NYITRAY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Én tízzel számoltam, de nagyon örülök, mert mondanivalóm még van.
Még egy, szakemberek szerint nem kizárható tényezőt hadd említsek meg az iratokkal kapcsolatban - előbb illett volna, de akkor kimaradt -, hogy bizony-bizony még az sem zárható ki teljesen, hogy abban a nagy-nagy forgatagban, ami ’89-90-ben ebben az országban volt és főleg ezeknél a szolgálatoknál az átalakulás, az iratok ide-oda szállítgatása során, még az sem zárható ki, hogy később gyártott és a valósággal köszönő viszonyban sem lévő iratok is bekerülhettek.
(14.40)
Ezzel kapcsolatban elismerem, vannak olyanok, akik azt mondják, hogy ez kizárt. Én azért úgy gondolom, hogy akkor, amikor a megsemmisített iratoknál már a megsemmisítés tartalomjegyzékei is megsemmisültek, és egyesek szerint úgy kezdték annak idején a megsemmisítést, illetve a csúcspontján mintegy azzal folytatták, hogy minden olyan nyilvántartást megsemmisítettek, amiből kitűnhetett volna, hogy egyáltalán mi volt valaha, ezek után azt beazonosítani, hogy valami 1982-ben vagy ’76-ban keletkezett, vagy esetleg ’89 decemberében, vagy ’90 januárjában... - a szakemberek szerint ez egyáltalán nem zárható ki és nem állapítható meg, hogy ilyen hamisított iratok is bekerülhessenek. Arról megint csak nem kell beszélni, hogy milyen következménnyel járhat az, ha ilyen alapján kerül valaki pellengérre.
De ez már átvezet a második törvényjavaslathoz, az 542. számúhoz, hiszen az előbbi csak a feltárásról szólt és a levéltár létrehozásáról, amit csak mosolyogva lehet fogadni, mert olyan átlátszó, mint egy frissen tisztított ablak, hiszen a Történeti Hivatal mindazokkal a jogosítványokkal és lehetőségekkel bír - illetve bírhat, ha felhatalmazzuk -, amelyet az új hivatalnak szánnak. Feltehetőleg új embereket, saját, megbízható embereket akarnak az új hivatal élére tenni és a vezető pozíciókba is. Nekem volna rá egy nagy összegű fogadásom, hogy a helyszíne sem fog változni, ugyanazon a címen, ugyanabban az épületben lesz, az igazgatói meg a helyettesi iroda is ugyanazon az emeleten lesz, sőt a munkatársak jelentős része is ugyanaz lesz, tehát nyilvánvaló, hogy itt csak erről van szó, semmi másról. De azt ne várják, hogy ezt mi elfogadjuk és helyeseljük.
Nos, ami az állambiztonsági múlt nyilvánosságra hozataláról szól, a második, az 542. számú törvényjavaslat, hát ennek aztán annyi helyen véres a torka, ahány helyen csak lehet. Mert ami ebben a törvényjavaslatban új, az vagy rossz, vagy szükségtelen, ami meg régi, az benne van az előzőben is. Csak slágvortokban:
Azt megtenni, hogy az ’57-es karhatalmistákat kivenni egy ilyen fajta, hogy is mondjam, bűnlajstromból - és hogy mi lesz velük, azt majd a végén mondom -, szóval akiket egyáltalán számításba vesznek, de ami ennél még súlyosabb, kihagyni az előző rendszer irányítóit, annak a működtetőit, annak a legfelső szintű felelőseit, én ezt ki merem mondani, az már nagyon árulkodó, hogy itt miről szól a történet.
És még mindig azt mondom, hogy ha föltesszük azt, mert híre járt, hogy talán e helyett a népbíróság helyett valami normális bírósági testülettel igyekeznek majd módosítani a törvényjavaslatot, akkor sem ér az egész semmit, hiszen semminek az égvilágon semmiféle következménye nincs. Még annyi sem, mint eddig, hogy ha nem mondasz le, akkor beírjuk a nevedet az újságba, aztán utána rántasz egyet a válladon, és azt mondod, hogy na és. Még ez sincs benne! Hát akkor tessék már megmondani, minek ez az egész?!
Summa summárum, miután a tizenöt perc is a vége felé jár, még egyszer szeretném megismételni azon véleményem, hogy mindannyiunknak, az országnak is meg a világnak is az lenne a jobb, ha ezt a két törvényjavaslatot elfelejtenék, visszavonnák és többet elő se hoznák, és esetleg leülnénk, beszélgetnénk arról, mármint a parlament pártjai (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a meglévő törvények módosításával vajon nem érnénk-e el több eredményt.
Köszönöm, és elnézést a néhány másodperces túllépésért. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem