TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A szociális és családügyi bizottság a múlt héten szeptember 11-én tartott ülésén megtárgyalta a Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló, a 2000. évi CXXXIII. törvény 2001-re vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, valamint az ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódó állami számvevőszéki jelentést, a Magyar Köztársaság 2001. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről szóló jelentést.
A bizottságban a Pénzügyminisztérium, illetve az Állami Számvevőszék képviselői által elhangzott tájékoztatókat követően érdemi hosszú vita nem zajlott. Már-már vita nélkül kellett volna a szavazásra sort keríteni, amikor mégiscsak felvetődött egy-két kérdés és észrevétel, például az, hogy a költségvetésben a prognózisok nagy tévedéseket mutatnak. Már a korábbi bizottsági előadók is utaltak arra, hogy a 2001. évi költségvetés a nagy tévedések költségvetése is volt.
Többek között felvetődött az is, hogy az évközi jelentős mértékű növekményeket a Szociális és Családügyi Minisztérium fejezete esetében mi indokolta. Tudnunk kell, hogy itt elsősorban népmozgalmi adatok - születések, halálozások - is befolyásolhatják ezt, de a különböző ellátási formák igénybevételét természetesen nem mindig lehet megfelelő mértékben becsülni, hiszen év közben is változhatnak az erre vonatkozó igények.
Vitát váltott ki az is, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára indokolt módon utazott-e közel száz alkalommal külföldre, indokolt-e a Szociális és Családügyi Minisztériumnak ilyen mértékű külföldi kapcsolatokat fenntartani, és ezeket a repkedéseket milyen költségen tették, amire az Állami Számvevőszék, illetve a Pénzügyminisztérium képviselői egybehangzóan azt válaszolták, hogy nem feladatuk ennek vizsgálata. A politika talán vizsgálhatja, hogy jogos volt-e ez vagy sem, de a szabályszerűséget nem vonta kétségbe senki.
A bizottságban ellen- vagy kisebbségi vélemény nem került kialakításra. Úgy tűnik, egy dologban egyetértettünk, mégpedig abban, hogy bizonyos előirányzatok nem megfelelő mértékben teljesültek. A szociális és családügyi ágazatban néhány forintnak is hatalmas értéke van más ágazatokhoz képest. A fogyatékosok támogatására szánt pénzeknek több mint 80 százaléka megmaradt, ami vagy jelentős mértékű felültervezés eredménye, vagy pedig - mint ahogy az a bizottságban el is hangzott - a döntéshozók, a kormányzati szereplők olyan nehéz feltételeket teremtettek, amelyek révén a fogyatékosok vagy a velük együttműködő szervezetek, önkormányzatok nem juthattak hozzá ezekhez a támogatásokhoz - annak ellenére, hogy ezek a költségvetést gazdagították -, noha ezeknek a szervezeteknek, illetve a fogyatékosoknak minden fillér óriási összeg, minden segítség hatalmas lett volna.
(11.40)
Végül is megállapítható, hogy a szociális és családügyi bizottságban ellenvélemény, kisebbségi vélemény ugyan nem fogalmazódott meg, de egy érdekes szavazási procedúra következtében 1 tartózkodó szavazattal, 21 igen szavazat mellett a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta a jelentést, és azt elfogadásra javasolja, valamint a zárszámadást.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem