TÓTH IMRE

Teljes szövegű keresés

TÓTH IMRE
TÓTH IMRE (Fidesz): Tisztelt Ház! Folytassuk a közös gondolati utat az egyenes MSZP-s ígéretek és az ehhez képest sántító teljesítések közös útján. Meglepő, ha megvizsgáljuk a jövő évi költségvetés tükrében egy sajátos önkormányzati típus esetén, amelyről ma még nem esett szó, a kisebbségi önkormányzatok esetében, hogy önök mit akarnak nyújtani. Nézzük akkor, hogy miről van szó! A működési általános támogatást még csak szinten sem akarják tartani, mondjuk ki, csökkentik. Mi ennek az üzenete az országban a cigány önkormányzatok, a román kisebbségi önkormányzatok vagy más, nemzetiségi önkormányzatok felé?
Más: megszűnik a bérhiki, noha 7 milliárd forintot kellett az idén is 500 önkormányzatnak kifizetni? 1100 önhikis önkormányzat volt, 14,7 milliárdot kellett kifizetni, és a Belügyminisztérium kasszájánál már újra sorban áll több mint 220 önkormányzat. Nem tudom, kormánypárti képviselőtársaim látják-e, hogy mit tartok a kezemben. (Közbeszólások: Nem látjuk.) Nem látják. Na látják, ez egy magyar forint, azért nem látják ilyen távolságból, noha közel ülünk egymáshoz, mert kicsi a fizikai kiterjedése. Amilyen kicsi ez fizikailag, ezzel arányos az értéke. Olyan módon is, ahogy önök mondják, hogy növelték a költségvetést sok helyen. Önöknek igaza van, hadd idézzem az önök beterjesztett költségvetéséből: a 3. számú melléklet szerinti normatívák 98 százaléka változatlan mértékű a 2003. évhez képest, és 1 százalékos - hozzáteszem, nevetséges - az összeg emelése. Tetszenek tudni, egyes tételeknél mennyi van? Egy forint; ilyen kicsi, mint ahogy látják önök, vagyis nem látják.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem