TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az utasnak az a fontos, hogy mennyit fizet. Egy százforintos jegyhez - tételezzük fel, ne számoljunk a tizedekkel - van egy 67 százalékos támogatás, ami azt jelenti, hogy az utasnak 33 százalékot, tehát 100 forintból 33 forintot kell fizetnie. Amikor a támogatás mértéke megváltozik, és 57 százalékra csökken, az utasnak 43 forintot kell fizetnie, tehát az ő terhe 33 forintról 43 forintra emelkedik. Ez 30 százalék, és még nem is számoltam az áfakulcs növekedésével, tisztelt képviselő úr. Gondolom, belátják, hogy ez azért egy elég jelentős tehernövekedés azoknak a diákoknak, gyerekeknek, fogyatékosoknak, akiket felsoroltam, és a határon túl élőknek, akik diákként Magyarországon tartózkodnak. Úgy gondolom, hogy ebben már nem lesz tovább vitánk. Számolja át, képviselő úr!
Néhány szót a visszaélési lehetőségről. Van egy önkormányzat, aki megállapítja nagyon alacsonyan a havi bérlet árát - erre vetítve elég jelentős mértékűnek tűnik az állami támogatás összege -, ugyanez az önkormányzat megállapítja a negyedéves, féléves, éves bérlet árát, igen magas áron, ha ezt a képletet alkalmazzuk. Ez nem biztos, hogy ilyen egyszerű, tisztelt képviselőtársaim, de a jogszabály, a törvénytervezet szerint ez lehetséges. Ha ezt a 7. §-ban alkalmazott képletet alkalmazzuk, mit érünk el vele? Szándékainkkal szemben igen jelentős mértékű támogatást tudunk biztosítani a nem havi, tehát a negyedéves, féléves, éves bérletekre.
Azért javasolom, hogy gondoljuk ezt át, ne essünk abba a csapdába, amit éppen szeretnénk kikerülni, ne adjunk lehetőséget intézményesített formában még ebben a törvényjavaslatban is a visszaélésre.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem