DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES

Teljes szövegű keresés

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentő dolog ám egy komoly MSZP-s és egy SZDSZ-es képviselő szájából olyan maflaságot hallani, hogy nyolcszázezer ember masszát képezett az elmúlt rendszerben! És visszautasítom azt, hogy akár a Fideszre, akár a polgári pártokra önök áttolják azt a vádat, miszerint nekünk bármi különösebb bajunk lenne a hétszáz-nyolcszázezer párttaggal, akik az előző rendszerben kénytelenek voltak a megélhetésük, az előrejutásuk, a beilleszkedésük és a józanul felfogott érdekük szerint belépni a Magyar Szocialista Munkáspártba. Nem velük van nekünk bajunk és nem is volt! Ez egy téveszme az önök részéről.
Nekünk azzal a tíz-tizenötezer bolsevik lelkületű emberrel van bajunk, akik kiszolgálták a gyarmattartó Szovjetuniót, akiknek a lelke mélyén azok az átkos eszmék uralkodtak, amelyek a kommunizmust jelentették ebben a rendszerben. Az az ember, aki 1985 után vagy ’80-ban elmúlt negyvenéves, józanul nem gondolhatta azt, hogy az ő életében még megbukik a szocializmus, összeomlik a Szovjetunió és felszabadul az országunk! Csak reménykedhetett benne. Volt ebben az országban tíz-tizenötezer ember, aki ezt meggátolta. De nem a hétszáz-nyolcszázezer párttaggal van nekünk bajunk, Mécs képviselő úr! Őket ne vegye ön úgy a szájára, mintha azok a polgári oldal ellenségei lennének! Tisztességes, becsületes emberek voltak, akik a saját érdeküket felismerték.
Önök között vannak olyanok, akik a közé a tíz-tizenötezer hazaáruló, kollaboráns, bolsevik lelkületű ember közé tartoznak, akik az ország megrontói voltak. Velük van probléma, még mind a mai napig.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem