DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Mindjárt reagálnék az imént elhangzottakra. Azt gondolom, elég sokáig kell még a mostani kormánytöbbségnek dolgozni ahhoz, hogy az Országimázs Központ körüli ügyeket felülmúlja. Szóval azért ez egy olyan etalon - ha szabad úgy fogalmaznom - az előző évek magyar költségvetési gazdálkodásában, amit remélem, hogy soha, semelyik kormány, semelyik kormánytöbbség felülmúlni nem fog tudni pénzlenyúlásügyben.
A második dolog, ami miatt szót kértem, az a következő. Több alkalommal hivatkoztunk, jómagam is, mások is a hozzászólások során az Állami Számvevőszék beszámolót minősítő, értékelő munkájára, és egy olyan problémát szeretnék a Házzal itt megosztani, amelynek a lényege a következő. Sajnálatos módon az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő bizottság munkája megfenekleni látszik, lévén, hogy a Fidesz-képviselőcsoport nevében tegnap bejelentésre került, hogy nem tudnak a jelöltállításban részt venni, ebből következően nem kívánnak az önkormányzati választásokig a bizottság munkájában részt venni. Ezt csak azért hozom szóba, mert ezzel is magyarázható az a különleges helyzet, hogy itt, a Ház vitájában Kovács elnök úron túlmenően más állami számvevőszéki vezető az érvényes szabályok szerint részt venni nem tud, ebből következően túlságosan nagy teher nehezedik ilyen értelemben az Állami Számvevőszék elnökére. Örülnék annak, ha a zárszámadás beszámolójának a vitája során adott esetben megteremtődne annak lehetősége, hogy a megválasztott két alelnök közül tudná valaki helyettesíteni az elnök urat akkor, amikor a vita folyik.
Remélem, hogy a Fidesz felül fogja bírálni ezen álláspontját, a későbbiekben részt fog venni ebben a munkában, és nem teszi lehetetlenné az alelnökjelölést, amiben egyébként házbizottsági konszenzus alakult ki a nyáron, hiszen mind a négy parlamenti frakció képviselői egyetértettek abban, hogy szeptember 25-éig szülessen meg a jelölőbizottság javaslata. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem