DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Talán vannak, akik emlékeznek rá, a jelenlegi parlament Házszabályának alakítása kapcsán fölmerült, hogy ragaszkodjunk ahhoz a magyar parlamenti hagyományhoz, miszerint előre megírt beszédet írásból fölolvasni tilos a magyar parlamentben.
Én ezt ellenezném, de azért van egy nagy hátránya annak, ha valaki előre megír egy beszédet, végighallgat néhány más beszédet, és úgy csinál, mintha nem hallott volna semmit. (Derültség.) Az előre megírt beszédnek az a hátránya, hogy nem tud reagálni azokra a válaszokra, amelyeket a különböző problémákra más képviselők adnak. Sajnos, ebbe a helyzetbe került Vígh képviselő asszony. Minden tiszteletem ellenére ezt vagyok kénytelen mondani.
Egyébként Duna Televízió-ügyben szeretnék emlékeztetni arra, hogy a feltehetően Vígh képviselő asszony által igen-igen tisztelt Orbán Viktor is fölvetette azt a problémát miniszterelnökként, hogy képes-e a magyar adófizető három, egymástól elkülönülő közszolgálati televíziót finanszírozni. Egy ilyen kijelentés, ha ezt valaki fölteszi, nem azt jelenti, hogy a Duna Televíziót bele szeretné olvasztani valami másba, hanem a magyar adófizetők teherbíró képességét próbálja mérlegelni. Erre sokféle válasz adható.
Ami pedig a gyermekek védelmét illeti, nem tudom, mi következne abból, amit a képviselő asszony elmondott. Ő olyan problémákat emlegetett, amelyeket mindannyian ismerünk. De én gyerekként olyan korszakban nőttem fel, amikor meglehetősen erőteljes államhatalmi eszközökkel próbálták a határokon megállítani a világkultúra különböző, kedvező és nem kedvező jelenségeit. Ez sem vetett gátat annak, hogy Magyarországra beszivárogjon olyasmi, amit a magyar közönség fogyasztani akart.
Ebből a tényből érdemes kiindulni, és nem pusztán a kedvezőtlen jelenségeket emlegetni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem