KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Répássy Képviselő Úr! A múlt heti vitában valóban említést tett arról, hogy itt a gazdasági társaságokról szóló törvényt is módosítani kellene akkor, ha a felügyelőbizottság elnökét az Állami Számvevőszék elnöke jelöli. Én pedig azt mondom, hogy ez nem valószínű, hogy így van. Ugyanis végső soron a Gt. szerint kerül sor a felügyelőbizottság elnökének, a felügyelőbizottsági tagok megválasztására, itt pusztán egy javaslattételi lehetőség van, ami állami társaságoknál egy meghatározott kiválasztást tesz lehetővé, de onnantól kezdve, hogy az Állami Számvevőszék elnöke jelöli, a procedúra még a Gt. szerint zajlik az én felfogásom szerint. Tehát úgy gondolom, hogy itt a Gt. módosítása nem helyénvaló, de ön nyilván jogászként ezt nálam esetleg jobban is tudhatja. Csak szeretném erre felhívni a figyelmét.
A másik: teljesen egyetértünk abban, hogy a gazdálkodók egymás közötti jogviszonyában nem lehet az Állami Számvevőszék - mint az állami pénzek ellenőrzésére hivatott szerv - egyfajta közvetítő vagy beavatkozó vagy bármi, tehát nyilvánvaló, hogy a verseny tisztaságát garantálni kell. Én csak arra utaltam, hogy egy korrektebb kapcsolatot jelenthet az, ha a szereplők mindegyike tudja, hogy csak és kizárólag az állami támogatás vonatkozásában az ellenőrzési útvonal teljes. Úgy gondolom, hogy ez egy preventív megoldáshoz is vezethet. Nyilvánvaló, hogy itt nem arról van szó, hogy az alvállalkozó akkor majd az Állami Számvevőszék információján keresztül megpróbálja a fővállalkozót bármilyen kedvezőtlen helyzetbe hozni. Az előkészítőknek ilyen szándéka nyilván nem volt, nem is lehetett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem