NÓGRÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

NÓGRÁDI LÁSZLÓ
NÓGRÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, nem hallatszott a mikrofon, és nem hallottuk. Szeretném elmondani és előrebocsátani, hogy keresztény felfogásomnál fogva maximálisan azonosulni tudok és egyetértek az emberek közötti egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség problémájával. Sajnálom, hogy miniszter asszony nincs jelen, talán az Igazságügyi Minisztérium képviselője majd tolmácsolja feléje intézett szavainkat.
Nagy hibát látok ebben a törvénytervezetben, mégpedig egy alapvető dolog keveredik. Az értékrendünk, az értékeink védelme nem azonos mások diszkriminációjával. Tehát amikor például egy felekezeti iskola vigyáz arra, hogy a hozzá jelentkező vagy felveendő pedagógusnál a keresztény értékek mint követelmény jelennek meg, vagy legalábbis, ha nem is gyakorolja, de az azokkal való azonosulás, és nem ellene fordul, akkor, ha nem vesznek fel, mondjuk, egy homoszexuális vagy más értékeket képviselő, vagy más nemi identitással rendelkező személyt, akkor ők a saját értékrendjüket, azoknak a szülőknek az érdekeit védik, akik a gyerekeiket ebbe a felekezeti iskolába íratták, mert azt szeretnék, hogy a saját értékrendjük, a saját értékeik szerint legyenek nevelve.
(19.50)
Tehát nem lehet korlátozni csak a felekezeti hittanórára vagy a hitoktatásra ezt az értékrendet, hanem úgy gondolom, egy iskolának joga van ilyen értékrendet felállítani.
A másik problémája ennek a törvénytervezetnek, hogy más-más dimenzióba, más-más kategóriába tartozó fogalmakat mos egybe. Nem azonos dolog valakinek a bőrszíne vagy a faji hovatartozása, mint annak a nemi identitása vagy éppen vagyoni helyzete. Ezeket nem lenne szabad azonos dimenzióba hozni és összekeverni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem