HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lehetett volna a címe ennek a mai napirend előttinek az is, hogy kísért a múlt, hiszen számos olyan kommunikációs elemet lehet felfedezni a kormány kommunikációjában, amely a '90-es rendszerváltás előtti éveket, annak szellemét idézi vissza.
Most nem arról akarok beszélni, hogy a lassan már két éve regnáló kormány a tehetetlenségét, az alkalmatlanságát meglehetősen agresszív módon próbálja úgy kommunikálni, hogy mindenért az előző, a polgári kormány a felelős. Most nem arról akarok beszélni, hogy az előző kormányra mutogatnak vissza: a nehéz gazdasági helyzet okozója az előző kormány milliárdos túlköltekezése vagy százmilliárdos túlköltekezése - ez nem igaz, és még senki nem bizonyította. Most nem arról akarok beszélni, hogy a kommunikációjában az MSZP-SZDSZ-kormány igyekszik magát tökéletesnek feltüntetni, hibát nem vétve az eredeti választási programjukat valósítják meg. Persze, ez a kommunikációs küzdelem csak virtuális és csak látszólagos, a költségvetés következményeit a jövő esztendőben a választók majd a saját bőrükön fogják megtapasztalni. Érdekel viszont, hogy a média meddig lesz képes elhitetni az érdekelt választókkal, hogy ez a médiavalóság, amit a kormány sugall, nem azonos az igazi valósággal a mindennapi életről.
Nem ezekről akarok beszélni, hanem egy trükkös összejátszásról, amelyet a kormány és az MSZP-frakció folytat immár meglehetősen hosszú idő óta. Talán emlékeznek jó néhányan, hogy a jogelőd, az MSZMP a párttagokat, a 800 ezer párttagot annak idején azzal jutalmazta, hogy a rossz és negatív döntésekről néhány nappal korábban szerezhettek tudomást, mint a környezetükben bárki. És most mit látunk, mi a kormány kommunikációs forgatókönyve? Nem más, mint amit úgy szoktak nevezni, hogy egy drámaháromszög, aminek három szereplője van: van egyszer a kormány, aki kiszivárogtat, és elterjeszti, hogy milyen kemény és nehéz döntésekre kényszerül rá az előző kormány okán. Emlékezzünk csak az ingatlanadó ügyére, emlékezzünk az 53. heti nyugdíj kifizetésére, emlékezzünk a legutóbbi napokban a táppénzcsökkentési javaslatra. Aztán kiderül, hogy ez nem is a végső változat. Ha az ellenzék ezt szóvá teszi a kiszivárogtatások után, akkor elmondják mindenféle rossznak, elmondják rosszhírgyártónak, rémhírkeltőnek, zavarkeltőnek, ijesztgetőnek.
És akkor egyszer csak megjelenik a dráma második szereplője - az előző volt a rossz ember -, a jó ember, ez az MSZP-frakció, amelyik elkezd tárgyalni a kormánnyal. Elkezd tárgyalni a kormánnyal, egyeztet, végül minden úgy marad, ahogy volt, végül nem változik semmi, viszont óriási hajcihőt keltettek az egész ügy környékén. Nem változott semmi - a kérdés az, hogy mihez képest. A rossz ugyanis megmaradt ugyanúgy, ahogy volt. Fel kell tennünk a kérdést: milyen kormány az, akit a saját frakciójának kell rákényszeríteni arra, hogy mindenki számára a legjobbat hozza létre? Miért csak befolyás hatására képes erre? Miért nem tudta szakmailag mindjárt megoldani? Erre alkalmatlanok? Vagy mi lehet ennek az oka?
A forgatókönyv csúcsa az, hogy az MSZP hatására létrejön egy jobbított költségvetés, és a jóságos miniszterelnök hagyja ezt jóvá, aki természetesen a küzdelmek negatív fázisában nem vesz részt. Ez a kommunikáció rendkívül rafinált és rendkívül alantas. Azt sugallja: nekünk köszönhetitek ezt a jó költségvetést, nekünk köszönhetitek a jó döntéseket, tapsoljatok nekünk, mert az érdeketekben működtünk. A szomorú diagnózis egyértelmű: a kormány produkciója annyira rossz, hogy rákényszerül az ilyen olcsó kommunikációs stratégiára, amivel leplezni akarja önmagát. Bízunk benne, hogy a választópolgárokat nem lehet ilyen egyszerű módszerekkel átverni.
Emlékezzenek a Dallasban annak idején elhangzott szavakra, amikor Jockey-t rajtakapta a felesége, és a rajtakapást követően azt mondta: “Te a saját szemednek hiszel, nem nekem?” Én bízom abban, hogy a választópolgárok is a saját szemüknek hisznek, és 2006-ban ennek alapján fognak dönteni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem