DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A konkrét kérdésére a számszerű válasz úgy szól, hogy közel 70 milliárd forintjába került a magyar költségvetésnek, 70 milliárd forintjába került a magyar államnak az az akció, amelyet a képviselő úr - nagyon helyesen - tulajdonképpen egy kampányakciónak minősített.
70 milliárd forintba került, hiszen az üzletrész-felvásárlás céljára létrehozott gazdasági társaság ennyi pénzt fizetett ki az elmúlt időszakban azoknak az embereknek, akiktől természetesen senki nem sajnálja ezt az összeget, tehát azt gondolom, senki nem bánja, hogy megkapták ezt a pénzt, azonban döntő része ennek a forrásnak egyrészt nem a mezőgazdaságban került felhasználásra, másrészt azt sem lehet mondani, hogy a mezőgazdaság vagy az ahhoz kötődő ágazatok fejlesztése érdekében került volna felhasználásra. Ebből a kifizetett pénzből alapvetően fogyasztás keletkezett Magyarországon, és nyilvánvalóan hozzájárult az elmúlt kétévi kedvezőtlen gazdasági folyamatok alakulásához is.
A 70 milliárd forintból nagyjából 22 milliárd forint az az összeg, amelyet kifejezetten a csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt lévő szövetkezetek üzletrészeire fizettek ki az elmúlt időszakban, amely esetben teljesen nyilvánvaló, hogy semmilyen esélye nem volt a megvásárolt üzletrészek valamilyen értéken történő értékesítésének a későbbiek során. Azt lehet mondani, hogy ez bizonyosan egy jótékonysági céllal kifizetett összeg volt azoknak, akik ezen összeget megkaphatták a későbbiek során.
Jelenleg a Szövetkezeti Üzletrész-hasznosító Kft. tulajdonában lévő üzletrészeknek a becsült értéke valamelyest a 20 milliárd forintot meghaladhatja, maximum a 30 milliárd forintot érheti el ez a becsült üzleti érték. Nyilvánvalóan erre pontos választ csak akkor kaphatunk, ha valamikor, valamilyen technikával ez az üzletrész meghirdetésre kerül, ez az üzletrész értékesítésre kerül piaci szereplők számára, és ennek az üzletrésznek az értékét a piac meg fogja mérni, és hajlandó érte valaki valamennyi összeget fizetni.
Sajnos, azt kell mondanom, hogy a képviselő úr másik megállapítása is, amit elmondott, teljesen valós, nevezetesen: jelenleg az állam tulajdonában lévő üzletrészek az adott szövetkezeti vagyonból több mint 50 százalékot képviselnek.
Ezért általánosságban is igaz az a kitétel, hogy ezen vállalkozások, ezen szövetkezetek magas állami tulajdoni részaránya lehetetlenné teszi a szövetkezetek esetében a SAPARD-pályázatokon történő sikeres részvételt, és ilyen módon a kormány gondolkodik azon, előterjesztés készül annak érdekében, hogy a szövetkezeti üzletrészek állam által megvásárolt része valamilyen feltételrendszerrel visszaadásra kerüljön e szféra számára.
Az igazi nehézséget az jelenti, hogy a mezőgazdasági vállalkozásoknál általában is, e szövetkezeti körben is, amely összességében 571 szövetkezetet érint, kifejezetten rossz pénzügyi kondíciók alakultak ki az elmúlt időszakban, azaz elég nehéz azt feltételezni vagy arra számítani, hogy komoly értéket fognak fizetni az állam számára a korábban felvásárolt üzletrészekért. Éppen ezért a jelenlegi előterjesztés, tekintettel erre a speciális körülményre is, próbálja a kérdést kezelve megoldani a későbbiek során azt, hogy az állam tulajdonában lévő üzletrészek értékesítésre kerüljenek, az ebből az értékesítésből befolyó bevétel fedezetet teremtsen a több mint 20 milliárd forintos hitelkötelezettség visszafizetésére, amelynek csak az éves kamatterhe több mint 2 milliárd forint, és ezt követően az így befolyó pénzből esetleg további hasonló kifizetésekre lehetőség nyíljon.
Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem