GULYÁS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

GULYÁS LÁSZLÓ
GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Demeter úr beszólása késztetett arra, hogy szót kérjek. Igen, egyetértünk, van elit most is, van ennek a rendszernek elitje. Természetes, hogy ennek egy része itt képviselteti magát a törvényhozásban. Csak az a különbség közöttünk, tisztelt képviselő úr, Herényi képviselőtársammal vitatkozva, hogy mi nem önhibánkon kívül kerültünk erre az oldalra. Mert ő úgy fogalmazott az előbb, hogy vannak a másik oldalon olyanok, akik önhibájukon kívül vannak ott. Igen, mi ezt vállaltuk, azért ülünk itt.
Talán a másik oldal gondja az, hogy a lelkiismerettel van baj. Mert ha el tetszenek olvasni ezt a kiadványt, amelyik az Országgyűlésbe megválasztott képviselőkről szól, hogy ki kicsoda, akkor meg tetszenek látni, hogy ez az elit, amelyik most a törvényhozásban ül, az elmúlt években, az ötvenes években nőtt fel, tisztelet az egy-két kivételnek, ettől eltekintve akkor szerezte meg a diplomáját. Ez a kisebb rész, akiknek volt lehetőségük arra, hogy elitté váljanak. A nagyobb rész pedig az a több millió ember, akiknek valamilyen családi indíttatásból vagy bármilyen okból nem adatott meg az a lehetőség, hogy elvégezzék az egyetemet, főiskolát és érvényesüljenek. Igen, érvényesültek egy szinten, csak nem tudtak elitté válni.
Arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy pici önvizsgálatot végezzenek, és ha nehéz a lelkiismeretük amiatt, hogy önök is mindannyian, mi is, a többségben lévők, akik itt vagyunk, az elmúlt években, az átkosban szereztük meg a lehetőséget, tudtunk tanulni azért, hogy elitté váljunk, akkor majd számoljanak el önmagukkal.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem