TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy vélem, hogy az új kormány első intézkedése mindenképpen meghatározó, jelzi az új kormányzat értékrendjét, és üzenet az egész négy évre vonatkozóan. Példátlan eset történt: 2002-ben a Medgyessy-kormány első döntése arról szólt, hogy az ÁPV Rt. vezetését teljes egészében lefejezte. Sem 1994-ben, sem 1998-ban nem hozott ilyen döntést - első döntést, hangsúlyozom - a kormány.
Abban is különbözik a két döntés, hogy 1994-ben és '98-ban is a kormányülést követően születtek meg ezek a döntések. Úgy vélem, hogy ezzel több törvényt megsértett a kormányzat. Egyrészt megsértette a kormány működésének rendjéről szóló jogszabályt, amely kimondja, hogy a kormány testületként működik, és a döntéseit testületként hozza meg. Május 28-ig a magyar kormány, az új kormány tudomásunk szerint nem ülésezett.
Kérdezem a miniszter urat, hogy mi volt annak az indoka, hogy olyan sürgős döntést kellett hoznia a miniszterelnök úrnak, amelyet állítólag a kormányváróban hozott meg, mielőtt a repülőgépre felszállt. Mi indokolta azt, hogy eszeveszetten kellett utánarohanni ezzel a döntéssel, hogy az ÁPV Rt. vezetését le kelljen fejezni, és a megbízásokat meg kelljen szüntetni? Ezzel megsértették mind az állami tulajdonban lévő vállalkozási vagyon értékesítéséről szóló XXXIX. törvényt, mind pedig a '95. évi CXXV. törvényt, amely a fontos és bizalmas munkakörökből adódó nemzetbiztonsági kockázatoktól való mentesítést biztosítja. Példátlan az ország történelmében, hogy az ÁPV Rt. vezetése jelenleg úgy működik, hogy a bizottság nem hallgatta meg.
Kérdezem a miniszter urat, hogy mi ez az eszeveszett rohanás. Mi ez az eszeveszett döntés? Mi indokolja ezt? (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem