LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Úgy vélem, nem lehet hálás feladat tárcaközi határterületen dolgozni, mert az egymást követő kormányok koncepcióváltásai miatt a leggyakrabban az itt dolgozók számíthatnak átszervezésekre, munkakörük megszűnésére vagy egy új munkahely és munkakör elfogadásának a kényszerére.
Az elmúlt esztendőben a minisztériumok többségénél volt átszervezés, összevonás és szétválás, bizonyos tárcatevékenységek határterületeinek az átértékelése miatt. Nemrég döntött például az Országgyűlés az adóhatóságok nyomozóinak a pénzügyi tárca alól a rendőrség alá történő átirányításáról, és a végeredmény változatlanul egy bizonytalan helyzet, egy több tárca határmezsgyéjén folytatott munka, aminek stabilitása bármelyik új kormánynál megszűnhet.
Egy ilyen kedvezőtlen év rossz tapasztalataira emlékezve csak gyanakodva lehet kézbe venni ezt a törvényjavaslatot is, hiszen lám csak, tavaly módosult a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásáról szóló törvény, és ezt a törvényt ismét jelentős pontokon kellett módosítani, azoknak a pártfogó szakembereknek egy új tárca alá történő rendelése miatt, akik változatlanul azt a munkát fogják elvégezni, amit a múltban, csak egy új szervezetben, új vezetés alatt. Munkájuk határjellege sem változik, egyaránt tartozhat az oktatás területéhez, és ezt a felnőtteket pártfogoló szakemberek munkájára is mondom, mert az andragógia, a felnőttekkel való foglalkozás a pedagógiának egy különösen nehéz szakterülete, de tartozhatna a rendőrség feladataihoz is, és tartozhat, ahogyan ez a törvénytervezet javasolja, az igazságügyi tárcához is.
Nem lehet indokolatlannak tekinteni a törvényjavaslatot, hiszen határterületen dolgozókat irányít át egy más államigazgatási területre, de egy eddigi helyzetet visszaállító döntést sem lehetne indokolatlannak tekinteni. A valódi kérdés az, hogy megéri-e távlatban ez az átcsoportosítás, jobbá válik-e ettől az eddigi pártfogói munka. Valójában csak több év elteltével lehet egyenes választ adni egy ilyen kérdésre.
A törvénytervezet indoklása részletesen bemutatja az elítéltek beilleszkedését elősegítő rendőrségi, oktatói és igazságügyi múltját, és valóban ez a múlt már intézményeit is tekintve 130 esztendős. A modern igazságszolgáltatás figyelme azonban egyre több országban már nemcsak a bűnelkövetők utógondozására irányul, hanem a bűntettek áldozatainak a gondozására is. Sokkot él át és bosszúterveket kovácsolhat a meggyilkolt személy családja, a megerőszakolt és megfélemlített nő hozzátartozója, a kirabolt lakás tulajdonosa.
(21.30)
Hol van az áldozatvédelem, az áldozatokkal való törődés állami szervezete? Lehet, hogy indokoltabb lenne ezt kiépíteni, hiszen nem elegendő alapítványi szerveződésekkel, illetve a kapitányságok mellé rendelt szakemberekkel, hanem intézményi rendszerben kellene ezt is megteremteni. Lehet az is, hogy ennek a kétféle pártfogói rendszernek valahol találkoznia kellene.
Mindezekre a kérdésekre azért nem kaphatunk választ ebben a törvénytervezetben, mert ennek a törvénytervezetnek a középpontjában nem a bűnelkövetésben vagy a büntetésben sérült személy áll, hanem a hatóság, a szervezet, ami csak eszköz lehet és nem cél. S tulajdonképpen ez utóbbi gondolat miatt álltam föl e törvényjavaslat vitájában. Természetesen Horváth Balázs képviselőtársammal egyetértve: a Magyar Demokrata Fórum e gondolatokkal együtt támogatja ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps.)
