DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen ciklusokon átívelő egészségmegőrző, egészségnevelő program vezérszónoka lehetek az MSZP-frakció nevében.
Sokat kellett várni erre a programra, hiszen ennek a programnak számos előzménye volt már a magyar parlamenti demokrácia történetében, ez a negyedik olyan program, amely azt a célt tűzte ki magának, hogy megváltoztassa a magyar népesség most már katasztrofálissá vált egészségügyi állapotát. Ezeknek a programoknak azonban egy nagy gondjuk volt, a ciklusok végére készültek el, s már nem maradt idő, nem maradt energia a program végrehajtására. A másik hiba az volt, hogy általában ciklusokban gondolkodtak a jogalkotók, s minden egyes új ciklus elkészítette a maga egészségmegőrző, egészségnevelő programját. Ez azért nem jó, mert egy egészségnevelő programnak, hasonlóan egy oktatási programhoz, több cikluson átívelőnek kell lennie, hiszen ezek hatása azonnal nem jelentkezik, és a politika türelmetlen, minden egyes ciklusban bevezetett népegészségügyi programtól azonnal valamilyen hatást vár. Sajnos, ez a mindennapi munkában több év alatt, esetleg évtizedek alatt mutatja meg kedvező pozitív hatását.
A Johan Béla nemzeti programnak az a fő célkitűzése, hogy következzen be egy kedvező fordulat a magyar lakosság egészségi állapotában, hiszen a nyolcvanas évek elejétől kezdve fogy a magyar népesség, s ennek megállítása két módon lehetséges, s mind a kettő nagyon nehezen, hosszú távon és összehangolt kormányzati és társadalmi erőfeszítés révén valósítható meg. Az egyik a születésszám növelése, a másik pedig a halandóság csökkentése. Egyik sem könnyű feladat, hiszen a születésszám növelése is egy össztársadalmi, össznemzeti, összkormányzati intézkedést igényel, amibe beletartoznak az életmódváltozás, az életszínvonal-változás, a lakhatás körülményei, és nem akarom tovább sorolni; hasonlóan a népegészségügyi programok vonatkozásában pedig számos olyan intézkedést kell megtenni, amelyek megváltoztatják a lakosság egészségtudatos magatartását, megváltoztatják az egészséghez mint értékhez való hozzáállását, és megváltoztatják az életmódot.
Legnehezebb az életmódváltozás elérése a társadalmi viszonyok között. Ha Magyarországon egyetlenegy rizikófaktort, a dohányzást csökkentenénk, vagy lényegesen sikerülne csökkenteni az alkoholfogyasztást, ez már jelentősen megnövelné a születéskor várható élettartamát főleg a férfi népességnek.
(20.20)
Ez megnövelné az egészséges emberek számát, és csökkentené a keringési és daganatos betegségben elhunyt, főleg férfi népesség számát.
Mi jellemzi ezt a programot? Az a fő jellemzője, hogy interszektoriális, tehát tárcaközi és az egész társadalomra ható elemei és programjai vannak. Nem várható el egyedül az egészségügytől az, hogy egy programot végrehajtson, és ezáltal megvalósuljon az a cél, amit a program is kitűz, hogy egészségesebb legyen a magyar társadalom, növekedjen a születéskor várható élettartam. Ez több tárcának az összefogását kell hogy megmutassa, beleértve - itt már elhangzott - a környezetvédelemtől az agráriumon át, az oktatáson keresztül a sportot és a jogalkotás vonatkozását is.
A környezetvédelemről már szólt itt a bizottsági előadó; kevesebb szó esett az agrártárcáról. Köztudott, hogy az agrárium az egyik legnagyobb környezetszennyező, és emellett az agrárium az, amely előállítja a táplálékot, és nem mindegy, hogy milyen minőségben és mennyiségben állít elő az agrárium olyan egészséges táplálékot, amelynek az elfogyasztása javítja a magyar társadalom egészségi állapotát.
Az interszektoriális együttműködés mellett kell egy olyan program, amely megmutatja, hogy mit kívánunk elérni; azon kívül, hogy mit akarunk elérni, megmutatja azt is és méri rendszeresen, hogy mit értünk el a program végrehajtása során. Ehhez pedig olyan minőségi mutatók kidolgozása szükséges, amelyek pontosan lemérik azt, hogy mennyi változás, milyen változás következett be ezeknek a programelemeknek a megvalósításakor.
Nagyon fontos, hogy a program tervezése és megvalósítása során az egész társadalom részt vegyen e program végrehajtásában, nemcsak az egészségügyi, hanem a civil szervezetek, a betegszervezetek, az iskolák, az önkormányzatok, tehát mindenki tudja magáénak ezt a programot, és a végrehajtásban, a mindennapok során az lebegjen a szeme előtt, hogy most én teszek valamit az egészségemért, és mindig az legyen a mottóm, hogy mit tettem ma az egészségemért. Fontos, hogy ez a program társadalmi szinten - csúnya szóval - bemenjen a köztudatba, és sikerüljön elérni egy olyan kommunikációt, hogy mindenütt ennek a programnak a pozitív vonásait hallják, látják az állampolgárok, és lesznek a programnak olyan elemei, amelyek nem riasztanak, és nem riogatják az állampolgárokat, hanem lehetőséget adnak arra, hogy az egészségesebbet, a jobbat, a korszerűbbet válasszák és - ki merem mondani - adott esetben néha az olcsóbbat is.
Él egy olyan közhiedelem, hogy az az ember, aki ma Magyarországon egészségesen kíván étkezni, élni és az egészségéért tenni kíván, annak többet kell költeni. Ez nem minden esetben igaz, és itt van döntő szerepe az agráriumnak, hiszen ha olcsó, jó minőségű élelmiszereket tudunk előállítani, akkor nem biztos, hogy az egészséges életmód, a diéta, a táplálkozásban bekövetkezett változás drágább.
Az eddigi programoknak és az eddigi propagandának az volt a legnagyobb hibája, hogy általában rémisztgették a lakosságot, olyan plakátok jelentek meg, ahol a dohányzás mellett csontvázat ábrázoltak, az alkoholos üvegben, a pálinkásüvegben szintén egy halálfej rémisztgette azt, aki iszik. Ezekkel nem lehet elérni társadalmi változást, és nem lehet megváltoztatni a társadalom nem egészségtudatos magatartását. Ehhez inkább azt kell biztosítani, hogy legyen választási lehetőség, és választani lehessen a jót, a korszerűbbet és az egészségesebbet.
Döntő szerepe van ennek a programnak a megvalósításában az oktatásnak és a nevelésnek. Az oktatást nemcsak az iskolában, óvodában, a felnőttek körében kell lefolytatni, hanem nevelni kell a program fő végrehajtóit, az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat, a védőnőket, hiszen nagyon kevés olyan szakember áll ma az egészségügy rendelkezésére, akik végre tudnak hajtani, le tudnak vezényelni egy korszerű népegészségügyi programot, és rendelkeznek korszerű népegészségügyi program végrehajtásához szükséges ismeretekkel, de nem a végrehajtásban van döntő szerepük, hanem a szervezésben és a kommunikációban. Ehhez mindenképpen olyan képzési szakokat kell indítani, ahol egészségnevelésben jártas, felsőfokú végzettségű szakembereket tudnak képezni.
Szó esett már a program fő alkotóelemeiről, a szív- és érrendszeri megbetegedések halálozási arányának csökkentéséről, a daganatos betegségek megelőzéséről, a szűrésről; kevés szó esett eddig a mentálhigiénés programokról, hiszen nemcsak a testi egészsége romlott meg a magyar lakosságnak, hanem nagyon rossz a lelki egészsége, a mentálhigiénés állapota.
A környezet-egészségügyről szintén szólt a bizottság előadója; az ellenzék javaslatára a programba bekerült mozgásszervi megbetegedésekről ma még kevés szó esett. Köztudott, hogy a magyar lakosság tíz százaléka valamilyen mozgásszervi problémával küzd, nehezen mozog, és életmódjában, de főleg életminőségében ez döntően és negatívan befolyásolja azt, hogy hogyan tudja megélni a mindennapjait. Ennek a mozgásszervi megbetegedési programnak része a ma már népbetegségnek számító csontritkulás és annak megelőzése.
A programban a program tartalmi része mellett van egy szerkezeti felosztás is, ebből én csak egyet szeretnék kiemelni, az egészséget támogató társadalmi környezet kialakítását. Ez nemcsak környezetvédelmi probléma, hanem össztársadalmi probléma is kell hogy legyen, hiszen az egészséges környezet döntő momentuma az egészséges ivóvíz, a csatornázottság növelése, a levegőszennyeződés, a talaj nehézfémmel és más anyagokkal történő szennyezésének a csökkentése. Ennek megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra, ehhez összehangolt kormányzati, környezetvédelmi politika szükséges; a másik pedig az életmód és a kockázati tényezők szerepének a csökkentése.
Nagyon érdekes a magyar társadalom felfogása: míg a drog vonatkozásában a magyar társadalom rendkívül érzékeny ennek a problémának bármilyen megjelenésére, addig valamilyen módon elnéző és megbocsátó az alkoholfogyasztás vonatkozásában. Pedig ennek a káros szenvedélyünknek és szokásunknak döntő szerepe van abban, hogy vezető helyen állunk a májmegbetegedésekben, a keringési rendszer megbetegedéseiben, és ezt valahogy nagyon nehéz a társadalmi tudatban megváltoztatni, hiszen alkohol fogyasztásakor azt mondja a magyar ember, hogy “egészségünkre!”. Itt tehát nagyon sokat kell tenni annak érdekében, hogy változzon a társadalom felfogása, hiszen a dohányzásról még meg lehet győzni a magyar társadalmat, bár nagyon nehéz, és főleg ma már nagyon nehéz a fiatalokat meggyőzni erről, hiszen a fiatalok körében, főleg a fiatal lányok körében nő sajnos a dohányzás nagyságrendje Magyarországon. A dohányzás vonatkozásában nemzetközi összehasonlításban második-harmadik helyen állunk, az alkoholfogyasztás vonatkozásában szintén a második helyen állunk világviszonylatban. Ha ezeket a tényezőket meg tudnánk változtatni, akkor lényegesen jobb lenne a magyar lakosság egészségi állapota.
A program végrehajtásához több tényező kell: ahhoz, hogy sikeres legyen egy program, jó program kell; én azt hiszem, hogy erről a programról elmondhatjuk, hogy ez egy jó program. A program végrehajtásához pénz kell, sok pénz. A program vonatkozásában ez a pénz - elhangzott - rendelkezésre áll, ezek milliárdos nagyságrendű pénzek, de rendelkezésére áll a költségvetésnek; különféle tárcáknál vannak ezek a pénzek, hiszen más a környezetvédelmi, más az ifjúsági és sporttárca és más az egészségügy feladata.
De ahhoz, hogy egy program, ami jó és pénz is van hozzá, végrehajtásra kerüljön, a legnehezebb tényező is kell: az, hogy legyen társadalmi konszenzus, legyen egyetértés a program végrehajtói és szereplői között, az egészségügyön belül maga a szakma értsen egyet abban, hogy mit akar elérni bizonyos megbetegedések vonatkozásában.
(20.30)
Csak egy példát szeretnék említeni. Közismert, hogy annak idején a fogászati szakma szabotálta el a fluorprevenciót. Ha a szakma nem ért egyet a program alkotóival, akkor nagyon nehéz lesz végrehajtani, a szakma ellenében nem lehet programot végrehajtani. De ugyanúgy nem lehet programot végrehajtani úgy, hogy ha nincs társadalmi konszenzus.
Most úgy tűnik, a parlamenti nyílt nap kapcsán rendelkezünk ezzel a konszenzussal, a civilek, a betegszervezetek, az önkormányzatok, mindenki akarja ezt a programot, hiszen ennek a programnak a sikeres végrehajtásával van esélyünk, hogy egészségesen Európába mehessünk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
