SZIJJÁRTÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZIJJÁRTÓ PÉTER
SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy fiatal emberként, olyanként, aki 1956-ban nemhogy nem élt, még gondolat szintjén sem létezhetett, fejtsem ki a véleményem a mai vitával kapcsolatban.
Önök, úgy éreztem, tisztelt szocialista képviselőtársaim, teljes mértékben félremagyarázzák Kosztolányi képviselőtársam szavait, amit az önök fiataljaival kapcsolatban elmondott. Azt gondolom, örömteli, ha fiatalok tűnnek fel az MSZP soraiban, de kérem, tisztelt képviselőtársaim, ne higgyék azt, hogy egy olyan pártot, amely tagságában és vezetésében is nagymértékben megegyezik azzal a párttal, amely elnyomója volt ennek az országnak, és amely társadalmilag, erkölcsileg és gazdaságilag is válságba vitte hazánkat, európai, modern szociáldemokrataként legitimálhatja néhány fiatal.
Szintén fiatal emberként mindig csodálkozással szoktam hallgatni azokat a véleményeket, vélekedéseket az önök részéről, amelyekben elhatárolódnak a Magyar Szocialista Munkáspárttól. Tisztelt képviselőtársaim, kicsivel hitelesebb volna ez az elhatárolódás, ha nemcsak az elvektől, hanem attól a hatalmas pártvagyontól is elhatárolódnának majd.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem