DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakoznék ahhoz a gondolatmenethez, amelyet az előbbiekben néhány képviselőtársam már felvetett. Nevezetesen, hogy a szakképzési törvény önmagában lehet jó gondolatokat hordozó, de rakhatjuk ide, oda, amoda a különböző koncepciókat, az egész meg fog billenni akkor, ha nem illeszkedik bele a képzés korábbi részébe. Magyarán, ha a lába bizonytalanul áll, akkor meg fog bicsaklani.
Mire gondolok? Arra gondolok, hogy a legtöbb visszajelzés, amiről nekem is tudomásom van a gazdasági élet szereplői részéről, arról szól, hogy a munkába állóknál, tehát a szakképző intézményekből kikerült, munkába álló fiataloknál az egyik legnagyobb probléma önmagában a munkamorál, a munkafegyelem kérdése. Egész egyszerűen a legtöbb esetben igen gyors fluktuációról beszélnek.
Azt gondolom, hogy ha a közoktatási rendszerünk olyan irányú módosításának irányába megy el a kormány, amit egyébként sajnos már megtett, nevezetesen, hogy már az iskolába való bekerüléskor is azt tudatosítják a gyerekekben, hogy az első években teljesen mindegy, mit csinálnak, úgy sincs következménye, az elvégzett teljesítmény és az értékelés nem kapcsolódik össze, akkor ez sajnos hosszú távon a gondolkodásmódot, a mentalitást befolyásolja.
Akárhogy módosítjuk majd a szakképzési törvényt, akármilyen forrásokat rendelünk hozzá, ha ez a fajta mentalitás nem változik meg, akkor egész egyszerűen nem fogunk tudni mit kezdeni az egész dologgal. Nem beszélve akkor még arról sem, hogy a legnagyobb versenyhátrányunk sok esetben ott kezdődik, hogy nincs megfelelő nyelvi felkészültség. Márpedig mindenki tudja, hogy a nyelv kérdésében a legtöbb gyerek nem valamiféle játékként vagy szórakozásként áll hozzá. Ezt meg kell tanulni, a nyelv ilyen műfaj. Ha nincs hozzákapcsolva számonkérés, egy viszonylag precíz normarendszer, akkor az egésszel nem fogunk menni semmire.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)