TÓTH KÁROLY
TÓTH KÁROLY
TÓTH KÁROLY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Az alaptétel, amiből ki kell indulnunk, a következő, ha visszatekintünk, ’90 óta: amikor a jobboldal válságban van, akkor mindig előkerül az “ügynöktörvény” - az ügynöktörvényt idézőjelbe teszem. Ez teljesen igaz. Két példát tudok rá mondani: 1993-ban, az MDF végnapjaiban elkezdtek egy törvényt előállítani, egy olyan törvényt, amelyet már nem mertek életbe léptetni a választások előtt - megértem, számtalan szakértő véleménye szerint az lett volna az utolsó nap, amikor határozatképes és megvan a kormánytöbbség, ha előterjesztik. Ezért nem is terjesztették elő, csak 1994 után egy szocialista-szabad demokrata kormány merte fölvállalni a törvény életbe léptetését és érdemi működtetését. Ennek a lényege, hogy lényegileg ez a törvény azóta is működik.
A másik: 2002. 2002-ben is van egy válság a jobboldalon, és erre a válságra ugyanaz a recept, mint ’93-ban volt: vegyük elő valamilyen módon, valamilyen vonatkozásban az ügynöktörvényt. (Dr. Horváth János: Igaz vagy nem igaz?) Mind a két esetben volt egy alapvető közös eleme: a jobboldal mindig megpróbálta zsarolásra felhasználni ezt a témakört, előbb ’93-94-ben önmagával szemben, házon belül, most pedig megpróbálta a kormánykoalícióval szemben.
(13.20)
Nagyon tanulságos az is, hogy amikor éppen kormányon vannak, soha nem jut eszükbe semmiféle érdemi változtatás, törvényhozás; apró korrekciók igen, hogy kire terjesszük még ki, kire ne a javaslatot, de a lényege például arról, amiről az előbb képviselőtársam beszélt, amíg éppen kormányon voltak, eszük ágában sem volt. Hogy miért nem jutott eszükbe ’90 és ’94 között, erről az előbb már beszéltem. Hogy ’98 és 2002 között miért nem jutott eszükbe, annak pedig nagyon egyszerű ténye van, azt Kovács képviselőtársam - ha már az előbb hozzám szólt - tudja a legpontosabban. Azért, mert bizony, ha végigvitték volna a vizsgálatot, akkor nagyon keserű tapasztalat érte volna az akkori kormánypártokat, akkori kormányzati tényezőket, és nagyon sajátosan érthetőek lettek volna azok a mondatok, amelyeket az előbb képviselőtársam mondott, mármint hogy ki folytasson és ki ne folytasson és milyen erkölcsi alapon tárgyalást, mondjuk, uniós tagságról és hasonló kérdésekről.
Azt gondolom, pontosan ez a két időszak mutatja, hogy nem megoldani akarják ezt a kérdést, hanem amikor politikai érdekük megkívánja, elővenni. Ezért az alapkérdés számomra az alaptétel után a következő: szabad-e politikai érdekek mentén veszélyeztetni az ország nemzetbiztonságát és a szolgálatok működését? S azt gondolom, erre a válasz egyértelműen csak nem lehet. Erre volt is egy kísérlet 1990-ben, amikor megszületett a X. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokra. Úgy tűnt, hogy mindenki tudomásul veszi, hogy mindazoktól a feladatoktól meg kell szabadítani a szolgálatokat, amelyekről Tóth András képviselőtársam előttem már beszélt, amit leegyszerűsítve úgy szoktunk mondani, hogy a III/III-as csoport vagy a belső élettel foglalkozó kérdéskör. Erre született is egy új törvény. Ez az új törvény tudomásul vette és elfogadta, hogy a szolgálatok többi részénél ugyan megváltozott módszerrel, törvényi feltétellel, stílussal, vezetéssel és belső működési szabályzattal, de folytatni kell azokat a tevékenységeket, ami a hírszerzéshez, a kémelhárításhoz, azaz alapvető nemzetbiztonsági érdekhez kapcsolódik. Tehát a szolgálatoknak ezek a részei folytassák tovább a tevékenységüket. Még egyszer mondom: sok változás történt, de a feladatot felvállalta az ország folytonosnak.
Ez az egyetértés 2002 nyaráig eltartott. 2002 nyarán néhányan úgy gondolták, hogy - még egyszer mondom - napi politikai érdekek miatt felejtsük el ezt az alapelvet, a ’90 óta tizenkét évig életben lévőt, és mivel úgy látták, hogy van egy támadási lehetőség, elindították a támadást. Azt gondolom, hogy súlyos hiba volt, mert súlyosan veszélyezteti a mai szolgálatok működését, komoly elbizonytalanodást jelentett. Aki nem hiszi, kérdezze meg a szolgálatokat, hogy mondjuk, a jelentkezések, a munkát vállalók körében milyen bizonytalanságokat okoztak az elmúlt hónapokban.
A másik pedig alapvető tévedésen alapult. Ez az alapvető tévedés abból indult ki, mint az előttem hozzászóló, hogy végtelenül egyszerű: vannak állítólag, akiket 14 éves koruk óta csak üldöztek, megfigyeltek, az mindenki arról ül - és aki üldözte, az meg állítólag erről. A legkisebb mintavétel mellett - tehát a 184 fő a közélet szereplőinek legkisebb mintavétele - kiderült, hogy ez egy tévedésen alapuló tétel. Kiderült, hogy sokkal több volt a közreműködő, az együttműködő azon az oldalon, és bizony az irattárak tanúsága szerint egészen elenyésző számú volt, legalábbis a 184 között, aki üldözött volt. (Herényi Károly: Ki az a 184?) Előbb-utóbb megfejti, képviselő úr. (Herényi Károly: De én kíváncsi lennék! Öntől szeretném hallani!)
Ezek után tehát, mivel alapvető tévedésen alapult ez a kezdeményezés, két lehetőség van előttünk. (Herényi Károly: A Mécs-bizottságnak erre volt jogosítványa…?) Ezek után két lehetőség áll előttünk. (Herényi Károly: Erre szólt a jogosítványa?) Még egyszer mondom, ezek után két lehetőség áll előttünk. Ha valaki azt gondolja, hogy bármilyen költői kérdés után eltérek a mondanivalómtól, nem ismer még eléggé.
Tehát a két lehetőség közül az egyik, amit én sokszor kértem, mondtam, hogy mondjon mindenki három őszinte mondatot, és az ügy lezárható. (Közbeszólás az MDF soraiból: Elkezdhetnéd!) Sajnos kiderült, hogy ez a javaslat nem működőképes, mert jelenlegi kormánypárti politikusokon kívül egyetlenegy személy akadt a másik oldalon, aki vállalta magára ezt a három őszinte mondatot. Az összes többi nem volt képes rá. Bármilyen jellegű, mennyiségű, mértékű ténnyel, dokumentummal, irattal kellett szembetalálnia magát, akkor is azt hajtogatta, hogy őt üldözték, ő volt a nagy üldözött ebben az országban. Azt gondolom, emiatt megszűnt annak a lehetősége, hogy egyszerűen el lehessen rendezni, tisztességesen, ha úgy tetszik, polgári módon, három őszinte mondattal. Ezért új törvényt kell hogy alkossunk.
Azt gondolom, hogy ennek a törvénynek, amelyet megalkotunk, öt szempontot kell figyelembe vennie. Az első, hogy véglegesen megszüntesse a visszaéléseket, bármiféle politikai zsarolási kísérletet. Ezért kezdeményezzük, kezdeményeztük - erről szól a törvényjavaslat -, hogy a közszereplők esetén a III. főcsoport egészére terjedjen ki, terjesszük ki az ellenőrzést. A második szempont, hogy a lehető legnagyobb mértékben megteremtse a kutatás, a kutathatóság feltételeit. A harmadik, hogy a lehető legkisebb mértékben sérüljön az ország nemzetbiztonsági érdeke és a szolgálatok működése. A negyedik, hogy a tények ismeretében az állampolgárokra bízza az értékalkotást és az értékítéletet. Az ötödik, hogy az alkotmányos követelményeknek igyekezzen maximálisan megfelelni.
Azt gondolom, hogy az a törvénycsomag, amely előttünk áll két törvény formájában, több módosítással ugyan, de megfelel a fenti követelményeknek. És mégis, máris látszik, hogy a jobboldali ellenzéknek ez nem tetszik; előttem is hallottam, gondolom, utánam is elmondják. Meggyőződésem szerint nem tetszik, mert megszüntet számukra egy esélyt, ha a törvény hatályba lép és működni kezd; megszünteti azt az esélyt, hogy önkényesen, szabadon kiválasztva valakit, kényük-kedvük szerint, pillanatnyi politikai érdekek szerinti támadásokat indíthassanak. A másik: megszünteti - nem tetszik, mert egyenlő mércével mér, és a tényleges tevékenységet vizsgálja, és nem azt nézi, hogy ki mit állít magáról.
Képviselőtársaim! Tudom, hogy vannak ennél sokkal fontosabb kérdések az ország előtt, mint amiről ma tárgyalunk, az uniós csatlakozástól a térségi felzárkózásokig. Mégis azt gondolom, ha elkezdték, akkor végig kell menni az úton. Nagyon sajnálom, hogy néhány hónappal ezelőtt nem értették meg mondataimat, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. De ha nem értették meg, akkor javaslom, fogadjuk el a törvényt, és járjunk végére a dolgoknak teljes egészében, teljes mélységében, úgy, hogy közben megőrizzük az ország nemzetbiztonsági biztonságát, és megszüntetünk minden zsarolási esélyt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
