DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, tartozom azt megválaszolni, ami igaz, hogy Nagy Imre emlékének törvénybe iktatását 1996-ban nem szavazta meg az akkori ellenzék - én független voltam akkor, én sem szavaztam meg, tartózkodtam. Miért? Mert az ellenzék úgy érezte, úgy ítélte meg, hogy egyszerű önigazolás történik, és ki akarják használni Nagy Imre nevét.
Én miért gondoltam ezt, azon kívül, hogy meggyőztek az ellenzéki érvek önmagukban is, de saját magam is miért gondoltam azt, hogy ez így van? Szekeres képviselő úr - azt hiszem, frakcióvezetőként vagy -helyettesként - engem is megkeresett a Szocialista Párt részéről egy levélben, hogy támogassam a Nagy Imre-törvényt. Nos, akkor én függetlenként előterjesztettem 1991. június 19-én, amiről az előző napirendi pontnál vitatkoztunk, a szovjet csapatok kivonulása évfordulójának a törvénybe iktatását, a magyar szabadság napjáról szóló törvényt. S azt mondtam Szekeres frakcióvezető-helyettes úrnak, hogy ha komolyan Nagy Imre szellemét akarják tisztelni, akkor szíveskedjenek napirendre venni az én törvényjavaslatomat is, és fogadjuk el a magyar szabadság napjáról szóló törvényt, június 19-ét nyilvánítsuk nemzeti emléknappá.
(19.40)
Akkor ezt a Szocialista Párt nem volt hajlandó elfogadni. Hadd tegyem hozzá, most arról van szó, hogy közös akarattal nemzeti ünneppé fogjuk ezt a június 19-ét emelni. És én bizony tényleg úgy éreztem, hogy ha az a nagy történelmi eredmény, amiért Nagy Imre az életét adta, nem kap a törvényben megörökítést, nem kap elismerést, nem kerül méltó helyére, akkor nem lehet őszinte Nagy Imre személyének a tisztelete azok részéről, akik ezt a két dolgot egyszerre nem tudják magukévá tenni és megvalósítani. Úgyhogy én akkor ezért tartózkodtam a törvény megszavazásától.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem