DR. TÓTH ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH ISTVÁN
DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy ez az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat mindenképpen előrelépés. Előrelépést jelent az egészségügyben a mai ellentmondásos és kusza szabályozástól egy rendezettség irányába.
Magának a törvényjavaslatnak a célja, hogy egységes követelményrendszert próbál megfogalmazni a különböző szervezeti formákban működő szolgáltatók alkalmazásában álló különböző jogállású egészségügyi szolgáltatást végzők tekintetében, ami azt jelenti, hogy az ágazatban dolgozókra vonatkozó alapvető szabályokat, az egészségügyi tevékenység végzésének körülményeit, feltételeit szektorsemlegesen, a munkavégzésre irányuló jogviszonytól függetlenül kívánja meghatározni.
Rögzítve vannak benne az alapelvek, a fogalommeghatározások, olyanok, amelyek az előzőekben vitatottak voltak, például a készenlét és az ügyelet. Alapvető követelményként lett rögzítve a napi, illetve a heti egészségügyi tevékenység maximális mértéke, a tevékenység végzésére irányuló jogviszonyok, a beteg iránti elkötelezettség, a szakmai elvárások betartása, az utasításadási jogkörök, a továbbképzésben való részvétel, annak támogatása és az egészségi alkalmasság kérdése.
Három kérdéskörrel szeretnék részletesebben foglalkozni.
Az első, talán legfontosabb és az egyik legtöbb vitát kiváltó szabály a munkaidőlimit bevezetése. Ez az uniós irányelveknek megfelelően a munka törvénykönyvével összhangban heti 40 óra rendes munkaidőben, 8 óra kötelezően elrendelhető rendkívüli munkavégzésben, és maximálisan heti 12 órában, egy újonnan bevezetendő, önként vállalható többletmunkában rögzíti a munkavégzés időtartamát. Tehát jogviszonytól függetlenül, össztevékenységként az egészségügyi dolgozó napi 12 óránál, illetve hathavi átlagban heti 60 óránál többet nem végezhet. Ezzel az egészségügyi dolgozó pihenéshez való jogát, a betegnek pedig a pihent egészségügyi dolgozóhoz való jogának az érvényesítését kívánja a törvény elérni. A dolgozónak nyilatkoznia kell, hogy más szolgáltatónál milyen jogviszonyban és milyen időtartamban végez még egészségügyi tevékenységet.
Már a bizottsági ülésen is látszott, hogy a túlmunka, az ügyeletek teljesíthetősége és az ellátás folyamatossága közötti ellentmondások körül fog a legfőbb polémia kialakulni. Jogosnak tűnik az az aggály, hogy a többletmunka önkéntes vállalása körül olyan kistelepüléseken, kis kórházakban, ahol már most is létszámhiánnyal küzdenek, valószínűleg gondok lesznek. A szabályozásnak azonban ezek nem lehetnek az akadályai, sőt a törvényjavaslat remélhetően a serkentője lesz a sok elmaradt és itt maradt probléma megoldásának, és talán kikényszerítheti a szolgáltatók pontosabb, rugalmasabb munkaidő-beosztását.
A törvénybe az alkalmazotti és a vállalkozói jogviszonyok mellett két új jogviszony is bekerült. Az egyik az önkéntes segítő jogviszony, a másik pedig a polgári jogi megbízási jogviszony különös fajtája, amelynek szerződéses elemeit részben ez a törvény, részben pedig a polgári jog tartalmazza. Ez az úgynevezett szabadfoglalkozású jogviszony. Ez az alábbiakban tér el az egyéni vállalkozói jogviszonytól. Nem kell hozzá működési engedély, sem felelősségbiztosítási szerződés, mert a megbízási szerződés kapcsán a szolgáltató nevében végzi a dolgozó a tevékenységet, a szolgáltató által biztosított tárgyi, személyi feltételrendszer keretében, mindig személyesen. Ebben az esetben is él a napi 12 órás, illetve a heti 60 órás időkorlát.
A szolgáltató fizeti a közterheket, ő köti a tb-vel a szerződést, a beteg irányába is kizárólag a szolgáltató felel, de a szabadfoglalkozású egészségügyi dolgozó saját maga is köthet felelősségbiztosítási szerződést annak érdekében, hogy helyette az esetleges anyagi felelősségben a biztosító álljon helyt. A megbízási szerződésben kell a feleknek rendelkezniük az előírt szabályokról, a már emlegetett munkavégzési limit, az alkalmassági vizsgálat, tevékenység, kártérítés, egyebek vonatkozásában.
(16.30)
Minden szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozó létesíthet szabadfoglalkozású jogviszonyt, ez a foglalkoztatási forma lehetőséget nyújt egy kötetlenebb, rugalmasabb alkalmazási lehetőségre, és ezzel talán segíthet a már emlegetett létszámhiányon. A létszámhiányon és az ellátás folyamatosságán a szintén új elemként bevezetett önkéntes többletmunka is javíthat. Ez a heti 12 órában korlátozott, önkéntes, írásos megállapodás alapján végzett, külön nyilvántartásban vezetett túlmunka lenne. Ahol a munka törvénykönyve nem engedi meg a rendkívüli munkavégzést, ott ez az önkéntes többletmunka sem merülhet fel. A díjazás a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó díjazástól alacsonyabb nem lehet, jelenleg a garantált díj alkalmazottnál az 50 százalékkal megemelt ügyeleti díj.
Gondolom, a vitában még sok szó esik majd a túlmunka szolgálati időként történő elismeréséről, a továbbképzésekhez kapcsolódó kedvezményekről, illetve az alkalmassági vizsgálatokról is. Még egyszer kiemelném: a törvényjavaslat a hibáival, hiányaival együtt, amelyek szerintem korrigálhatók, mindenféleképp előrelépést jelent. A szellemisége az orvoslás csapatmunka jellegét hangsúlyozza, azt, hogy az orvosok megkülönböztetett döntési szerepe ellenére is a döntési és ellátási felelősség közös. Biztató, hogy az egészségügyi kormányzat a költségkihatásokat betervezte a jövő évi költségvetésbe, és nyitott a konszenzusos módosításokra.
Összegezve: a törvényjavaslat legfőbb erénye, hogy nemcsak a címében szereplő orvosokról és más egészségügyi dolgozókról szól, hanem, és talán ez a lényeg, a tényleges betegellátás javításáról is.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem