KARAKAS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Úgy érzem, hogy nagyon fontos feladatunk nekünk, törvényhozóknak, politikusoknak, gazdasági szakembereknek, hogy ezt a fajta szemléletet ki tudjuk terjeszteni erre a körre.
Fontosnak tartom a városi ember oldaláról is, hiszen a sokat emlegetett élelmiszer-biztonság, tehát az, hogy mi, városiak mit eszünk, legalább olyan fontos kell hogy legyen a termelő szempontjából, és meg kell értenie, hogy a városi ember jövőjét, illetve biztonságát is szolgálja, illetve az ő biztonságát is, hiszen a miniszter úr által említett támogatások fognak élni. Sőt, miniszter úr, még ha lesz ebben az egy percben egy kis válasza, várnám a válaszát arra is, hogy az Unió egy összegű támogatása miben, milyen keretek közt várható, ha uniós tagok leszünk, ezen eseti piacszereplői körnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem