DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az előző négy évben ilyen jelentőségű ügyről ellenzéki előterjesztés alapján nem tárgyalhattunk volna. Egyetlenegyszer sem fordult elő az előző négy évben, hogy az ellenzék érdemi ügyben benyújtott előterjesztéseit a kormánypártok napirendre tűzték volna. Csak hogy ne legyen félreértés: mi nem azért fogadtuk el, hogy ezt az ellenzéki előterjesztést tárgyalja a parlament, és ennek alapján tárgyaljuk ezt a lényeges kérdést, mert politikailag semleges témáról van szó, hanem egyszerűen azért fogadtuk el ezt az eljárást, mert nekünk az önbizalmunk erősítéséhez nincs olyasmire szükség, hogy csak saját szövegünk alapján tárgyalhat a parlament. Az előző parlamenti ciklusban az akkori kormánypártok önbizalmának erősítésére - úgy látszik - ezekre az eszközökre is szükség volt. Tehát nem gyöngeségből, hanem éppen a mai kormánykoalíció magabiztosságából következik az, hogy szerencsésnek és nem rendkívüli esetnek tartjuk, ha egy ellenzéki előterjesztés számunkra alapvetően elfogadható, bár természetesen észrevételekkel és módosításokkal; akkor ez is tárgyalási alap lehet.
Négy dologról érdemes ezen törvényjavaslat kapcsán beszélni. Már az itt elhangzottak alapján is világos, hogy érdemes néhány szót szólni az előzményekről, érdemes érdemben kitérni arra, hogy miben értünk egyet, hiszen alapjában véve egyetértünk a törvénymódosító javaslat legfontosabb elemeiben. (Néhány fideszes képviselő beszélget.) Érdemes néhány szót szólni arról, hogy mi az, amiben vitázunk, mármint a parlament nyilvánossága előtt, és nem akkor, amikor más képviselő esetleg a maga mondanivalóját megfogalmazza, mint a Fidesz-képviselők most egymás között. Érdemes arról is érdemben beszélni, hogy mi az, amit nem oldunk meg ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán.
Először tehát arról érdemes beszélni, hogy hogyan is látjuk az előzményeket. Szó esett itt arról, hogy a mai két kormánypárt álláspontja az volt, hogy Magyarország európai uniós csatlakozásának, a magyar médiarendszer erre való alkalmassá tételének két alapvető feltétele hiányzott az előző kormányzati ciklusban. Az egyik ennek a törvénymódosításnak az elfogadása, de ugyanilyen fontosnak mondtuk a másik elemet is, a médiakuratóriumok kiegészítését. Mi azt mondtuk, hogy a kuratóriumok kiegészítése nem pusztán egy jelentéktelen elem, hanem a magyar médiarendszer politikai értelemben elfogadható felügyeletének, politikai értelemben elfogadható semlegesítésének alapvető technikája. Ezt nemcsak mi mondtuk, hanem az Európai Unió Magyarországról szóló jelentései is.
Csak emlékeztetni szeretnék, hogy az úgynevezett csonka kuratóriumok működése nyomán kialakult helyzet következménye az, amit éppen egy tegnap nyilvánosságra hozott EBESZ-jelentés a magyar választásokról említ, miszerint a magyar közszolgálati műsorszolgáltatók politikai értelemben elfogult, magyarul: európai normáktól idegen módszereket alkalmaztak a legutóbbi választások során. Úgy véljük, hogy ha a csonka kuratóriumok rendszere nem működött volna, ha ebben a normában a jelenlegi ellenzéki pártok az európai követelményeknek megfelelő megoldást kerestek volna, akkor egy ilyen kedvezőtlen jelentést a magyar választási eredményekről most nem kéne zsebre tennünk, illetve tudomásul vennünk.
Itt azért szeretném emlékeztetni Várhegyi Attilát, a Fidesz képviselőjét, hogy szép, emelkedett és idézetekkel tarkított szövege a helyes cselekvés elmulasztásáról - hogy is mondjam - talán aforizmaként és politikai iránymutatásként akkor is használatos lett volna, amikor tudatosan a helyes cselekvést nem követték, és azokkal a következményekkel is szembe kell nézni, amelyeket a veretes idézet a helyes cselekvés tudatos elmulasztása esetén figyelmeztetésként megfogalmazott.
Térjünk át azokra az ügyekre, amelyekben egyetértünk! Természetesen minden látszatvita ellenére is - mármint amelyeket itt esetleg Várhegyi Attila képviselő úr felszólalásából kivehettek - a mai magyar parlamenti pártok egyetértenek abban, hogy Magyarországon az európai uniós normákat egyebek között a médiatörvényben is alkalmazni kell. Ezért is születhet egyetértés ennek a törvényjavaslatnak az érdemi részében, tehát az érdemi részének az elfogadásában, hiszen mind a négy parlamenti párt a bizottsági ülésen is, de alapjában véve itt a plenáris ülésen is hitet tett amellett, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás érdekében mindazokat a médiával kapcsolatos normákat elfogadja, amelyek a csatlakozás feltételei.
Azt gondolom, egyetértés van - megint csak a látszatviták ellenére - abban, hogy amilyen lehetőség van az európai uniós normák elfogadásával egyidejűleg, részesítsük előnyben a magyar kultúrát. Természetesen itt sok olyan akadály van, amely talán nem mindig a szívünk szerinti, de az európai uniós csatlakozás szempontjából korlátot jelent. De használjuk ki a médiatörvény módosításában rejlő, és az európai uniós jogharmonizáció kapcsán meglévő lehetőségeket arra, hogy a magyar kultúra lehetőségeit bővítsük, támogatásának lehetőségeit bővítsük.
Itt azonban egy zárójeles megjegyzést kell tennem. Nem olyan egyszerű a dolog, mint ahogy itt talán néhányan kiveszik a vitából. Nem olyan egyszerű például, hogy mit tekintünk magyar nyelven gyártott műsornak, hiszen aki ismeri például a magyar filmművészet kitűnő alkotásait, nehezen vitathatná, hogy a magyar kultúra szerves része, mondjuk, Szabó István legújabb filmje, amiben Szabó Istvánon kívül egyetlenegy magyar alkotóelem nincs, mégis a magyar kultúrának ez az alkotás szerves része. Egyetlen szereplője sem magyar, egyetlen magyar szó sem hangzik el ebben a filmben, és a kivitelezése, tehát a gyártása során sem magyar apparátus működött közre. De a magyar nyelven gyártott műsor egyébként is nehezen kezelhető, hiszen nagyon sok olyan magyar film készült az elmúlt évtizedekben, mondhatnánk nyugodtan, amelynek főszereplői szinkronizálva jelentek meg a filmben, hiszen nem magyar színészek játszották a legfőbb szerepeket, mégis a magyar kultúra szerves részei ezek a filmek.
(11.00)
De a szándékban, hogy a magyar kultúra alkotásait lehetőleg előnyben részesítsük, azt gondolom, hogy konszenzus van.
Azt feltételezem, hogy egyetértés van abban is, hogy ne szűnjenek meg - ha nem feltétlen szükséges - az olyan igényes és kedvelt szakosított televízióadások, mint mondjuk a Spektrum televízió vagy a National Geographic adása, amelyek nem felelnének meg az európai uniós normáknak. Azt gondolom azonban, senki nem vitatja, hogy műsoruk az átlagos, kereskedelminek nevezett tévéműsoroknál, de a magyar közszolgálati televízió mai műsoránál is sokkal igényesebb, és sokkal inkább szolgálja a kulturálódást. Tehát amennyiben lehetőség van arra, hogy megmentsük ezeknek az adóknak a műsorát, akkor mindent meg kell tenni ennek érdekében.
Végül egyetértés van abban is, hogy legyenek betartott és betartható szabályok a kiskorúak védelmében. Ebben nincs különbség a parlamenti pártok között: minden parlamenti párt elkötelezett, azt feltételezem, a kiskorúak védelmében, de komoly véleménykülönbségek alakulhatnak ki közöttünk abban, hogy ezt hogyan lehet biztosítani, mi az, amit tiltani kell, és hogyan lehet elérni azt, hogy a kiskorúak valóban ne azt nézzék, amit nem szeretnénk, hogy nézzenek.
Itt nagyon nehéz - ezt csak jelezni szeretném - azoknak a képviselőtársaknak, akik kevésbé mélyedtek el ezekben az ügyekben - olyan meghatározásokat adni, amelyek a realitásokkal szembenéznek. Hiszen ki vitathatná, hogy, mondjuk, egy profi ökölvívó mérkőzés közvetítése tele van öncélúan erőszakos jelenetekkel, olykor vért is látni? Ki tudja felmérni ennek a hatását a kiskorúakra?
Ki tudja elkülöníteni precíz meghatározással, mondjuk, az előttem felszólaló Kósa képviselő úr magas művészi színvonalú filmjét, ahol Dózsa Györgyöt tüzes trónon elégetik, egy olyan filmtől, ahol öncélúnak nevezhető az ilyen tevékenység? Hiszen Dózsa György elégetése tüzes trónon és a más hasonló művészi filmekben látható brutális jelenetek precízen egzakt meghatározással nem mindig különíthetőek el az öncéllal erőszakosnak minősíthető filmektől.
Tehát itt nem az a célja annak, aki ezekre a veszélyekre, illetve problémákra fölhívja a figyelmet, hogy a kiskorúakat ne védje - nem ismerek olyan parlamenti pártot, aki a kiskorúaknak ártani akarna -, hanem az a célunk, hogy olyan megoldásokat keressünk, amelyek valóban betartható szabályokat fogalmaznak meg.
Ennek megfelelően én módosító indítványokat nyújtok be egy betarthatóbb szabályozás érdekében, mert abszurdnak érzem például azt a szabályozást, amelyet a benyújtott törvénytervezet javasol, hogy tizenhét éves, majdnem felnőtt fiatal emberek csak szülői felügyelettel nézhessenek filmet. Aki ezt megvalósíthatónak gondolja, azt gondolom, hogy saját gyermekei fogják kinevetni.
Tehát más megoldásokat is el lehet képzelni, és ez az európai uniós normákkal összeegyeztethető. Vannak ugyanis ennek a törvényjavaslatnak olyan elemei, amelyeket kötelező abban a formában alkalmazni, ahogy az európai uniós normákban és szabályokban megfogalmazódik, és vannak olyan elemei - a kiskorúak védelme ilyen -, ahol leleményesen és a magyar viszonyok ismeretében nagyobb a mozgásterünk. Azt feltételezem egyébként, hogy itt is lehet kompromisszumos megoldást találni, például az életkor differenciáltabb figyelembevételével, mint ahogy a most tárgyalt javaslat megfogalmazza.
Érdemes módosítani ezen a területen a törvényjavaslatot vagy törvénymódosító javaslatot abból a szempontból is, hogy nem differenciál a javaslat a különböző műsortípusok között, tehát például a hír- és időszerű eseményekkel foglalkozó műsorokat érdemes kivenni abból az általános szabályból, hogy minden műsort be kell sorolni korosztályok szerinti nézhetőségének megfelelően - feltehetően a sportműsorokat is ebbe a kivételezett kategóriába kell sorolni.
Én szigorítanám a javaslatot például abban a tekintetben, hogy a műsorelőzetesek sokat vitatott problémáját másként kezeljük, mint amit a javaslat maga megfogalmaz. Azt gondolom, hogy az a szerencsés, ha a műsorelőzetes, amely sokszor töményebben tartalmaz erőszakot és brutális jeleneteket, mint maga az alkotás, abban az időszakban legyen csak nézhető, amikor maga az alkotás nézhető, és ezzel sok probléma megoldható.
Végül érdemes kitérni arra - sok egyéb kérdés hanyagolása mellett -, hogy mit nem old meg ez a törvényjavaslat. Nem oldja meg azt, amit a magyar közszolgálati média alapvető gondjainak nevezünk; nem oldja meg a ma már sok tekintetben korszerűtlen médiatörvényből származó nagyon sok problémát; nem oldja meg a magyar közszolgálati televízió, elsősorban televízió finanszírozási gondjait; nem oldja meg azt a problémát, amit nagyon sokan észlelnek, hogy ma a közszolgálati normákat a Magyar Televízió és Rádió tudatosan megsérti.
Ezekre a problémákra ez a törvényjavaslat, módosító javaslat nem tartalmaz orvoslást, ebben a törvényjavaslatban lényegében olyasmi van, amiben van esély az egyetértésre a parlamenti pártok között, és minden olyasmi, ami politikai vitakérdés, az feltehetően későbbre marad.
A kívánatos az lenne, hogy ne csak olyasmiben értsenek egyet a parlamenti pártok - és ne csak médiaügyekben persze, hanem általában is -, ami külső, európai uniós követelmény, hanem olyasmiben is egyet tudjunk érteni, ami a magyar kultúra felemelkedését szolgálja, például hogy legyen tisztességes magyar közszolgálati televízió, tisztességes, működőképes, hatékony magyar közszolgálati rádió.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
