PÁLFI ISTVÁN
PÁLFI ISTVÁN
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a szociális és családügyi bizottsági ülésen úgynevezett kisebbségi vélemény is megfogalmazódott ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, méghozzá úgy, hogy tízen nem tudtuk elfogadni azt, nem tartottuk általános vitára alkalmasnak.
Több száz olyan törvény és ehhez kapcsolódóan minden más olyan szabályozás létezik, amelyet az EU-jogharmonizációban át kell tudnunk formálni, és egy olyan szűrőn kell átvezetnünk, amely megfelel az EU elveinek is, az úgynevezett EU-követelményeknek is megfelel. Két lehetőségünk van ebben az esetben. Az egyik az, hogy módosítjuk a meglévőket, ha pedig olyanfajta követelményrendszerekkel találkozunk, amelyek már ennek nem felelnek meg, akkor egy vadonatújat kell elfogadni arra a területre, szakterületre vagy a társadalom bármely területére, az élet bármely területére, amelyet szabályozni kell ezen a módon. Jelen esetben ezzel a másodikkal találkozunk.
A kisebbségi véleményünk egyik része arra vonatkozott, hogy már ezzel önmagában így nem értünk egyet, nem tartottuk most ezt célszerűnek, ebben a formájában legalábbis semmiképpen sem. Mi a célja ugyanis ennek a törvényjavaslatnak? Olyan célokat fogalmaz meg, ami szerintünk a mai magyar jogrendszerben, a mai magyar, most már demokratikusnak nevezhető jogrendszerben igenis létezik, igaz, hogy szétszórtan, ezt el is ismeri egyébként az indoklás, éppen ezért elvben helyesnek tartjuk természetesen ezt az elvet. Magyarország egyébként, egy-két sajtóbotrányon kívül, soha, semmilyen formában nem volt elmarasztalva, nem esett szégyenfolt a hírnevünkön ezen a területen.
(17.30)
De ha már itt tartunk, és komolyan veszünk egy-egy ilyen EU-s jogelvet vagy irányelvet, akkor amit a Ház elé teszünk ezzel kapcsolatban, abban illenék komolyan venni ennek a megfogalmazását is. Az első komoly kritikai észrevételünk ezzel kapcsolatban hangzott el: pongyolának tartjuk már a preambulum néhány jelzőjét, illetve ezzel kapcsolatban az is megfogalmazódott, hogy szinte alibi jellegűnek tűnik ez a preambulum. Nem tartalmaz utalást arra, hogy ezt csak állami feladatnak tekinti, pedig ez egy emberi, belső követelmény, egy immanens belső parancs is kellene hogy legyen, magyarán szólva, a nevelésen keresztül is fontos lenne ezt az állampolgárok szintjén is érvényesíteni.
Mi hát a megoldás, amit kisebbségi véleményként meg tudtunk fogalmazni? Önmagában egy ilyen törvény szerintünk nem old meg semmit. Nem ad munkát egy olyan országban, ahol egy rendkívül komoly, úgynevezett strukturális szerkezeti válság miatt több százezer ember él szinte reménytelen helyzetben. De ha a másik oldalára megfordítjuk, nem ad lehetőséget sem arra, hogy több százezer ember szinte azonnal tudjon és akarjon is élni azokkal a szabadságjogokkal, amiket az alkotmány biztosít a számukra. Ez csak komoly társadalmi, nemzeti összefogással, és valószínűleg több évtized munkájával érhető el.
Külön figyelmet érdemel, és ezt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy számunkra ez teljes mértékig elfogadhatatlan. Szinte az “1984” szellemét, az Orwell-regény, illetve -film szellemét idézi fel ennek a hatóságnak a felállítása, amellyel kapcsolatban nem hallottunk európai példákat, bár nagyon szeretnénk, ha az előterjesztők valamilyen módon még mondanának ilyeneket. Ezt ráadásul külön kormányrendeletben kívánja szabályozni az előterjesztő.
Azt is megfogalmaztuk még, hogy az ebben a törvényjavaslatban elrejtett, úgynevezett esélyegyenlőségi program szerintünk megkésettnek tűnik. Jobb lett volna inkább azzal kezdeni, hogy egy nagy nemzeti programként vázolják fel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), ezt terjesztik elénk, és ebből kinőhetett volna esetleg egy ilyen törvény. Ezek voltak a legfőbb indokaink, ezek alapján nem tudtuk elfogadni a javaslatot.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
