HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Egy törvény, illetve kettő fekszik előttünk, ami egy adott, mára kialakult politikai helyzet megoldását tűzi ki célul. A kérdés az, hogy ezen két törvénytervezet elfogadása esetén, akár módosító javaslatokkal javított forma elfogadása esetén ezt az adott kérdéskört megoldja-e vagy nem.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának az a véleménye, hogy ebben a formában és ebben az előterjesztési metódusban, ahogy ez a két törvény a tisztelt Ház elé került, ezeket a problémákat nem oldja meg, hanem azt a válságot és azt a helyzetet, ami kialakult, tovább súlyosbítja, és tovább fogja rombolni a politikai közélet légkörét.
Mi az alapvető probléma? Ahogy az előbb kétperces hozzászólásomban volt alkalmam erről beszélni, adódott egy helyzet, amely helyzetet meg kell oldani. A helyzet mindnyájunk számára ismert, és mindenki számára kínos, azt gondolom, hogy a Magyar Országgyűlés minden tagjára nézve kínos. Mi a helyes és követendő eljárás nézetem szerint egy ilyen helyzetben? Ezt a problémakört a lehető legszűkebb körben, lehetőleg lokálisan, helyben kell kezelni, és óvni kell attól a magyar társadalmat, hogy ennek a következményei, ennek a politikai botránynak a következményei sokkal szélesebb rétegeket érintsenek, hogy sokkal jobban behatoljanak a társadalom szövetébe, és hogy tovább rontsák és mérgezzék azt a közhangulatot, ami meglehetősen rossz. Elég nagy szégyen az, hogy 12 esztendővel a rendszerváltás után ott tartunk, hogy rosszabb a politikai közhangulat, mint, mondjuk, 1990 tavaszán volt.
Mi az alapvető probléma ezzel a mostani törvénnyel? Hiszen egy ehhez hasonló törvény már megszületett, ezt elfogadtuk az előző ciklusok idején. Ennek alapján a közélet bizonyos szereplőit bizonyos értelemben átvilágítják, tehát a közélet megtisztulását vagy tisztaságát az a törvény mindenképpen garantálja. Nyilvánvaló, hogy az érintett, akinek a személye vagy a személye körüli bonyodalom a mostani helyzetet előidézte, ezen törvényen átment, hiszen ebben a vonatkozásban nem akadt fönn azon a hálón vagy szitán, amelyen más már fennakadt. Nevezetesen arról van szó, hogy a most hatályban lévő törvény az 1990 februárjában megszüntetett III/III-as ügyosztályhoz tartozó beszervezettek körét vizsgálja csak. Azt gondolom, hogy az akkori politikai döntés helyes volt, mert ketté kell választani a dolgot, ahogy Tóth András képviselőtársam nagyon helyesen elmondta.
Van a dolognak egy nemzetbiztonsági vonzata, és vannak olyan nemzetbiztonsági szolgálatok, amelyeknek a működése nem rendszerfüggő. Minden normális nemzet, amely valamit ad magára, a biztonságára, ezeket a szolgálatokat, a kémelhárítást, a hírszerzést és a katonai biztonsági szolgálatokat működteti. Ezeket egy akkori közmegegyezés alapján nyilván békén kell hagyni, mert itt folyamatosságról, folytonosságról van szó. Volt a III/III-as ügyosztály, a III/III-as ügyosztály a politikai rendőrség szerepét töltötte be.
(13.40)
A feladata az volt, hogy biztosítsa egy alkotmányellenesen működő diktatúra fennmaradását mindenféle eszközökkel, titkosszolgálati eszközökkel is. Azt gondolom, teljesen rendben volt, hogy azokat az embereket, akik a diktatúra fennmaradásának alkotó és tevékeny részesei voltak, bizony ki kell szűrni az új demokrácia politikai közéletéből.
Érdekes volt az átvilágítandók köre, hiszen a most hatályban lévő törvény az átvilágítandók körét legalább három szintben határozza meg. Az egyik szint - csak közelítőleg - az, akiket beszerveztek, akiket zsarolással, bármilyen módon, erőszakos úton beszerveztek, és adatok szolgáltatására kötelezték különféle eszközökkel. Ezekből van a legtöbb. Amikor az előbb Tóth képviselőtársam arról beszélt, hogy a jobboldali politikai mező is érintett lehet a dologban, akkor azt elfelejtette hozzátenni, hogy bizony a jobboldali politikai mezőben az érintettek zöme ezek köréből kerül ki, akik pontosan az ellenzéki tevékenységük kapcsán kerülhettek olyan helyzetbe, hogy zsarolhatók voltak. Nem mondom, hogy erre nekünk büszkének kell lennünk, nem is vagyunk azok, de ez tényszerű dolog.
Emlékeztetnék Antall József 1991-ben elmondott hozzászólására itt, a parlamentben, hogy lehet, hogy a mi sorainkban, a jobboldal soraiban ülnek azok, akiket beszerveztek, mert a történelmi helyzet olyan volt, de az önök soraiban, az akkori ellenzék, az MSZP soraiban ülnek azok, akik ezeket az embereket beszervezték. Tehát azért erkölcsileg különbséget kellene tenni a beszervezők és a beszervezettek között, mert ez két külön kategória.
Akkor még volt egy harmadik szint, a most érvényben lévő és hatályos törvény ezt a szintet is megnevezi, hiszen azokat is nevesíti, akik a jelentéseket, az összegzett jelentéseket kapták, és a megfelelő politikai döntéseket e jelentések alapján hozták meg. Ez volt a rendszer lényege, így tudták a diktatúra életét lehetővé tenni, így tudták a diktatúrát fenntartani. A mostani törvényjavaslatból, amely az Országgyűlés előtt fekszik, ez a legfelső kategória teljesen eltűnt. Ez egy piramis volt, a piramis csúcsán voltak találhatók azok a politikai döntéshozók, akik nemcsak kiszolgálói, hanem bizony nagyon komoly haszonélvezői voltak az elmúlt elnyomó diktatórikus rendszernek.
Az átvilágítandók körét, amellett, hogy ezt a legfelső szintet kiemelte és kivette a törvényből, lefelé ez a mostani törvénytervezet annál inkább kívánja szélesíteni. A mostani ismereteink szerint huszonöt tételben határozza meg az átvilágítandók körét a jelenlegi huszonkettővel vagy huszonhárommal szemben, és nem kisebb mutatványra tesz kísérletet, mint hogy átvilágítsák a Magyar Köztársaság 3200 polgármesterét, nagyobb városok alpolgármestereit, a helyi lapok szerkesztőit, az internetes újságok szerkesztőit. Meghatározhatatlan az a szám, amelyet most az átvilágítandók körébe be akarnak vonni. Hogy gyakorlatilag, ha ez a törvény így kerül elfogadásra, kivitelezhetetlen és betarthatatlan, az egy kérdés.
Azonban a szándék, amely emögött húzódik meg, mintha Illyés Gyula verse, az “Egy mondat a zsarnokságról” kelne életre, az az egy sor a diktatúráról szól, a zsarnokságról; így szól: “Mindenki szem volt a láncban”. Kérem, nem volt mindenki szem a láncban, ne próbálja meg a mostani kormánykoalíció elhitetni ezzel az országgal, hogy mindenki szem volt a láncban, mert nem volt mindenki az. Még egyszer mondom, az előző rendszernek, a diktatúrának voltak kedvezményezettjei és haszonélvezői, voltak kiszolgáltatottjai és voltak áldozatai. Az előbb Kékkői képviselőtársam pontosan erről beszélt. Pontosan erről beszélt!
Honnan veszik az erkölcsi alapot azok, akiknek jó része… - bocsánatot kérek azoktól, akik önhibájukon kívül ülnek azokban a sorokban, és akár a koruk, akár az előéletük okán nem érintettek ezekben a dolgokban. Honnan veszik az erkölcsi bátorságot, hogy ma még megkérdőjelezzék ezeknek az embereknek az erkölcsiségét, az igazmondását, a szavahihetőségét, és úgy próbálják beállítani, hogy ilyen nem is létezett? No, ez a dolognak talán az erkölcsi vonatkozása.
Térjünk át arra, hogy ha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor mi lesz a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, mi lesz, ha ezek az iratok kutathatókká válnak, és mi lesz akkor, ha ezt ilyen formában fogjuk elfogadni. Még egyszer mondom, Tóth András képviselőtársam hozzászólása egészen megnyugtató volt, mert az előterjesztéshez képest is, az itt elhangzott felszólaláshoz képest is egészen új módon közelíti meg ezt a kérdést, és próbálja ezt a problémakört megoldani. Ahogy a mondandóm elején igyekeztem rávilágítani, a nemzetbiztonsági szolgálatokat - leszámítva a politikai rendőrség munkáját, amely sajátosan keveredett ’90 előtt ebbe az együttesbe - meg kellene óvni attól, hogy veszélyeztetjük a működésüket.
A jelen törvény a kutathatóság, a nyilvánosságra hozatal, az érintettség, a fogalmi körök tisztázatlansága okán olyan zavarokat fog képezni, hogy nem hiszem, hogy ma fiatal magyar ember létezik ebben az országban, aki ilyen körülmények között hajlandó lenne a szolgálatok bármelyikének a kötelékébe lépve munkát vállalni a nemzete védelme érdekében.
Abban sem vagyok biztos, hogy mindenki számára megnyugtatólag hat a mostani törvénytervezet, aki bármilyen formában érintettje volt ezeknek a szolgálatoknak. Abban sem vagyok biztos, hogy a nálunk külföldről itt tanuló egyetemisták, akiknek egy jó része érintett lehet a dologban, megfigyelt és célszemély lehetett, és abban sem vagyok biztos, hogy azok az emberek, akik pontosan az érintettségük okán például külföldre nem utazhatnak, mert ott különféle veszélyeknek vannak kitéve, akár le is tartóztathatják őket, a nyilvánosságra hozatal, a kutatás megnyitása után nyugodtan élnének ebben az országban.
Összegezve a mondandómat, úgy gondolom, hogy ez a mostani két törvénytervezet nem a probléma megoldását célozza, nem a probléma lokalizálását célozza, hanem egy olyan álságos jelszó alatt, hogy tegyük tisztába a múltunkat, és hogy tegyük átláthatóvá a múltat, azt próbálja az Országgyűléssel, a közvéleménnyel, a magyar nemzettel elhitetni, hogy az előző rendszer működtetésében, kiszolgálásában mind a tízmillió magyar embert egyforma felelősség terheli, egyforma bűnösség terheli, ha ezt bűnösségnek lehet nevezni, hiszen mindenki szem volt a láncban.
Én a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében arra kérem a tisztelt előterjesztőket, hogy ne próbálják ezt a két törvényjavaslatot toldozni, foldozni, mert ez még toldozásra és foldozásra is alkalmatlan. Arra kérem önöket, hogy vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, próbáljanak meg négypárti előkészítő módon konszenzust elérni még a törvényjavaslat beterjesztése előtt, hogy utána ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy egy frakción belül két felszólaló szögesen ellentétes véleményt fogalmaz meg egymással szemben, ami azt mutatja, hogy meglehetősen nagy zavar uralkodik a mostani legnagyobb kormányzó párt soraiban.
Azt gondolom, a mi javaslatunk egyfelől a politikai közhangulat javulását, másfelől a probléma valódi megoldását, harmadrészt pedig egy olyan politikai kiegyezés lehetőségét hordozza magában, ami azt jelentené, hogy a Magyar Országgyűlés 386 képviselője egyet tud érteni abban, hogy a múltat valamilyen formában le kell zárni, hogy a jövőt kell építeni, de a múlt lezárása csak konszenzusos lehet. Amit önök most terveznek, annak a következő eredménye lesz, amit mindnyájan meg fogunk élni: nyilvánvalóan - legalábbis attól tartok - nem fogják visszavonni ezt a törvényjavaslatot, megpróbálják javítani a javíthatatlant, és a végén kormányzati többségükkel élve el fogják fogadni ezt a törvényt. Ha elfogadják ezt a törvényt, akkor ennek nagyon súlyos következményei lesznek, és ahelyett, hogy a múltat tisztességgel és becsülettel lezárnánk, tovább fogjuk a múlt terheit cipelni magunk között, és igazi megoldásra nem fog sor kerülni.
Még egy dologra szeretnék kitérni. Mind a két törvényjavaslatból teljességgel hiányzik annak a problémának a kezelése, amely nagyon fontos és nagyon jelentős. 1990-ben, még az első szabad választást megelőzően különféle székházakból és irodákból nagy mennyiségben hordtak el okmányokat elégetésre. Azt ma már mindnyájan pontosan tudjuk, hogy ezeknek az okmányoknak egy jó részét nem égették el, és ezek valahol arra jogosulatlan személyeknél fekszenek, és ott találhatók. A két benyújtott javaslat közül egyik sem tesz javaslatot arra, hogy ezeknek a keringő iratoknak a sorsát valahogy rendezze.
A fő probléma az, hogy ki irányítja az országot; ez az alkotmányos formális hatalom-e, amibe a kormány, az Országgyűlés és az intézmények beleértendők, vagy pedig az az informális hatalom, amelynek birtokában - mondjuk, az elbocsátott légió - vannak ezek az iratok, és amely elbocsátott légió bármikor képes beüzenni a pálya széléről olyan dokumentumok birtokában, amelyekről nekünk már nincs tudomásunk.
(13.50)
Ha ezt a problémát nem kezeljük, és ezt nem próbáljuk valamilyen konszenzussal megoldani, vagy azzal, hogy újra államtitokká minősítjük, vagy azzal, hogy egy beszolgáltatási határidőt szabunk meg, és utána, ha nem szolgáltatja be és visszaél vele, súlyos törvényi következményei lesznek, akkor bizony semmit sem tettünk a probléma megoldására.
Összegzésül még egyszer: a Magyar Demokrata Fórum nevében arra kérem az előterjesztőket, hogy a törvényt ebben a formájában, módosítások nélkül, vonják vissza, előzetes egyeztetés és valamiféle konszenzus nélkül ne nyújtsák be újra. Ha ez megtörtént, ezt meg lehet tenni, és abban az esetben eredményes lehet majd a parlament munkája.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
