LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum fenntartásokkal ugyan, de támogatja a törvényjavaslatot. Ugyanis az előterjesztés a vízgazdálkodás területén az uniós parlamenti és tanácsi irányelvek érvényesítését kívánja megvalósítani.
A törvényjavaslattal teljesen egyet lehetne érteni, hiszen közös érdekünk a hazai vízbázis tisztaságának a megőrzése. A gondom az, hogy hiába fogadjuk el és érvényesítjük az előterjesztés valamennyi javaslatát, attól még változatlanul nincs biztonságban a hazai vízkészlet. Folyóvizeink több mint 90 százalékát ugyanis a szomszéd országoktól kapjuk, nem egyszer erősen szennyezett állapotban, és ezt a problémát megkerüli a törvényjavaslat.
(20.50)
Választókerületemben, Tiszakécskén, Tiszaugon, Lakitelken mindeddig például semminemű kártérítésben nem részesültek a tiszai ciánszennyeződés kárvallottjai - vendéglősök, halászok, panziótulajdonosok -, és nincs arra semmilyen garancia, hogy a Tisza-völgy Románia felőli elszennyeződése nem történik meg a jövőben. Úgy tesz a törvényjavaslat, mintha csak a hazai gazdálkodók veszélyeztetnék a vízkészletet, holott már eleve szennyezett állapotban érkezik Magyarország területére a folyóvizek többsége.
A környező országok vízszennyező magatartását eddig mint Trianon valamiféle következményét mindig tudomásul vette, eltűrte az állami vezetés. Ki vagyunk szolgáltatva - válaszolták a panaszokra. Sokan kérdezik: 2004-től vajon mellénk áll-e az Unió, vagy továbbra is kiszolgáltatottak maradunk? Van-e értelme Magyarországon uniós előírásokat erőltetni, megsértésük esetén szankciókat alkalmazni, miközben a szennyező meg külföldről érkezik hozzánk? Mindenképpen válaszolni kell ezekre a kérdésekre. Hasznos lett volna, ha legalább az indoklás kitér erre, és nyilván szükséges volna, ha a tárca mindent megtenne annak érdekében, hogy a közvéleményben is egyértelművé váljon vízkészletünk biztonságának ez a része.
De sajnos a törvénytervezet éppen ezzel a fő veszéllyel nem törődik, nem érzékelteti, hogy milyen uniós védelemben - büntető szankciókra, anyagi és diplomáciai védelemre együttesen gondolok - részesedjen Magyarország, és kár esetén a perek befejeződéséig milyen kártérítési előleget kaphatnak például a károsultak.
Összegezve, e hiányérzettel természetesen, a Magyar Demokrata Fórum támogatja a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem