TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Miniszter úr, a válasza nem helyes és nem valós - ezt ön is tudja. Egyrészt állami vagyon védelme nem lehet, hiszen ebben az évben az ÁPV Rt. igazgatósága nem hozott döntést az állami vagyon értékesítésére vonatkozóan, és ezt a közeljövőben sem tervezte. Másrészt nem lehet úgy két kormányülés között döntést hozni, hogy még az első kormányülés sem volt meg, tehát a testület nem állt fel.
Úgy vélem, hogy az önök gyors, eszeveszett döntését egyetlenegy indok indokolja, mégpedig a nosztalgia. A nosztalgiázás az 1994 és '98 közötti időszakra, amikor - ismeretes - az MSZP-SZDSZ-kormány az állami vagyont értékesítette lényegében teljes egészében, és ehhez a vagyonértékesítési koncepcióhoz, politikához szeretne visszatérni az újonnan felállt Medgyessy-kormány is, és ezt a döntést - még egyszer hangsúlyozom - kizárólag csak ez indokolhatja, semmi más. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem