LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egyetértek azokkal a képviselőkkel, akik azt mondják, hogy e törvényjavaslat tárgyalásakor is érvényesíteni kell az egyenlő bánásmód elvét. Nagyon nehéz érdemi vitát elvárni a több mint tízórás szavazás után, a költségvetésre várva, Godot-ra várva, feszültségben, mégis, a törvényjavaslat két leggyakrabban vitatott kérdéséhez szeretnék észrevételeket fűzni.
Az egyik egy túl általánosan megfogalmazott cél, sajátosan éppen az egyenlő bánásmódról szóló törvényben, mégpedig az előnyben részesítés elve. A köznapi életben ugyanis sok olyan jellegű panasszal találkozik egy képviselő, miszerint akár iskolák, akár önkormányzatok olyanokat részesítenek bizonyos előnyökben, hátrányos helyzetükre hivatkozva, akik valójában tehetősebbek és kedvezőbb életviszonyok között élnek, mint azok, akiket ezekből az előnyökből kirekesztenek. Ha a törvény nem oldja fel ezt a ma gyakran előforduló ellentmondást, akkor inkább árt, mint használ, mert a közvélemény azt tapasztalja, hogy az egyenlő bánásmód elve mögé bújva épp a társadalmi egyenlőtlenségeket növeli a törvény.
Hadd említsek egy konkrét, már régebben, mintegy évtizede előfordult esetet az iskola világából. Bizonyára sok képviselőtársam, sok kolléga emlékszik még arra az oktatási minisztériumi akcióra, amelynek a keretében ingyenes tornafelszerelést és melegítőket igényelhettek cigány származású tanulók. Egy pedagógus-összejövetelen az egyik tanár panaszkodott, hogy az osztályában van ugyan két olyan diák, aki kaphatna ingyenes felszerelést, de ezek közismerten jó helyzetben lévő tanulók voltak, míg több hátrányos helyzetű osztálytársuk a származásuk miatt nem lett volna jogosult erre a segítségre.
(20.20)
Hogyan nézzen szembe a diákokkal, ha az iskola nem a rászorulókat támogatja, hanem más szempontok szerint ad?
A tépelődést hallva egy másik kolléga csak legyintett, és azt mondta, hogy ő gondolkodás nélkül kiosztotta az iskolának jutott keretet, csakis a rászorultságot mérlegelve. Ha felülről bármilyen ellenőrzés jönne, majd azzal védekezik, hogy a minisztérium nem mellékelte annak feltételeit, hogy ő tévedés nélkül megállapíthassa, miszerint antropológiai jegyei alapján kiket részesíthet támogatásban, és kiket zárjon ki ebből. Neki lett igaza: a minisztérium nem hozzájuk, hanem azokba az iskolákba küldött ellenőröket, ahol nem használták fel maradéktalanul a kereteket, és emögött a tárca diszkriminatív indulatokat sejtett.
Tudnék még hasonló, mai példákat mondani az önkormányzati segélyezés vagy a vállalkozói hitelezés területéről, ahol ma a pozitív diszkrimináció jegyében gyakran olyanok részesülnek előnyben, akik nincsenek hátrányosabb helyzetben, mint az ilyen előnyökből kirekesztettek. Sajnos ez a törvényjavaslat továbbra is megengedi ezeknek a visszás helyzeteknek az újratermelődését. Idézem ezt a részt szó szerint: „Nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az olyan intézkedés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésén alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul.” A vita tárgya tehát az, hogy egy csoport hátrányos helyzete mögé bújva lehet-e a csoporton belül előnyös pozícióval rendelkezőket még további előnyökhöz juttatni vagy nem. A jelenlegi előterjesztés szerint sajnos lehet.
Maga a törvényalkotó is érzi egyébként, hogy a mindennapos gyakorlatban a kollektív előnyök biztosítása ellentétben áll az egyenlő bánásmód elvével, és ezért is igyekszik puhítani ezt a tapasztalt diszkriminációt azzal a mondattal, miszerint: „A hátrány kiegyenlítését célzó intézkedés nem sérthet alapvető jogot, nem biztosíthat feltétlen előnyt, és nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését.” Sajnos ez a megkötés kevés.
Tisztelt Ház! Ma a kisebbségpolitikában állandóan felbukkanó probléma az úgynevezett etnobiznisz kivédése. Konkrét példákat említenek, miszerint egyazon személy az elmúlt évtizedben volt már cigány önkormányzat és román önkormányzat tagja, és a választásokon indult örmény kisebbségi jelöltként is. Mindenki ezeket a személyeket bírálja, terveket kovácsolnak az etnobiznisz kivédése érdekében: olyanokat, mint például a kisebbségek regisztrálása vagy a hivatalos anyakönyvi okirattal történő igazolás bevezetése. Valójában nem ezek a személyek a hibásak, hanem a mai törvények rosszak, és azért rosszak, mert minden jel szerint megsértik az egyenlő bánásmód elvét. Ha nem sértenék meg, akkor nem lenne ennyi aspiráns a könnyen megszerezhető előnyök elérése érdekében.
Tisztelt Ház! Az előnyben részesítés elve azzal a kérdéssel sem néz szembe, hogy az esélyegyenlőség nevében sérülhet-e az alkotmány jogegyenlőségről szóló alapelve. Vajon csorbulhat-e személyek vagy közösségek jogegyenlősége arra való hivatkozással, hogy csak az ő hátrányba hozásuk révén lehet javítani mások esélyein? A törvényjavaslat elsiklik véleményünk szerint e fölött a probléma fölött, azaz várhatóan majd csak konkrét ügyekben meghozott alkotmánybírósági döntések késztethetik a tisztelt Házat polgári demokratikus irányba.
Az elvi problémák után hadd beszéljek röviden még egy konkrét kérdésről. Jelesül arról, hogy az előterjesztő megtiltaná a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti megkülönböztetést. Hangsúlyozom a meglepetésemet, miszerint nem a nemek közötti, tehát férfiak és nők közötti megkülönböztetést tiltja a törvény, hanem a homályosan megfogalmazott “nemi identitás” szerinti megkülönböztetést. Az identitástudat szerint köztudottan nem a nők és a férfiak alkotják a fogalmi ellentétpárt, hanem a női identitástudatú nők és a női identitástudatú férfi transzvesztiták együttesen alkotják az egyik tábort, míg a többiek a másikat. Nem értem, hogy miért részesíti előnyben az előterjesztő a kevésbé megfogható nemi identitástudatot az objektíven létező nemi hovatartozással szemben.
A törvénytervezet szerint a szexuális irányultság sem lehet hátrányos megkülönböztetés indoka. Az előterjesztő szerint - s mi ezt olvassuk ki a törvényből - teljesen normális eset lenne az, ha valakinek a szexuális érdeklődése az állatok irányába fordul, és ezt tilos lenne a szemére vetni. Teljesen normálisnak tűnik ebből a törvényből és a megkülönböztetés tilalmába eső eset lenne például egy nekrofil kórboncnok vagy egy pedofil nevelő.
Azt is homályban hagyja a törvényjavaslat, hogy a szexuális irányultság területén mi minősül az egyenlő bánásmódot sértő kedvezőtlenebb bánásmódnak. Például kedvezőtlenebb bánásmódnak minősül-e az, hogy orvosi kezeléssel kívánják a hozzátartozók vagy a nevelők megváltoztatni a fiatal szexuális irányultságát, míg a szokványos érdeklődésűeket nem késztetik orvosi vizsgálatra? Nem légből kapott a probléma, mert az amerikai bíróságokat huzamosabb ideje foglalkoztatja az a kérdés, hogy a nevelőotthonokban élő homoszexuális fiúk számára előírhat-e orvosi kezelést az igazgató vagy pedig nem. Míg a kérdéssel foglalkozó orvostársadalom szerint a serdülőkor végéig még jó eséllyel gyógyítható a férfiak homoszexualitása, addig a nem orvos jogászok szerint az orvosi kezelés szükségességének a felvetése már önmagában megalázó és diszkriminatív. Sajnos ez az előterjesztés annyira szűkszavú a szexuális irányultság szerinti megkülönböztetés tilalma területén, hogy abba akár a horrorfilmekben előforduló összes aberráció belefér mint megengedett és törvény által védett szexuális irányultság.
Tisztelt Ház! Igen erős fenntartásokkal fogadtuk ezt a törvényjavaslatot, és ebben a formában elutasítjuk; módosító indítványoktól és a vitáktól tesszük függővé, hogy mennyiben fogjuk támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
