előző ciklusban akár a foglalkoztatási törvényt, akár a munka törvénykönyvét módosítottuk, és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét egyre inkább kiszélesítettük, minden alkalmat megragadtam arra, hogy elmondjam azokat az érveket, amelyek ennek a tilalomnak a kiszélesítését indokolják.
(11.40)
Mi, nők gyakran találkozunk azzal a - nyugodtan mondhatom - megalázó helyzettel, amikor valaki új munkahelyre jelentkezik, és a felvételi elbeszélgetés, vagy ha úgy tetszik, interjú során nekiszegezik a nőnek azt a kérdést, hogy van-e gyermeke, illetve mikor szándékozik szülni. Úgy gondolom, hogy ez ellen nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is tiltakozniuk kell, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezekre a megalázó helyzetekre ne kerülhessen sor.
Sajnálom, hogy a minisztérium nem készített egy olyan háttéranyagot ennek a törvényjavaslatnak a vitájához, amely foglalkozott volna azzal, hogy a részmunkaidő bevezetése milyen társadalmi igényeket elégít ki, melyek azok a társadalmi csoportok, akár életkor szerint, akár foglalkozás szerint, akár nemek szerint, amelyek részéről valós igény van a részmunkaidő bevezetésére. Ezért én most nem tudok olyan teljes körű áttekintést nyújtani önöknek, hogy milyen társadalmi igény van erre, mert hogy van, ezt valamennyien tudjuk. Én most csak arra a tanulmányra tudok hivatkozni, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal készíttetett, és ez a tanulmány a nők szemszögéből vizsgálta, hogy a részmunkaidő bevezetése mely korcsoportoknál, milyen képzettségnél, illetve még földrajzi elhelyezkedés szempontjából a régióknál milyen igény van erre. Nos, ebbe a vizsgálatba 1 millió 240 ezer főt vontak be, és a megkérdezett 18 és 49 éves korú nők 49 százaléka - ez szám szerint majdnem 1 millió 200 ezer nő - nem kíván részmunkaidőben dolgozni, elsősorban az alacsony keresetek miatt. Ezt az okot jelölte meg a nők közel 72 százaléka, mert ezt a mértékű keresetcsökkenést a család nem tudná elviselni; jól tudjuk, hogy ma a magyar családmodell a kétkeresős modellre épül. De ami megdöbbentő ebből a felmérésből, hogy a megkérdezett munkanélküliek 86 százaléka szintén ezt az okot jelölte meg a részmunkaidős foglalkoztatás elutasításának.
Ez pedig azt jelenti, tisztelt államtitkár úr, hogy amennyiben a részmunkaidős foglalkoztatást nemcsak azért emeltük be a munka törvénykönyvébe, mert ez jogharmonizációs célokat szolgál, akkor olyan kereseti viszonyokat kell teremteni, amelyek lehetővé teszik a nők számára, hogy részmunkaidőben tudjanak dolgozni. Egyébként a megkérdezettek jelentős része a 4 és 6 órás foglalkoztatási időt vagy munkaidőt tartaná szerencsésnek. Ha ezen belül megnézzük, hogy milyen korú hölgyek részesítenék ezt előnyben, arra a megállapításra jutunk, hogy elsősorban a még tanulóidejüket töltő vagy abba a korosztályba tartozó 15-19 évesek, illetve a 25-34 éves nők tartanák szerencsésnek ennek a foglalkoztatási formának a bevezetését. Az első korcsoportnál nyilvánvalóan az elhelyezkedés nehézségei, a pályakezdés problémái miatt lenne ez megfelelő, a második említett korcsoportnál pedig természetesen a kisgyermekes anyák számára lenne ez a foglalkoztatási forma kedvező. De ismétlem: ez csak abban az esetben lesz kedvező fogadtatású, ha olyan keresetek is csatlakoznak ehhez, amelyek lehetővé teszik ennek a foglalkoztatási formának a bevezetését, illetve az ezzel a joggal való élést.
Még egy olyan gond merül fel a részmunkaidős foglalkoztatással - és ez elsősorban már az 50 feletti korosztályt érinti -, ami a nyugdíjszerző időhöz kapcsolódik. Hiszen a társadalombiztosításról és nyugdíjbiztosításáról szóló törvény módosítását követően 1996. december 31-e óta a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető figyelembe szolgálati időként. Magyarul ez azt jelenti, hogy ha részmunkaidőben dolgozik valaki, és a munkavállaló jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbért, akkor természetszerűleg csökken az a szolgálati idő, amely a nyugdíj megállapításánál figyelembe vehető. Azt gondolom, hogy ezek a valós problémák olyan gondokat jelentenek, amelyeket elsősorban a kormányzatnak kell megoldania, és olyan javaslatot kell beterjeszteni a munkatörvénykönyv módosítását követően, amelyek ezekkel a felmerült kérdésekkel nemcsak hogy foglalkoznak, de megnyugtató megoldást is javasolnak mellé.
Szeretném felhívni a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy mi egyetértünk a részmunkaidőnek mint új foglalkoztatási formának a bevezetésével, hiszen az előbb említett okok is ezt sürgetik. De ahhoz, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak valóban biztonságban érezhessék magukat, szükség lesz olyan módosításokra, amelyek a jogbiztonságukat szavatolják, garanciát nyújtanak ahhoz, hogy valóban biztonságban érezhessék magukat akkor is, ha ezt a foglalkoztatási formát fogják választani.
Ezért élni fogok képviselőtársaimmal együtt a miniszter úrnak azzal a felhívásával, amelyben azt kérte a patkó minden oldalán ülő képviselőktől, hogy jobbító szándékú módosító javaslataikkal segítsék elő a törvény elfogadását. Nos, erre készek vagyunk, kész vagyok; természetesen azokat a módosító javaslatokat, amelyek a részmunkaidő mint foglalkoztatási jogviszony bevezetését és elterjedését szolgálják, meg fogom tenni.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)
